Horváth Renátó a Miskolci Balett táncosa volt, majd 2019. december 3-án egy hosszú próbanap után még elment bevásárolni, és amikor otthon letette a szatyrokat a földre, egy óriási vágást érzett a lapockái között. Pár óra leforgása alatt bénult le teljesen és veszett el az életéből minden olyan terv és álom, amelynek megvalósítására készült. Renátó Polgáron egy kelet-magyarországi kisvárosban nőtt fel, ami földrajzilag nincs messze Miskolctól, a Miskolci Balettól viszont világok választják el. Ennek ellenére soha nem volt kérdés számára, hogy a tánc az ő útja. Egy táncosnak a teste az eszköze, nem tudom milyen példával tudnám pontosan érzékeltetni, hogy miért ennyire hátborzongató, az, hogy ez az eset épp egy olyan emberrel történt meg, akinek a világot jelentette, hogy teste segítségével fejezi ki fogalmazza meg mondanivalóját. 

A diagnózis vírusos gerincvelő-gyulladás, nem tudni miért alakult ki, ráadásul mára teljesen felszívódott és nem is maradt semmilyen szervi elváltozás. Ez azt jelenti, hogy van esély arra, hogy újra lábra álljon, de hogy fog-e még valaha táncolni, az már egy nehezebb ügy.

Jövő héten a táncról beszélgetünk, vagyis leginkább arról, hogy mi történik, ha egy táncos kerekesszékbe kerül. Horváth Renátó meséli el a történetét, aki két és fél évvel ezelőtt még a Miskolci Balett táncosa volt, majd megtörtént az elképzelhetetlen. 2019. december 3-án egy hosszú próbanap után még elment bevásárolni, és amikor otthon letette a szatyrokat a földre, egy óriási vágást érzett a lapockái között. Pár óra leforgása alatt bénult le teljesen és veszett el az életéből minden olyan terv és álom, amelynek megvalósítására készült. Renátó Polgáron egy kelet-magyarországi kisvárosban nőtt fel, ami földrajzilag nincs messze Miskolctól, a Miskolci Balettól viszont világok választják el. Ennek ellenére soha nem volt kérdés számára, hogy a tánc az ő útja. Egy táncosnak a teste az eszköze, nem tudom milyen példával tudnám pontosan érzékeltetni, hogy miért ennyire hátborzongató az, hogy mindez épp egy olyan emberrel történt meg, akinek az volt a hivatása, hogy a teste segítségével fejezze ki magát, fogalmazza meg a mondanivalóját. Kíváncsi voltam rá, hogyan gondolkodott táncosként, milyen reális esélyek vannak a gyógyulására, és hogy egy ilyen baleset, hogyan változtat meg egy fiatal szerelmet.

Volt már olyan érzésed egy beszélgetés közben, vagy egy interjú hallgatása kapcsán, hogy legszívesebben megkérdezted volna a másik valamiről? Csak nem merted, vagy nem volt rá lehetőséged? Nekem ez az érzés nagyon ismerős! A Mit gondol? podcast pont erről szól, hozok egy szót, egy fogalmat és megkeresem azt az embert, akinek a véleménye valamiért különösen fontos és releváns a témában. Minden második csütörtökön új epizóddal várlak titeket, és olyan dolgokról fogunk beszélgetni, ami mindannyiunk életét érinti. Az első rész vendége: Bányai Kelemen Barna.

Barna a Katona József Színház színművésze, de a legtöbben mostanában a Toxikoma című film Csernus dokijaként találkozhattatok vele. Marosvásárhelyen született, és 33 éves koráig ott is élt. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban játszott és nem is vágyódott Budapestre, sőt büszke volt arra, hogy ő otthon maradt. Majd Alföldi Róbert felkérte Petruchio szerepére a Makrancos Katában a szombathelyi Weöres Sándor színházban, itt ismerkedett meg feleségével a szintén színész Bánfalvi Eszterrel. Ezután nem volt kérdés, hogy Magyarországon marad. Mindig kíváncsi voltam, hogy egy határon túli magyarnak vajon mennyiben különbözik a hazához való viszonya egy Magyarországon felnőtt emberéhez képest. Mit jelent az, hogy magyarként, de közjogi értelemben egy másik országban nőtt fel? Beszélgettünk gyerekkorról, az első emlékekről, hazaszeretetről és politikáról is. 

