Mozinet Nagylátószög

Minden mesetípus mást tesz hozzá a boldogságunkhoz / Boldizsár Ildikó & Gyárfás Dorka / A boldogság ügynöke közönségtalálkozó


Listen Later

Minden mesetípus mást tesz hozzá a boldogságunkhoz / Boldizsár Ildikó & Gyárfás Dorka / A boldogság ügynöke közönségtalálkozó


Mesekutatóként és meseterapeutaként sokat foglalkozott már a történetek és a boldogság kapcsolatával. Boldizsár Ildikó a meséken keresztül közelíti az emberi lelket, és elmondása szerint rengeteget tanulhatunk belőlük magunkról is. Vele beszélgetett A boldogság ügynöke című dokumentumfilm vetítése után Gyárfás Dorka a Művész Moziban.


A Mozinet új bemutatójában Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendezők egy boldogságügynök életét követik. Az apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársaiként járják az országot, és kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon.


„A boldogságunk 50%-áról nem tehetünk. Ezt az 50 %-ot úgy hívják, hogy irányultságok, genetikai adottságok. Mindannyian egyfajta boldogság-termosztáttal születünk, és ez időnként kibillen fölfelé vagy lefelé, de általában beáll.”


Egyeseknek jó hír, másoknak nyugtalanító lehet, de a boldogságunknak maximum az 50%-áért tehetünk aktívan, de ez a szám is rendszerint inkább 35%. Ez Boldizsár Ildikó szerint azért van, mert a másik fele az genetikai adottságokhoz, irányultságokhoz kötött, és ezek nem változtathatóak.


„Az európai meserégióban attól lesz boldog a mesehős, hogy állandóan cselekszik: visszahozza a napot az égre, levágja a hétfejű sárkányt, megküzd az ördöggel, aztán el kell menni a Holdért, aztán föl kell menni az égig érő fára, de le kell menni még egy királykisasszonyért az alvilágba stb.”


Boldizsár Ildikó szerint nagyon beszédes az, hogy a különböző meserégiókban hogyan leli meg a hős a boldogságát. Az európai régióra egy “projektszemlélet” jellemző. A hős teljesíti a feladatokat, egyenként megküzd az elé gördített akadályokkal. Közben felnő, majd győz, megszerzi a királylányt és a fele királyságot, és boldogan él, amíg meg nem hal. Az európai ember boldogságkeresésére is ugyanez az aktív, cselekvő, célorientált szemlélet jellemző. De ha az ember keleti meséket is olvas, rájöhet, hogy a létezésben magában is megannyi boldogságfaktor van. Az óceáni mesékben pl. az jelenti a boldogságot a hősnek, hogy süt rá a nap, és tud beszélni a széllel.


„Az ember azért mesélte el a saját történetét annyiféle mesetípusban, mert mindegyik mesetípus mást tesz hozzá a boldogságunkhoz. Egy állatmesében például az a boldog, akit nem esznek meg, de a legendamesék hőse arról tesz tanúbizonyságot, hogy a láthatatlan világokkal milyen mély és erős kapcsolata van.”


Véges számú mesetípus van, és ezek a típusok más-más aspektusból közelítenek a boldogsághoz. A keleti novella mesetípusban nincsenek fantázialények és varázslat, ott attól lesz boldog a mese hőse, hogy jelen tud lenni a saját életében.


A beszélgetésben szóba kerül még:

-       Mi a boldogság evolúciós haszna?

-       Mik azok az ellenőrzésünk alatt álló változók, és mi közük a boldogsághoz?

-       Milyen boldogságra tanítanak a különböző kultúrák mesetípusai?

-       Milyen pszichés hatása lehet annak, ha egy szegény legény megkapja a fele királyságot?

-       Létrejöhetnek még új mesék?

-       Mi a különbség a pillanatnyi és a tartós boldogság között?



A boldogság ügynöke már a mozikban!

A szövegben felhasznált idézeteket szerkesztve közöltük.


Előzetes: https://youtu.be/kyKy4hzon-s?si=TiPQIRskFhesu3wX


A film hivatalos felületei:

https://www.facebook.com/aboldogsagugynoke

https://www.instagram.com/a_boldogsag_ugynoke/


A Mozinet hivatalos felületei:

Facebook: https://www.facebook.com/mozinet

Instagram: https://www.instagram.com/mozinetfilmek

TikTok: https://www.tiktok.com/@mozinet.tiktok

YouTube: https://www.youtube.com/@mozinet

 

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Mozinet NagylátószögBy Mozinet


More shows like Mozinet Nagylátószög

View all
Filmvilág Podcast by Film Világ

Filmvilág Podcast

4 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Könyves Magazin by Könyves Magazin

Könyves Magazin

0 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

Full HD Klub by Klubrádió

Full HD Klub

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners