Micsoda nagymeNŐK voltak

Mary Cassatt, Elisabetta Sirani és Yayoi Kusama / Szingli művésznők Fodor Marcsival - S1E6


Listen Later

Nagyon régóta szeretnénk valami közöset csinálni Fodor Marcsi újságíró, nőtörténeti kutatóval, aki különösen nagy hangsúlyt fektet a művésznők bemutatására közösségi platformjain. És úgy egyáltalán munkássága során is. Az október 15-én megjeleni Micsoda szinglik voltak című könyvünk során is többször fordultunk hozzá mi magunk is, mivel könyvünkben több olyan szingliről is írtunk, aki valamilyen művészeti ágban kimagasló produktumot tettek le az asztalra. Mégis, ezen nők nevével, illetve alkotásaikkal nem igazán találkozni. Sajnos. Marcsi azonban hozott most a múltból két nagymeNŐt, Mary Cassattot és Elisabetta Siranit, illetve a jelenből Yayoi Kusamát és arról beszélgettünk, hogy vajon miért nem mentek, illetve mehettek soha férjhez ezek a nők, mit és hogyan alkottak és miért lenne fontos, hogy hagyjuk a nőket érvényesülni, és aztán a (művészet)történelmi könyvekben bemutatni őket. És igen, a jövőben lesz majd ilyen, hogy nem csak a múltból, hanem a jelenből is hozunk majd olyan nagymeNŐKet, akiknek a nevét mindenkinek ismernie kell!
Mary Cassattról és Elisabetta Siraniról bővebben a Micsoda szinglik voltak című könyvünkben olvashattok majd!

www.patreon.com/micsodanagymenokvoltak

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Micsoda nagymeNŐK voltakBy Budai Lotti és Zubor Rozi


More shows like Micsoda nagymeNŐK voltak

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

24 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Márkó és Barna Síkideg by Index.hu

Márkó és Barna Síkideg

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

61 Listeners

BŰNtények Podcast by BŰNtények PODCAST

BŰNtények Podcast

4 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

2 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners

Hello Anyukám by Zubor Rozi, Endrész Timi, Lugosi Dóri

Hello Anyukám

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners