
Sign up to save your podcasts
Or


Kántor Péter Megtanulni élni című versét Pataki Ferenc olvassa fel.
A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból az elmúlt harminc évben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből jelent meg válogatás: így tisztelegve a kiadó tágabb és szűkebb múltja előtt. Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.
A felvétel az Időmérték. 70 vers című kötet bemutatóján készült 2025. április 10-én a Magvető Caféban.
Spiró Györgyöt Margócsy István kérdezte a Padmaly című új regényről.
A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz, aki hosszú élete során szemtanúja lehetett a magyar reformkornak, a forradalomnak és elfojtásának, a Bach-rendszernek, a kiegyezésnek, a munkásmozgalom hajnalának és a századfordulónak. Mindezekről igen sarkos véleménye volt férjének, az újságíró és örök forradalmár Táncsicsnak, aki ezt nem is rejtette véka alá, emiatt hol börtönben ült, hol saját háza alatt volt kénytelen bujkálni évekig egy kivájt üregben. Ennek a rejtekhelynek régi magyar elnevezése a padmaly.
Spiró György új regénye a 19. századi magyar történelem különleges, részletgazdag körpanorámája. Emberközelből ismerjük meg az egymást váltó korszakok minden fontos szereplőjét: a hatalmon lévőket és a lázadókat, az írókat és a cenzorokat, besúgókat ugyanúgy, mint az akkor élők mentalitását. Megelevenednek a pest-budai és budapesti mindennapok, a keskeny utcák és a piacterek, a nagy viták és a kis kompromisszumok. Mindezek mellett a Padmaly a magyar szabadság örök kérdésének is a regénye. Rabul ejti az olvasóját.
A felvétel 2025.június 11-én készült a FUGA – Budapesti Építészeti Központban.
Tóth Krisztinával Kőrizs Imre beszélget a Szeleknek fordít című kötetről. A versekből Sodró Eliza olvas fel.
Hol van a múltunk, és merre haladunk a jelenben? Tóth Krisztina 2020 és 2025 között írt és kötetbe rendezett verseit olvasva olyan élethelyzetekkel találkozunk, ahol az otthonos és az idegen nem ellentéte egymásnak, hanem egymásból következik. Mi sem tud távolibbá lenni annál, ami vagy aki egykor elérhetően közel volt hozzánk. Magunkban pillanthatjuk meg az ismeretlent, és a másikban az ismerőst. Tóth Krisztina az emlékezet és az emlékezés nagy költője. „Hogyha te írod ezt a verset, jól figyelj: / ez a vers létezik már. Az otthonodban / megtaláltuk a polcon egy kötetben. / Talán csak elfelejtetted, hogy ott van.” Emlékek és álmok, fényképek és tárgyak, félreolvasások és rádöbbenések, monológok és visszhangok váltják egymást a Szeleknek fordít formailag is rendkívül gazdag költeményeiben a rímes versektől az ezúttal is fontos és külön ciklusba rendezett haikukig. Elementáris, eleven, katartikus kötet a Szeleknek fordít, a versek sokáig az olvasóval maradnak: „neszez a múlt, nem múlik semmi el”.
A felvétel 2025.június 10-én készült a FUGA – Budapesti Építészeti Központban.
A Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból jelent meg az Időmérték. 70 vers című kötet, a válogatás az elmúlt évtizedekben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből.
A költészet napján mind a hetven vers elhangzott a Magvető Caféban – sok a szerző előadásában. Bánfalvi Eszter, Pataki Ferenc, Szikszai Rémusz és Takács Katalin olvasta fel azoknak a verseit, akik személyesen nem tudtak jelen lenni. Sőt, még Turi Tímea és Szegő János, a kötet két szerkesztője is „bevállalt” néhány verset.
A kötetben szereplő szerzők:
Arany János, Babiczky Tibor, Balaskó Ákos, Beck Tamás, Bereményi Géza, Bertók László, Bognár Péter, Brokés Ágnes, Erdős Virág, Falcsik Mari, Fehér Renátó, Fekete Ádám, Fekete Vince, G. István László, Gál Hunor, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Gressai Ferdinánd, Győrffy Ákos, Halasi Zoltán, Hevesi Judit, Horváth László Imre, Kállay Eszter, Kántor Péter, Karácsonyi Zsolt, Karinthy Frigyes, Kellerwessel Klaus, Kemény István, Kemény Lili, Király Levente, Kovács András Ferenc, Krusovszky Dénes, Kupihár Rebeka, Mesterházi Mónika, Guillaume Métayer, Nádasdy Ádám, Oravecz Imre, Orbán Ottó, Pál Sándor Attila, Parti Nagy Lajos, Petri György, Pilinszky János, Purosz Leonidasz, Radnóti Miklós, Rakovszky Zsuzsa, Ilma Rakusa, Rékai Anett, Schein Gábor, Scherter Judit, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Székely Szabolcs, Szijj Ferenc, Szőcs Petra, Takács Zsuzsa, Tamás Zsuzsa, Tandori Dezső, Térey János, Tóth Kinga, Tóth Krisztina, Turi Tímea, Vados Anna, Várady Szabolcs, Varga Mátyás, Varró Dániel, Aletta Vid, Vida Kamilla, Vörösmarty Mihály, Zilahi Anna
Az Időmérték. 70 vers című kötetet Turi Tímea és Szegő János szerkesztette.