Volt már olyan érzésed egy beszélgetés közben, vagy egy interjú hallgatása kapcsán, hogy legszívesebben megkérdezted volna a másik véleményét valamiről? Csak nem merted, vagy nem volt rá lehetőséged? Nekem ez az érzés nagyon ismerős! A Mit gondol? podcast pont erről szól, hozok egy szót, egy fogalmat és megkeresem azt az embert, akinek a véleménye valamiért különösen fontos és releváns a témában. Minden második csütörtökön új epizóddal várlak titeket, és olyan dolgokról fogunk beszélgetni, ami mindannyiunk életét érinti. 

Volt már olyan érzésed egy beszélgetés közben, vagy egy interjú hallgatása kapcsán, hogy legszívesebben megkérdezted volna a másik véleményét valamiről? Csak nem merted, vagy nem volt rá lehetőséged? Nekem ez az érzés nagyon ismerős! A Mit gondol? podcast pont erről szól, hozok egy szót, egy fogalmat és megkeresem azt az embert, akinek a véleménye valamiért különösen fontos és releváns a témában. Minden második csütörtökön új epizóddal várlak titeket, és olyan dolgokról fogunk beszélgetni, ami mindannyiunk életét érinti. 

A beszélgetéshez Bányai-Kelemen Barnát a Katona József Színház színészét, a Toxikoma című film Csernus dokiját hívtam vendégül. Barna Marosvásárhelyen született és ott is élt egészen 33 éves koráig, és elmesélése szerint nem is vágyódott Budapestre, sőt büszke volt rá, hogy ő otthon maradt. Majd Alföldi Róbert elhívta a szombathelyi Vörösmarty színházba Petruchio szerepére a Makrancos Katában, itt lett szerelmes feleségébe a szintén színész Bánfalvi Eszterbe, ezután egyértelmű volt, hogy Magyarországon marad. Mindig érdekelt, hogy egy határontúli magyar hogyan kapcsolódik a haza fogalmához mit gondol a magyarságáról és mennyiben más az identitása például hozzám képest, akinek egyértelmű volt, hogy magyarul tanulja az ábécét az iskolában? Mit jelent az, hogy magyarként, de közjogi értelemben egy másik országban nőtt fel? Mit tett Trianon az erdélyi családok történetével és minderről hogyan gondolkodik egy erdélyi magyar? 

A mit gondol legújabb epizódjában a testvérségről beszélgettem Szamosi Zsófi és Szandtner Anna színésznőkkel.

Zsófi és Anna testvérek, Zsófi jelenleg szabadúszó, a Mindenki című oscar díjas film főszereplője, de találkozhattatok vele az Egy nap című filmben és a Terápia sorozatban,  Anna jelenleg az Örkény István színház társulatának a tagja 2 és fél év van köztük, Zsófi a nővér, és Anna a húg édesanyjukkal nőttek fel szüleik még gyerekkorukban váltak el. Anyukájuk Cserje Zsuzsa szintén színházi ember volt, dramaturg, de pályájának elején ő is színészi ambíciókkal indult. 

Szóval van ez az alaphelyzet, hogy a 2 lány valamilyen módon beteljesíti édesanyjuk álmát és színésznők lesznek mindketten. 

Tapasztalataim szerint egy testvéri kapcsolat egyértelmű velejárója az egymáshoz hasonlítgatás, ezért nekem nehezítő körülménynek tűnik ha az embernek még a hivatása is ugyanaz, mint a tesvérének. Ezért is gondoltam, azt, hogy ezúttal nem egy, hanem két beszélgetőpartnert hívok, hogy mindketten el tudják mesélni, hogy ők, hogy élték meg a különböző élethelyzeteket, életkorokat testvérként. 

Balázzsal  3 és fél évvel ezelőtt ismerkedtem, akkor én másodéves egyetemista voltam ő pedig 6 éve várt az új veséjére, és minden héten 3-szor dialízisre járt. 

Abban a félévben ő lett a dokumentumfilm vizsgám alanya, majd a forgatás végén 6 év várakozás után riasztották.  Kapott egy új vesét. 

Ez most egy különleges epizód, mert kivételesen nem egy ismert ember a vendégem, hanem Balázs, akitől rengeteget tanultam például arról, hogy milyen jelentősége van az időnek az életünkben.

