Magvető Podcast

Magvető Podcast

Download on the App Store

Magvető Podcast episodes

  • Győrffy Ákos: A névtelen világ ǀ Könyvbemutató

    A névtelen világ Győrffy Ákos 1996 és 2026 között írott verseiből (eddigi öt kötetéből és az elmúlt években írt darabokból) ad erős és karakteres szerzői válogatást. Kiindulásunk nem is lehetne más, mint maga a táj. A leírható, feltérképezhető és megnevezhető táj. Első kötete, A Csóványos északi oldala már címében is mutatja ezt. Egy kötetbe rendezve szépen és pontosan kirajzolódnak a Győrffy-líra főbb ösvényei: az ember és a táj kapcsolata („Lehet-e, hogy valaki inkább már táj”), a közelség és a távolság, az emlékezés folyamatossága, az írás és a rögzítés fontossága, a másik keresése, a hiány megtalálása („valami mindig hiányzik”). Alakulásában és vándorlásai közben találkozunk azzal a költői énnel, aki egyik első versében innen indul: „Ami él, helyet hasít ki / magának, kihasítja a sötétségből, amire / nem találok nevet, és félek is keresni / rá”, hogy az elmúlt években írt darabok között erre a szakaszra bukkanjunk: „A névtelen világon nincs mit / nézni, észre sem veszem. Neveket aggatok / a fákra, a madarakra.” Győrffy Ákos költészete felmutat, és megnevez. Visszapillant, és előre is tekint. Egyre idegenebb világunkban fontos iránytű egy ilyen önazonos és párbeszédre hívó líra. 

     

    Győrffy Ákossal Szegő János beszélget A névtelen világ című verseskötetről. A versekből Pataki Ferenc olvas fel. 

     

    A felvétel 2026. május 7-én készült a Magvető Caféban.

    41 min
  • Purosz Leonidasz: Honvágy ǀ Könyvbemutató

    Ha nem is tudunk ott lenni, ahol éppen vagyunk, elvágyódásaink talán többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk. Purosz Leonidasz könyvében a honvágy számtalan formája megnyilvánul: legyen az a kényszerűen elhagyott haza, a felfedezésre váró ismeretlen vagy éppen a másik ember iránti sóvárgás. Miközben a versekben ott kísért a férfiszerepekkel való kíméletlen, mégis empatikus számvetés, a kötetben egy drámai szöveg is olvasható, amely egy emigráns görög család magyarországi otthonteremtésén keresztül az idegenség és kívülállás megannyi változatát mutatja be.

     

    Purosz Leonidaszt Turi Tímea kérdezte a Honvágy című új verseskötetről.

     

    A felvétel 2026. április 16-án készült a Magvető Caféban.

    44 min
  • Bognár Péter: Lovagoljon Perzsiába a halál! ǀ Könyvbemutató

    Bognár Péter kisregénye egyszerre izgalmas krimi, szívszorító családregény – és mindezek paródiája. Mielőtt a láncdohányos bridzsrajongó Tantin néni meghal, utolsó kívánságaként unokaöccsére, az íróra hagy egy vastag, bőrkötéses könyvet, hogy juttassa el egy Perzsa nevű embernek. De kicsoda a Perzsa, és hol van? Lehet-e hinni Tantin néni nyomatékos állításának, mely szerint a könyv semmiképpen sem az író családjának története? A megszállott nyomozás képtelenebbnél képtelenebb kalandokba kergeti az írót, melyek során a történet eljut a háború sújtotta Harkivba, megtudjuk, hogy mire való az irodalom, és hogy hogyan kell kicserélni egy optikai internetkábelt.

    Bognár Péterrel Turi Tímea beszélget a Lovagoljon Perzsiába a halál! című kisregényről.

    A felvétel 2026. április 15-én készült a Magvető Caféban.