A felvétel 2025. április 10-én készült a Magvető Caféban.
Takács Zsuzsával Szabó T. Anna beszélget A maradás szégyene című kötetről. A verseket Szamosi Zsófia olvassa fel.
Takács Zsuzsa új kötetében a gyűjteményes verseskötet, A Vak Remény megjelenése óta született művek folytatják a megkezdett utat. Emellett néhány fájdalmasan tömör, már-már haikuszerű darab jelzi, hogy új ösvények is formálódnak az életműben. Az álmok, látomásszerű emléktöredékek továbbra is nagy szerepet játszanak, és a személyes történeteket, gyerekkori emlékeket, családi traumákat, szerelmeket és nemzeti tragédiákat megidéző versek sora is folytatódik a kötetben. A költő lányának halála óta a horizont egyre inkább elsötétülni látszik, így a sebzettség, a gyász elevenig ható képei dominálnak a versekben. Ugyanakkor életművében a költő rendületlenül törekszik a tekintet felemelésére, a színről színre látásra – így lesz lehetséges, hogy bár az egyes darabok a közös szenvedésben való megmerítkezésre hívnak, a kötetkompozíció szervező ereje a felemel(ked)és egyfajta megtisztulás, a megváltás reménysége felé. A maradás szégyene a költői életmű újabb fényes állomása: sötéten ragyog, és utat mutat a káoszban, alázatra, szabadságra, felelősségre, szolidaritásra és elmélyülésre hív.
A felvétel 2025. június 5-én készült a Magvető Caféban.
Bognár Péterrel Turi Tímea beszélget az Elmész, visszajössz, sose halsz meg című regényről. A könyvből Szikszai Rémusz olvas fel részleteket.
Bognár Péter regényének főszereplője egy, a szerzőre veszélyesen hasonlító író, aki azzal szembesül, hogy bűnügyi regényei talán maguk is bűnügyeket okoznak. De nem olyan könnyű abbahagyni az írást: főleg, ha az író családjának és a német kiadónak is megvannak a maga szempontjai, miközben az író barátjának, egy civil polgárőrnek is nyoma vész. Bognár Péter harmadik polgárőrkrimije önállóan is olvasható, de az első két könyv (Hajózni kell, élni nem kell; Minél kevesebb karácsonyt) lezárásaként bravúros trilógiává bővíti a sorozatot.
A felvétel a Magvető Caféban készült 2025. június 4-én.
Kiss Tibor Noéval az Olvadás című regényről Szegő János beszélget, a regényből Kanyó Kata olvas fel részleteket.
Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen közelében léteznek. Álmaikban, vágyaikban, félelmeikben. Menthetetlenül összekapcsolódnak, akár akarják, akár nem. Mert rokonok. Mert szeretik egymást. Mert közös titkuk van. A 2019 tavaszán játszódó regény főszereplője és elbeszélője egy korábban szociális munkásként dolgozó harmincas nő, aki kultúrantropológus férjével egy Baranya megyei faluban kezdett új életet. A szöveg kettejük perspektíváját mutatja meg: a nő életének mindennapjai egy haláleset miatt éppen felkavarodnak, a férfi visszatér a hantik közé Szibériába kutatni, ahol váratlan, drámai helyzet fogadja. A nő eközben nyomozni kezd: régi, lezártnak hitt életével kénytelen újra szembesülni. Körkörös közelítésekben és nagyításokban bomlanak ki a történetek, derül fény az összefüggésekre, a párhuzamos terepmunkák elveszett, újrakezdett életekről és megtalált gyászokról szólnak. Kiss Tibor Noé költői sűrítésekkel megírt regényében végig a terepen vagyunk, útközben: a fővonalaktól elzárt, újraéledésben reménykedő, feledésbe vesző falvak, tanyák, kisvárosok között, erdők rengetegében és a végtelennek tűnő tajgán, a természet érzéki jelenlétében.
Az Olvadás lazán kapcsolódik a szerző két korábbi regényéhez, az Aludnod kellene és a Beláthatatlan táj figurái, történései, motívumai helyenként visszatérnek és új fénytörést, jelentést is kapnak. Egy nagyobb történetbe olvadnak.
A felvétel 2025. június 3-án készült a Magvető Caféban.
Silberstein Alétheiának nem csupán a neve, hanem az élete is különleges. Ő Bán Zsófia mozaikokból összeálló családregényének az egyik elbeszélője és főszereplője. Nem véletlenül kapja ezt a nevet 1924-ben klasszika-filológus apjától, hogy aztán hosszú élete során többször is megtapasztalja: kacifántos dolog az igazság. Merthogy szó szerin így hívják: Ezüstkő Igazság. Vagy, ahogy ő maga írja egyik történetében: „Az igazság nem szép, de nincs mit szépíteni rajta.” És Alétheia – kevés barátjának és még kevesebb rokonának csak Ali – nem is szépít, amikor mesél. Tárgyakhoz és érzéki emlékekhez kapcsolódó közvetlen, intim és ironikus történeteiben megelevenedik a budapesti zsidó polgárság életvilága és tragédiája. Kirajzolódik a főváros konkrét és mentális térképe és a magyar történelem egy értelmiségi nő perspektívájából a harmincas évektől egészen a covid-járványig. De az Alétheia él a beszéd mellett, a hallgatás könyve is. Az életé és a túlélésé. Erős bizonyítéka annak, hogy a családokat nem csak az elbeszélt történetek, hanem épp az el nem beszélt titkok is tartják egyben. És annak is, hogy minden családregény a maga módján az. Így lesz a könyv másik főszereplője – és olvasója – Alétheia unokája, aki napjainkban találkozik nagyanyja hagyatékával és szembesül családja és saját élete örvénylő múltjával.
Bán Zsófiával Gács Anna beszélget az Alétheia él című regényről.
A felvétel 2025. május 29-én készült a Magvető Caféban.
Ahogy az Erdő van idebenn lapjain ismerőssé váló falu félúton van Eger és Ózd között, úgy találja meg a helyét Tóth Marcsi bemutatkozó könyve a novelláskötet és a regény között – és nem csupán megtalálja, hanem be is lakja ezt a sejtelmekkel és babonákkal teli teret. Az egymással összefüggő történetek a kilencvenes évek első felében indulnak, hogy a következő tizen-egynéhány esztendőben nyomon kövessük az itt lakók életét. Azokét, akik eleve itt voltak és mindig is itt lesznek, és azokét, akik idekerültek, és egyszer talán el is hagyhatják ezt a furcsán otthonos világot. A 44 éves Mara a teljes anyagi összeomlás szélén, egy kudarccal végződő házasságból érkezik a faluba 15 éves lányával, hogy barátnője, Dijanka panziójában dolgozva kezdjen új életet. Neki is van egy lánya, Lotti. Míg ő haragban van a világgal, addig Kismara inkább megérteni próbálja. Mellettük és rajtuk keresztül ismerjük meg a többieket: álmaikat és félelmeiket, saját beszédüket és közös titkaikat. Amiből rengeteg van. Akárcsak rejtekútból és útvesztőből. Erre utal a könyv címe is: az erdő konkrét helyszín, körülöleli, védi és zárja a falut, és egyszersmind az elbeszélésciklus, a körkörösség, az időtlenség metaforája.
A szerzővel Szegő János beszélget. Közreműködik Radnay Csilla.
A felvétel 2025. május 20-án készült a Magvető Caféban.
Parti Nagy Lajos káprázatos írásművészetére jellemző, hogy a különböző irodalmi műnemeket, ismert és bevett műfaji zsánereket egyedi és utánozhatatlan új formákba írja át és teremti újjá. Így van ez a színdarabjainál is: a világot jelentő deszkák nyelvi panoptikumokká lesznek, a megszólaló figurák a beszéd révén kapnak karaktert, hús-vér testet és szociális hitelt. Egzisztenciális mélységet és dramaturgiai távlatot. A változatosságot a műfaji sokszínűség is szavatolja.
A szerző válogatta kötet az 1991-es Ibusárral indul. Parti Nagy A test angyala című „habszódia” fiktív szerzőjének, Sárbogárdi Jolánnak a „valódi” életét írja meg az Ibusár című „zenés-táncos huszerettben” – a kisregény fergeteges paródiája így kap egy újabb jelentéstartományt. Az 1992-es Gézcsók Kosztolányi Dezső kései szerelmi történetén keresztül sajátos szellemidézés: valódi és kiötlött dokumentumok „ollózata”. A címadó Mauzóleum (1995) Parti Nagy legemblematikusabb színműve: „Játszódik tegmanap – valamikor ’86 és ’94 között –, a magyar jelen félmúltjában Budapesten, egy átlagosan lepusztult bérház belső udvarán, körfolyosóin és kapualjában.” A 2012-es komédia, a Bivalyszuflé egy dán gengszterfilm kelet-európai motívumokra áthangszerelt változata. A kötetet két kamaradarab zárja: Az élet sója és a Hulahop is két szereplővel, egy férfi és egy nő révén beszél élet és halál nagy kérdéseiről.
Parti Nagy Lajossal Szegő János beszélget.
Közreműködik: Bíró Kriszta és Darvas Ferenc.
A felvétel 2025. május 12-én készült a Magvető Caféban.
Az apró technikai hibákért elnézést kérünk.
From the publisher's feed