Greendex

Miért lenne fontos áttérnünk a körforgásos gazdaságra?


Listen Later

Egyre többet hallunk a körforgásos gazdaságról, mégsem teljesen egyértelmű, hogy pontosan mit jelent. Épp ezért készítettünk nemrég interjút a téma egyik hazai szakértőjével, Dr. Dombi Mihállyal. A Debreceni Egyetem kutatóját most elhívtuk Holnapután című rádióműsorunkba is.

Az adásban tisztázzuk, hogy pontosan mit is jelent a körforgásosság. Ahogy korábbi interjúnkban elhangzott, „a körfogásos gazdaságban a felhasznált erőforrások hosszabb ideig, és sokkal több cikluson keresztül maradnak a rendszerben, csökkentve ezzel a felhasznált nyersanyagok illetve a hulladék mennyiségét.” De mit is jelent ez?

Az lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy végtelen növekedésünk az ökológiai korlátok miatt nem lehetséges. A szakértő szerint épp ezért fontos, hogy a körforgásosság egyik ígérete, hogy kevesebb nyersanyaggal elérhetjük ugyanazt a jólétet, miközben a környezetszennyezés is kisebb volumenű lehet. Dombi Mihály szerint sok olyan kezdeményezés van itthon és külföldön is, amely ebbe az irányba mutat. Egyre több iparágban elérhető például a dolgok szolgáltatásként történő használata.

De a körforgásosság máshol is tetten érhető lesz a jövőben, hiszen ide tartozik például a termékek élettartamának meghosszabbítása is. Ahogy a kutató elmondja, az Európai Unió jelenleg is dolgozik olyan szabályozásokon, melyek köteleznék a gyártókat arra, hogy új termék vásárlása helyett elsődlegesen a javítás lehetőségét kínálják fel.

Az adásban sok egyéb mellett szót ejtünk még az energiaárak és a tömegtermelés összefüggéseiről, az életszínvonalunk változásairól, a folytonos növekedésre, fogyasztásra épülő szemléletről, igényeinkről és szükségleteinkről. Megtudjuk azt is, hogy áll jelenleg a világ, és benne Magyarország a körforgásossági átmenetben, és mi az, amit a mindennapokban mi is hozzá tudunk tenni ehhez a folyamathoz.

Hallgasd a Holnapután adását vasárnap 11:00-től a Manna FM-en! Ha valamiért lemaradnál róla, bármikor eléred utólag podcast-csatornánkon, melyet az összes nagyobb platformon megtalálsz! Az adáshoz tartozó cikkünket hétfőn olvashatod, vendégünkkel készült korábbi interjúnkat pedig itt éred el.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

GreendexBy Greendex.hu


More shows like Greendex

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

25 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

1 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

5 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

2 Listeners

Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja by HVG Podcastok

Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja

0 Listeners