Magvető Podcast

Magvető Podcast

Download on the App Store

Magvető Podcast episodes

  • Antológiai kérdések – Magvető70. Egy kiadós történet 5.

    A Magvető hetvenéves története elképzelhetetlen a Szép versek és a Körkép antológiák nélkül. Hogyan születtek meg anno ezek az ötletek, és hogy zajlottak a válogatások? Mit jelent egy fénykép a borítón, és mit a gerincen? Milyen irodalomtörténet olvasható ki ezekből az antológiákból?

    Erről kérdezi két vendégét, Pál Sándor Attilát és Turi Tímeát a sorozat házigazdája, Szegő János.

    1955-ben az Írószövetség kiadójaként indult a Magvető, amely az első híradások szerint elsősorban élő íróink műveinek kiadásával foglalkozott. Ma már a kortárs és klasszikus magyar szerzők könyvei mellett világirodalmi remekműveket is megjelentet. Az ünnepi évben a könyvkiadás mellett időt és figyelmet szentel annak, hogy cikkek és visszaemlékezések, a rendelkezésre álló kiadói dokumentumok, kiadványok segítségével minél többet feltárjon, megértsen az elmúlt hetven év történetéből. Ez a kíváncsiság és törekvés hívta életre a Magvető 70 – egy kiadós történet című beszélgetéssorozatot.

     

    A felvétel 2025. október 8-án készült a Magvető Caféban.

    50 min
  • Esterházy Péter és a Magvető, vessző negyven év – Magvető 70. Egy kiadós történet 4.

    Esterházy Péter neve egybeforrt a Magvetővel, egész életműve itt jelent meg az 1976-os Fancsikó és Pintától a 2016-os Hasnyálmirigynaplóig. A beszélgetés felidézi, hogyan lett és hogyan maradt Esterházy magvetős szerző, és azt is, hogy ez a páratlan életmű miképpen kapcsolódik a kortárs magyar irodalomhoz.

    Szegő János, a sorozat házigazdája Margócsy Istvánnal és Turi Tímeával beszélget.

    A felvétel 2025. szeptember 16-án készült a Magvető Cafébna.

    1 hr
  • Kemény István: Fel és alá az érdligeti állomáson ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Kemény István Fel és alá az érdligeti állomáson című versét Szikszai Rémusz olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    Fotó: Szilágyi Lenke

    5 min
  • Takács Zsuzsa: Ha van lelkünk ugyan ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Takács Zsuzsa Ha van lelkünk ugyan című versét Takács Kati olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    Fotó: Valuska Gábor

    4 min
  • Erdős Virág: Párhuzamos életrajzok ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Erdős Virág Párhuzamos életrajzok című versét Bánfalvi Eszter olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    Fotó: Debreczeni Fanni

    5 min
  • Petri György: Mosoly ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Petri György Mosoly című versét Pataki Ferenc olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    Fotó: Szilágyi Lenke

    3 min
  • Karinthy Frigyes: A gyermek mostanában nyugtalan ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Karinthy Frigyes: A gyermek mostanában nyugtalan ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

     

    Karinthy Frigyes A gyermek mostanában nyugtalan Pataki Ferenc olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    3 min
  • Pilinszky János: Terek ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Pilinszky János Terek című versét Bánfalvi Eszter olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    Kép: Törőcsik Júlia

    2 min
  • Orbán Ottó: Vejnemöjnen, Kosztolányi ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Orbán Ottó Vejnemöjnen, Kosztolányi című versét Pataki Ferenc olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    3 min
  • Bertók László: Platón benéz az ablakon ǀ Részlet az Időmérték. 70 vers című kötetből

    Bertók László Platón benéz az ablakon című versét Szikszai Rémusz olvassa fel.

    A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.

     

    A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.

    Fotó: Méhes Károly

    2 min

About Magvető Podcast

From the publisher's feed

A Magvető Kiadó podcast csatornája.