
Sign up to save your podcasts
Or


Kovács Szilárd testvérét, Juditot még 2014-ben brutálisan meggyilkolta a tőle válófélben lévő férje, földi maradványait henteseszközökkel megsemmisítette, alig találtak meg belőle valamit. A darnozseli-ügyként elhíresült történetnek nemcsak Judit az áldozata, hanem az egész családja is: gyermekei, szülei és testvére. Hogyan lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni? Miből lehet erőt gyűjteni akkor, amikor a tettest kétszer is felmenti a bíróság? Kovács Szilárd belső munkájának, Indiának, világnézetének tudja be, hogy sem ő, sem a szülei nem mentek rá erre a borzalmas történetre, és végül igazságot tudtak szolgáltatni Juditnak. Ennek részleteiről beszélt a Tólpörgetvében, a Népszava mentális egészséggel foglalkozó podcastjában, Herczeg Szonja újságíró és Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó közös műsorában.
A bicskei, Szőlő utcai botrány kapcsán a gyermekvédelmi szakemberek letették az asztalra a probléma megoldásáról szólójavaslataikat, ám a kormány módszeresen kikerülte azokat, és olyan intézkedéseket hoztak, melyekkel rontanak a helyzeten. Erről is beszélget a Népszava Exit című podcastjában Göncz Kinga, volt családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter és Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete elnöke Pungor Andrással, a Népszava belpolitikai szerkesztőjével. Göncz Kinga szerint az ország nagyon rosszul gazdálkodik a saját polgáraival, az emberi erőforrásnak nincs igazán értéke. Az egészségügy lerobbant, az oktatással, szociális szférával súlyos gondok vannak, kettéválik a társadalom, mély a szegénység, és nemzedékről nemzedékre öröklődik. Meleg Sándor szerint 2022-es szociális törvény módosítása jó példa arra, hogy a NER hogyan tekint a polgáraira. Eszerint mindenki saját magáért felelős.
Szinte pillanatok alatt lebukott Lázár János és Pócs János a hazudozásaival, azonban az állampártot és a szavazóit már legkevésbé sem érdekli a valóság. A híveket az sem tántorítja el, hogy a kormányközeli közvélemény-kutatók rendre jelentősen eltérő eredményeket közölnek, mint a piaci szereplők. A nagy kérdés, hogy a győzelmi tudathoz szoktatott kormánypárti szavazók, hogyan fogják elfogadni az áprilisi választás eredményét, ha veszít a Fidesz – erről is beszélgetett Varga Dóra és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes, illetve Frank Zsófia belpolitikai újságíró Batka Zoltán műsorvezetővel a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjében. Ami látszik: az állampárt már elkezdte felépíteni az összeesküvés-elméletet, hogy külső erők nyúlnak bele a magyar választásokba.
Soha ilyen drágán nem lehetett eladni a használt lakásokat, mint az elmúlt fél évben, amikor az Otthon Start olcsó hitele és 1,5 milliós árplafonja nem korlátozta, hanem gerjesztette az áremelkedést, ezért a használt ingatlanok ára rászaladt az újépítésűekére Budapesten. Egyes külső kerületekben mára 10–20 százalékra csökkent a különbség a két kategória átlagos négyzetméter áraiban. Ez ritka piaci helyzet, az elemzők szerint hosszabb távon inkább a használt lakások drágulása lassulhat. Egy dolog viszont biztos: soha ilyen könnyű nem volt egy használt lakásból újépítésűbe váltani. A Népszava ingatlanpiaci kitekintő podcastje, az Erkély friss epizódjában Sándor Tünde gazdasági újságíró beszélgetett Görög Áronnal, a Cordia kereskedelmi igazgatójával és Futó Péterrel, a Zenga.hu elemzési vezetőjével.
Minden erejükkel igyekeznek segíteni a kormányváltást. Tavaly nyár óta világos, hogy egyedül a Tisza Pártnak van reális esélye leváltani a Fideszt. Úgy döntöttünk, hiba lenne konkurálni velük a kampányban, és ezért nem indulunk a 2026-os parlamenti választáson - jelentette ki a Népszava X26 választási podcastjében Rózsa András, a Momentum elnöke. Bedő Dávid, a párt frakcióvezetője felsorolta azokat az országjáró akciókat, plakátkampányokat, amelyekkel a kormánypropaganda hazugságaira kívánják felhívni a figyelmet.
Mindez átmeneti visszatérést jelent a Momentum kezdeti működéséhez. – Az akkori aktivista, mozgalmi tevékenység amúgy hatásosabb volt a későbbi parlamenti munkánál, mert ott nincs tér a Fidesz uralma mellett - jegyezte meg Rózsa András. Bedő Dávid szerint a közélet normalizálásának a kormányváltás után három alapfeltétele van: az elszámoltatás, a médiaegyensúly és egy új, arányos választási törvény. A Momentum bízik benne, hogy a változás rendszerszintű lesz, és idővel parlamenti pártként is folytathatja a liberális értékek képviseletét.
Már a 2010-es kormányra lépésekor megvolt a Fidesz mesterterve arra, hogy miként teszi rendszerszintűvé a korrupciót, s ejti fogságba nem csak az államot, de a gazdaságot, a piacot, a kultúrát és a tudományt is. Eleinte sem itthon, sem az Európai Unióban nem hittek a szemüknek, ilyen szinten szervezett és ekkora mértékű lopásra ugyanis még nem volt példa Magyarországon – mondta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal egykori elnöke, a V21 tagja. Felfoghatatlanul sok közpénz veszítette el közpénz jellegét az elmúlt 15 évben. Jó hír viszont, hogy elég pontosan lehet tudni, kinél vannak az ezermilliárdok. Ahogyan Martin József Péter, a Transparency International magyarországi igazgatója mondta, attól, hogy valami le van papírozva - ahogyan azt a kormány és a NER csinálja – még nem feltétlenül jogszerű. Szerinte elég sok pénzt, elég gyorsan vissza lehet majd szerezni egy esetleges kormányváltás után. A többi között erről beszélgetett a Népszava Exit podcastjában Nagy Zoltán és Martin József Péter Szabó Brigittával, a lap gazdasági rovatvezetőjével.
Tényleg választási csodafegyvernek bizonyult a Lázárinfó – csak éppen a Tiszának, miután Lázár János magyar romák százezreit sértette vérig, akik közül sokan eddig jó eséllyel stabil Fidesz-szavazók voltak. A Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában Varga Dóra főszerkesztő-helyettes, Frank Zsófia belpolitikai és Papp Zsolt gazdasági újságíró arról beszélgetett Batka Zoltán műsorvezetővel: Lázár kijelentése a Fidesz urambátyám-dzsentri kasztrendszerének a pontos összefoglalása, a miniszter ugyanis nyers szavakba öntve arról beszélt, hogy a NER feudális Magyarországán a romák feladata a nemzeti munkamegosztásban a magyarok vécéinek takarítása.
Orbán Viktor pedig azzal próbálta szépíteni a miniszter brutális kiszólását, hogy ő nótarádiót hallgat. Mindez akkor történt ráadásul, amikor a kormánypárt tovább gyengült a Tiszához képest, így két és fél hónappal a választás előtt kampányolás helyett ismét káreltakarításra kellett Orbánéknak berendezkedniük.
A Mintha félistenek világában élnénk című közérzeti antológia, amely a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatának díjnyertes írásait tartalmazza, az alábbi linken rendelhető meg:https://xximedia.hu/elettortenetkonyv
- A tűzifaosztással való szavazatvásárlás a kormányzásképtelenség beismerése, pláne, hogy nem is minden rászoruló kap belőle vagy nem időben – hangzott el a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének legújabb adásában, amelyben Muhari Judit belpolitikai újságíró, Angyal Gábor és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettesek, illetve Batka Zoltán műsorvezető beszélgettek a lassan célegyeneshez közelítő választási kampányról. A Fidesznél érezhető a pánik, hiszen két és fél hónappal a választások előtt továbbra stabilan vezet a Tisza. Orbán Viktor önmagához képest is egyre primitívebb: pozitív üzenete nincs, szinte már kizárólag saját személyi kultuszára, háborús nyugdíjas-riogatásra és a hazai mélynyomorra építi a kampányát. Közben a nagy szövetségesén, Donald Trumpon egyre látványosabbak a demencia jelei. Egyre aktuálisabb kérdés, hogy Trump és Orbán után a populizmusnak leáldozik-e, vagy új, még hatékonyabb népbutítók terepe lesz a politika?
Kórházi adósságszínház: mit játszanak a háttérben a szereplők milyen működési anomáliákat okoz az, hogy költségvetés nem tömi be azt a lyukat, amiről már januárban tudja, hogy az évvégén úgyis ki kell fizetnie. A Szike legfrissebb adásában erről beszélgettünk Király Gyula egészségügyi szakmenedzserrel, a Hospitaly Kft. társtuljadonosával Ivády Vilmos egészségügyi közgazdásszal, és Vermes Tamás traumatológussal, egykori kórházigazgatóval.
Szaporodnak a hullafoltok az Orbán-rezsimen, a mindennapi élettől elidegenedett és kiöregedett politikai elitek minden tünetét felmutatja immáron a NER – hangzott el a Népszava Hol élünk? közéleti podcastjének eheti adásában. Varga Dóra és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettesek, valamint Bálint Orsolya, a Visszhang melléklet szerkesztője arról is beszélgetett Batka Zoltán műsorvezetővel, hogy a Tisza visszaerősödésének oka nem egy adott botrány, hanem az, hogy óriási magyar tömegek számára vált nyilvánvalóvá: a Fidesz rezsim immáron teljesen öncélúvá lett, így a Szőlő utcai gyermekbántalmazásokat és Robert Fico szlovákiai magyarüldözését is politikai-kommunikációs célból próbálták szőnyeg alá söpörni, illetve eltussolni.
A Beneš dekrétum-ról szóló cikkünket már olvashatja online: https://nepszava.hu/3308376_benes-dekretumok-magyarorszag-szlovakia-orban-viktor-robert-fico
From the publisher's feed

13 Listeners

2 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

53 Listeners

2 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

0 Listeners

0 Listeners