
Sign up to save your podcasts
Or


Kathy Zsolt: Ha mentőápolónak mész, bírnod kell a bunkózást
Kathy Zsolt nem csak mentőápoló, de stand up estje is van (a mentőzésről), színészkedik, és korábban zenekari menedzserként is dolgozott. Nem mellesleg tanári végzettsége is van, amit függőséggel küzdő gyerekekkel foglalkozó alapítványban kamatoztatott. Zsolttal a mentőápolókat ért inzultusokról, a társadalmi felelősségvállalás hiányáról, nehéz esetekről, és a megbecsülés hiányáról is beszélgettünk. Szó esett még arról, miért lenne jó, ha az emberek jobban ismernék saját testüket, illetve a kommentek mérhetetlenül kártékony hatásáról is, amivel jó, edukatív csatornákon kialakuló közösségeket is tönkre lehet tenni. A Túlpörgetv podcast a Népszava mentális egészséggel foglalkozó műsora, amit Herczeg Szonja újságíró és Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó közösen vezet.
Csaknem 30 százalékos tavalyi áremelkedés után nagyon erősen feszegeti a megfizethetőség határát a budapesti és több vidéki nagyváros lakáspiaca. A számos nyitott gazdasági és politikai kérdéssel indult idei év elején a szakértők is óriási különbséggel ítélik meg a várható árváltozások mértékét. A prognózisok további 5-20 százalék közötti éves drágulásról, Budapesten és vidéken más jövőképről, más típusú keresletről és kínálatról szólnak. Mindeközben egyeduralkodóvá vált - már a lakáskölcsönök 80 százalékát teszi ki - a piaci kamatszint feléért kínált Otthon Start hitel. A Népszava ingatlanpiaci kitekintő podcastje, az Erkély friss epizódjában Sándor Tünde gazdasági újságíró Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor alapító tulajdonosával és Gadanecz Zoltánnal, a GDN Ingatlan tulajdonosával beszélgetett a lakásvásárlókat és eladókat egyaránt érintő trendekről.
Rágyúrt a Fidesz a hóesésre: a Tisza tűzifaosztására válaszul Orbán Viktor is nyomban hólapátot ragadva pózolt a háza előtt, majd a kormánypárt apraja-nagyja ránk ömlesztette kamugyanús hólapátolós képeit és photoshoppal felturbózott hókotrós posztjait. De mit ér a Fidesz hólapátos performansza, ha nincs különösebb mondanivaló mögötte, mint a Tiszánál? Pláne, ha a fideszes műlapátolások is a magyar állam működésképtelenségét igazolják – ezt a kérdést járta körül a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában Varga Dóra főszerkesztő-helyettes, Bálint Orsolya, a Visszhang melléklet szerkesztője és Papp Zsolt gazdasági szakújságíró Batka Zoltán műsorvezetővel. A műsorban szóba került az is, hogy ha valahol izraeliekkel vagy franciákkal csinálnák azt, amit Fico a magyar kisebbséggel művel, akkor az anyaországokban óriástüntetések lennének és a nemzeti kormányok iszonyú diplomáciai nyomás alá helyeznének egy ilyen autokratát. De miért nem érdekli a kormánypárti szavazót, ha Szlovákiában magyarüldözéssel kísérletezik az ottani illiberális rezsim?
Az Orbán-rezsim a magyar történelem rendellenessége: a NER évszázados magyar politikai hagyományokat rúgott fel. Bukása után egy nyugatos, polgári Tisza-kormánnyal a magyar társadalom nagyon gyorsan visszatérhet nyugatos, Európa-barát hagyományaihoz – hangozott el a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének idei első adásában, amelyben Bálint Orsolya, a Visszhang melléklet szerkesztője, illetve Varga Dóra és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettesek vették végig az előttünk álló év és a választások utáni időszak várható fejleményeit Batka Zoltán műsorvezetővel.
Ami biztos: a NER lebomlása már régen elkezdődött, a választások tétje, hogy felgyorsul-e a folyamat vagy hosszabb vajúdás után szabadulhat ki az ország újra a Fidesz által visszahozott orosz világból. Ami még biztosabb: bárki is győz 2026 áprilisában, kőkemény hatalmi háború jön a Tisza és a Fidesz maffiokratikus mélyállama között.
Valóban csodaszerek-e az elhízás ellen az úgynevezett új generációs fogyasztó gyógyszerek, és mi az, amire nem használhatók? Sokan azt hiszik, a fogyás csak akaraterő kérdése. De orvosilag igazolt: ha a test éhség–jóllakottság jelzései felborulnak, a fogyás rendkívül nehéz. Valóban megszüntethető-e a fogyással járó szenvedés a piacon lévő új gyógyszerekkel? Erről beszélgetett az adásban Dobák Zita dietetikussal és Szász Norbert belgyógyász- gasztroenterológussal Danó Anna újságíró.
Egyre hosszabbra nyúlik a Szőlő utca árnyéka: az ifjúságvédelem csődje az orbáni állam működésképtelenségének és embertelenségének szimbóluma lett. Az egyre csak gyűrűző botrány a rendszerrel mára tökéletesen besokallt fiatalságot mozgósítja, de az intézetis gyerekekkel szembeni brutalitás videói a falvak kormánypárti, idősebbjeihez is eljutnak – hangzott el a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában.