Tavaly ilyenkor már fokozódó aggodalommal teltek a napjaim, mert az alma materem a Színház és Filmművészeti Egyetem került a hatalom célkeresztjébe, és tudtam, hogy ha véghez viszik azt amit elterveztek, akkor a leendő hallgatók már nem ugyanabban a légkörben és oktatásban fognak részesülni, amit én megkaphattam ezen a helyen. 

Ez jelenti azt a 155 éves hagyományt, amit sokszor emlegettünk az egyetemfoglalás alatt, és ez az, amit az oktatóink tartottak fent és tanítottak meg minket hallgatókat is az ápolására. 

Németh Gábor is az egyik olyan tanárok egyike, akinek az éles érték követő kiállásából sokat tanultam az ellenállás alatt és ezért is voltam biztos benne, hogy jó beszélgetőpartner lesz, ha a szabadságról van szó. 

Ujj Mészáros Károly és felesége több mint egy évvel ezelőtt fogadták örökbe a kisfiúkat, de ők is  úgy mint sok pár mostanában, hosszú utat tettek meg a szülővé válásig. 

Miután természetes módon nem sikerült a terhesség, döntöttek az örökbefogadás mellett, mégis abból ahogy Károly mesélt erről a döntésről számomra az derült ki, hogy az örökbefogadás semmiképp nem egy B opció, hanem ugyanolyan csodálatos módja a gyerekvállalásnak.

Néha biztos vagyok benne, hogy a világ egy egyre jobb hely. Szerintem ezt bizonyítja az is, hogy többet és nyíltabban beszélgetünk a küzdelmeinkről nehézségeinkről, például sok nő mesélt már a meddőségről, vagy az anyaság nem legfelhőtlenebb pillanatairól, de szerintem a férfiak nézőpontját kevesebbszer vizsgáljuk meg a témában. 

Ezért is örültem, hogy Károly szívesen vállalta az interjút. Beszélgettünk az apaságról, arról, hogy a saját szüleink milyen hatással vannak a mi szülőségünkre, és az örökbefogadásról. 

Kafi Szomáliában született, és ott is élt  édesanyjával és a testvéreivel egészen 14 éves koráig, amikor az apukája úgy döntött, hogy eladja egy idősebb férfinak egy kis pénzért meg pár tevéért. 

Kafi elszökött és embercsempészek segítségével kijutott az országból, már egy éve úton volt, mikor Magyarországra érkezett, és itt ahogy ő mesélte először érezte magát biztonságban, szóval úgy döntött itt marad. Mindennek már több mint 6 éve, azóta modellként dolgozik és a magyar állampolgárságot is megszerezte, de édesanyját és a testvéreit még nem láthatta viszont. 

Beszélgettünk arról, hogy miért változtatta meg a nevét, hogy milyen volt 14 évesen menekültként átszelni a fél világot, és hogy mit jelent neki Szomália és mit jelent neki Magyarország, vagyis arról, hogy hol van neki az otthon.

Ágota forgatókönyvíró, most volt  a bemutatója, az első általa írt nagyjátékfilmnek az űrpikniknek, de dolgozott már rövidfilmeken, reklámszövegeken szóval a szövegírás, több műfajában is otthonosan mozog, de ez volt az első olyan alkalom, amikor a saját belső monológját írta ki magából. Tavaly a karantén kezdetén két hónapon keresztül írt blogot, olyan stílusban ami eddig nem volt jelen Magyarországon, sokan hasonlították Bridget Jones-hoz, az HBO-s Csajok sorozathoz vagy az én hatalmas kedvencemhez a Fleabag-hez. A lényeg az, hogy őszintén és  szókimondóan cenzúrát nem tűrve leírta azt ami van, és ezzel például pont összecsengett az én lelkiállapotom is, amikor a karantén első heteiben mindenki a befelé figyelésről meg a nyugalomról zagyvált bennem meg csak egyre fokozódott a feszültség meg a diszkomfort érzet. 

A blog később megjelent könyvként, és a megfilmesítéséről is folynak a tárgyalások. 

Beszélgettünk arról, hogy mit jelent nőként viccesnek lenni, ezzel mit kezdenek a férfiak, mikor lesz a humor gátja a pc-ség, és hogy hogy lehet egy drámai történetet úgy megírni, hogy potyognak a könnyeim a nevetéstől, de közben gombóc van a torkomban.