    38 min
  • Esterházy Péter: Minden művészet ǀ Könyvbemutató

    A kötetbe válogatott beszélgetésekben az a közös, hogy itt Esterházy Péter nem – elsősorban – az irodalomról beszél. A fociról, a gasztronómiáról, a közügyekről vagy épp a gyereknevelésről mondottakba mégis újra meg újra beszüremkedik az irodalom, vagyis a művészet mint világnézet. A Vanni van beszélgetéseit folytatva és kiegészítve így ezek a hosszabb-rövidebb beszélgetések megmutatják, hogy Esterházynál valójában mennyire elválaszthatatlanok ezek a területek, s hogyan hat át mindent a játék.

    Pál Sándor Attila válogatása mellett itt olvasható az Esterházyval készült írott interjúk minden eddiginél teljesebb bibliográfiája is.

     

     

    Esterházy Péterről és a válogatott beszélgetéseket tartalmazó Minden művészet című kötetről Szegő János kérdezte Pál Sándor Attilát és Turi Tímeát.

     

    A felvétel 2026. április 14-én készült a Magvető Caféban.

     

    37 min
  • Radnóti Sándor: Rácsodálkozás. Képzőművészeti írások ǀ Könyvbemutató

    Radnóti Sándor kritikusi munkásságában az irodalomkritikák mellett a képzőművészeti bírálatok is meghatározók, kivált, hogy e szövegei izgalmasan kapcsolódnak művészetfilozófiai kutatásaihoz. Ezt a kettős arcélt rajzolja ki és mélyíti el kötetünk duális szerkezete is. Az első részben olvasható hosszabb esszék részben más pályatársak művészettörténeti-műkritikusi életművét veszik górcső alá, így ezekben az elemzésekben a szerző módszertani, kritikaelméleti kérdéseket is érint; az ugyanide sorolt, nagyobb lélegzetű tanulmányok egy-egy korszakkal (a koptokkal, a párizsi absztraktokkal), műfajjal (a portrékkal, az állatábrázolásokkal) vagy alkotóval (Rembrandttal, Van Goghgal, Kandinszkijjal) foglalkoznak. A könyv második része ábécérendbe gyűjti az elmúlt évtizedekben publikált rövidebb, szolgáltató funkciójú képzőművészeti kritikákat: itt Radnóti zömmel egy-egy konkrét kiállítás apropóján kezd el foglalkozni az adott művésszel, ám ezek az írások – akárcsak a kötet első egysége – egy nagyobb összképet rajzolnak ki.

     

    Radnóti Sándorral Beck András beszélgetett a Rácsodálkozás című kötetben megjelent képzőművészeti írásokról.

     

    A felvétel 2026. március 26-án készült a Magvető Caféban.

    55 min
  • Spiró György: Repedt kályhámon macska ül ǀ Születésnapi könyvbemutató

    Az 1986-os sűrű év volt. Nemcsak a szerző személyes történetében, hanem a világban is: a kádári szürkeségben ott ólálkodott – a 30. évforduló miatt még fenyegetőbbnek tetszőn – ’56 emléke, miközben a történéseket átlengte a csernobili felhő, amelyben a szerző oda-vissza utazik Varsó és Budapest között. A formabontónak, sőt forradalminak számító kaposvári színház virágkorát éli, csakúgy, mint a szamizdat; készülődnek a rendszerváltó erők kívül és belül, miközben a budapesti Katona József Színházban folynak az író letiltás szélén billegő darabjának, a Csirkefejnek a próbái, és zajlik a lapok hasábjain egy vad nacionalista lengyel történész Spiró ellen indított hadjárata.

    A Repedt kályhámon macska ül című könyvről Szegő János beszélget Spiró Györggyel a születésnapi könyvbemutatón. Az írót Margócsy István, Dés László, Máté Gábor, videóüzenetben Molnár Piroska, Keszég László és Rudolf Péter köszöntötte.

    A felvétel 2026. március 25-én készült a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

    1 hr 39 min
  • Sándor Iván: Végig a Stefánián ǀ Könyvbemutató

    A 2020-as években a középkorú író elindul a Stefánián. Sétáján száz év történeteit idézi fel. Időseket, fiatalokat, professzorokat, ügyvédeket, a hatalom szolgáit és áldozatait. Álmodik róluk, a sorsukról, a küzdelmeikről. Ő maga egy tüntetésbe keveredik. Letartóztatják. Cellatársai sorsáról is tapasztalatokat gyűjt. Néhány nap után szabadul. 