Varga Dóra és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettesek, Bálint Orsolya a Visszhang melléklet szerkesztője és Batka Zoltán műsorvezető arról beszélgetett, hogy a Fidesz eddig nem tudta pénzszórással elnyomni a botrányt, a közvélemény pedig lassan készpénznek veszi, miféle figurák lehettek a Szőlő utcai intézetbe éjszaka bejárogató titokzatos öltönyösök. Közben a Fidesz újabb, ki nem kényszerített hibát hozott össze: miközben a Fidesz lapít és elkerülné, hogy a felvidéki magyar közösség érdekében fellépjen Ficóval szemben a Benes dekrétumok ügyében, idehaza Lázár János leszlovákozott egy felvidéki magyar Tisza-jelöltet.
Komjáthi Imre, a Magyar Szocialista Párt elnöke úgy látja, amíg a pályán vannak, nem szűnik meg az esély a parlamentbe jutásra, hiszen egy kisebb csapat is okozhat meglepetést. A Népszava X26 választási podcastjében. Komjáthi Imre hangsúlyozta továbbá, az MSZP a kormányváltást akarja elősegíteni, tisztában van a reális erőviszonyokkal, nem célja a Tisza Párt sikerének akadályozása. Ahol elindítják egyéni jelöltjeiket, készek lennének arra buzdítani támogatóikat, hogy a Tisza listájára szavazzanak. Az MSZP elnöke beszélt az párt belső üzemzavarairól, a brand megkopásáról is. Fölmerült egy teljes újjáalakulás lehetősége is.A legfontosabb azonban a munkavállalókat képviselő politikai irányvonal izmosítása. Ebben fontos szerepet játszhatnak az ifjúsági szervezetben feltűnt, tehetséges fiatal politikusjelöltek, illetve a szakszervezetekkel való kapcsolat további erősítése. És szükséges egy határozott kapitalizmuskritika megfogalmazása, hirdetése is.
Minden hetedik lakásfelújítót vagy építkezőt ért idén kontárkár, átlagosan 840 ezer forint értékben. A szándékos vagy hozzá nem értésből fakadó hibák mögött gyakran a felületes kivitelező választás és a hiányos szerződések állnak. Sok megrendelő örül, ha „végre talál valakit”, miközben nem ellenőrzi a referenciákat. A szerződés pedig elsősorban nem az esetleges pereskedés miatt fontos, hanem arra szolgál, hogy mindkét fél pontosan tudja, mi a dolga.
A jó szakember is hibázhat – a különbség az, hogy ő nem eltűnik, hanem visszamegy és kijavítja. Az építőipar egyik legégetőbb problémáját, a kontárkárokat járta körül a Népszava ingatlanpiaci kitekintő podcastje, az Erkély friss epizódjában Sándor Tünde gazdasági újságíró Rezsnyák Péter kivitelező építésszel, a SzakiEllenőrrel és Markovich Bélával, a Mapei Kft. ügyvezetőjével.
Lassan naponta derül ki, hogy Orbán Viktor és kormánya méreteseket hazudozik az ország arcába. Így a héten bukott ki, hogy Orbán a washingtoni tárgyalások után szimplán bekamuzott egy nem létező „pénzügyi védőpajzsot” az Egyesült Államokkal, majd ezután robbant a Szőlő utcai ügy: kiderült, a kormány egy fél tucat ponton nem mondott igazat a gyermekbántalmazási botrányról.
„A hazugságokkal a pillanatot akarja megnyerni a kormány, de közben egy pillanatig sem érdekli, hogy mi lesz utána – hangzott el a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában, ahol Muhari Judit és Frank Zsófia belpolitikai újságírók, illetve Varga Dóra főszerkesztő-helyettes arról is beszélgettek Batka Zoltán műsorvezetővel, hogy ha már a teljes rendszer a folyamatos politikai hazudozásra épül, akkor az állam előbb-utóbb menthetetlenül lebénul.
A gyermekvédelem csődje ennyiben már a teljes rendszer csődjét mutatja, a biztonsági kamerás felvételeken a nevelőintézetis gyerekekkel kegyetlenkedő nevelők egyben a NER erőpolitikájának termékei. Vajon a Tisza kormányra kerülve ki tud-e lépni az erőszakot újratermelő toxikus politikából?
Mivel fizetnek a mentők az általuk megmentett életekért? Hogyan tudják feldolgozni a súlyosabb eseteket? Egyáltalán: milyen esetek borítják ki őket és mi annak a jele? Erről beszélgetett a Népszava podcastjében Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Igazgatójával és Sipka Tündével az OMSZ szakpszichológusával Danó Anna, a lap egészségügyi szakújságírója. Szóba került az az eset is, amikor a hatvani vasútállomáson egy megbilincselt, hordágyon fekvő férfit a mentős hátulról, teljes erőből fejbe rúgott.
From the publisher's feed

13 Listeners

2 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

53 Listeners

2 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

0 Listeners

0 Listeners