    Sándor Iván múltat, jelent, sejthető jövőt, időt-teret egymásba kapcsolva mutatja be azt a világot, amelyben élünk. A regényhez csatolt Naplóját 2024 tavaszán kezdte írni barátairól, munkájáról, ismert színészekről, írókról, az ország-világ hétköznapjairól. A Napló tényei erősítik, igazolják a regényfikciót, végkifejletükben élet és halál küszöbén találkoznak.

     

    Sándor Ivánnal, Bazsányi Sándor és Deczki Sarolta irodalomkritikusokkal Szegő János beszélget.

     

    A felvétel 2026. március 10-én készült az Írók Boltjában.

    40 min
  • Grecsó Krisztián: Ott maradtok egymásnak ǀ Könyvbemutató

    A középkorúságnak nincs története – nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni. A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései és megalkuvásai közötti területet térképezik fel Grecsó Krisztián versei. A szövegek egyszerre szólnak a máról, és idéznek meg ősi, bibliai történeteket: felismerve, hogy a változás nemzedékeken át lehet ugyanolyan, mégis másmilyen.

    A szerzővel Turi Tímea beszélget

    Közreműködik: László Zsolt és Sárközy Zoltán (30y)

    A felvétel 2026. február 25-én készült a Radnóti Színházban.

     

    1 hr 11 min
  • Bodor Ádám: Behavazott lábnyomok ǀ Születésnapi könyvbemutató

    Bodor Ádám a rövidformák nagymestere. 90. születésnapjára jelenik meg az összegyűjtött novellákat tartalmazó Behavazott lábnyomok című kötete. A kötet sorrendjét a szerző alkotta meg: a ritmus felülírta a puszta kronológiát.

    A születésnapi könyvbemutatón a kötet szerkesztője, Szegő János beszélget Bodor Ádámmal.

    Dragomán György és Kiss Tibor Noé köszönti az ünnepeltet. A novellákból Szikszai Rémusz olvas fel, közreműködik Márkos Albert.

    A felvétel 2026. február 24-én készült a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

    1 hr 21 min
  • Erdős Gáspár: „Írta egy zsidó ember Bécs közelében” ǀ Könyvbemutató

    Erdős Gáspár 65 esztendős mezőtúri zsidó polgárt 1944 júniusában deportálták Szolnokról. Feleségével együtt azon szerencsések közé tartozott, akiket nem Auschwitzba, hanem ausztriai kényszermunkára vittek. Bécs környékén írt naplója egyedi forrás a holokausztkutatás e viszonylag új területén.
    Erdős kitűnő tollú krónikásnak bizonyul, az események pontos rögzítésére gondosan ügyel, a fogolytársakkal töltött mindennapokat testközelből, szinte filmforgatókönyv-szerű plaszticitással ábrázolja. Deportálásuk addigi stációit is feleleveníti üzlete bezárásától a mezőtúri gettóba költözésen át a szolnoki cukorgyári gyűjtőtáborban átélt szörnyűségekig. A napló íve e mélységből, a Bécs környéki gazdaságban, majd egy betonüzemben végigdolgozott hónapok krónikája után jut el a felszabadulás eufóriájáig. Olvasunk a hazajutás kálváriájáról, a hullámzó front életveszélyes helyzeteiről, és arról is, miként vészelte át a házaspár a hazautat egy vonat huzatos fékbódéjában.
    A naplószöveget Erdős Gáspár életútjáról, valamint a bécsi deportálásokról szóló tanulmányok egészítik ki. A kötet külön érdekessége, hogy helyet kap benne egy „ki kicsoda?” a naplóban említett személyek – fogolytársak, mezőtúri szomszédok és mások – elő- és utóéletével. A számos megőrzött feljegyzés, irat, fénykép és levél közlése még élőbbé teszi a szövegeket.

    A felvétel 2026. február 5-én készült a Magvető Caféban.

    37 min

About Magvető Podcast

From the publisher's feed

A Magvető Kiadó podcast csatornája.