
Sign up to save your podcasts
Or


2025. július 10–12. között immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a gútai Hajómalom Fesztivált, amely idén először nemzetközi fellépőkkel is bővült.
A színpadon olyan világhírű zenekarok is megfordultak, mint a ’80-as évek funky ikonjai, a Delegation, vagy a számtalan rádiós slágert jegyző Gipsy Kings.
Nem csupán ennek köszönhetően, de az évről évre bővülő programkínálatnak is hála, a fesztivál ismét látogatottsági rekordot döntött, és egyre nagyobb közönséget vonz Gúta városába.
Nemcsak erről, hanem a többi kiemelkedő programról, a magyar underground hip-hop helyzetéről, a felvidéki fiatalok színművészeti törekvéseiről, a régió fejlesztési irányairól, valamint Rakonczay Gábor gondolatairól, életfilozófiájáról is beszélgettem Kárpáty Ernő főszervezővel és Forgács Attilával, a fesztivál programigazgatójával.
A felvétel 2025. július 19-én került adásba.
Magyar Péter a Partium után Erdélybe is „elmerészkedett”. Egy héttel Tusványos után megjelent a nagyadorjáni Közösségi Párbeszéd Táborban – amelyet sokan az „Ellentusványosként” emlegetnek. Találkozott Markó Bélával, az RMDSZ alapító tagjával és egykori elnökével, illetve ellátogatott a katasztrófa sújtotta Parajdra is. A Tisza Párt elnökének erdélyi útját ugyanakkor több kisebb incidens is kísérte.
A virtuális törzsi kerekasztalnál: Parászka Boróka (Erdély), Finta Márk (Felvidék) és Pressburger Csaba (Vajdaság).
Milyen változásokat ígér az oktatási reform a fizika számára? Mennyit lehet átadni belőle a diákoknak, elég-e a módszertani váltás ahhoz, hogy változzon a fizikaoktatástársadalmi megítélése? Milyen lehetőségeket nyújt a felsőoktatás? Milyen a hazai fizikakutatás helyzete? Miről árulkodnak a számok, valóban fehér holló az, aki fizikus pályára lép Szlovákiában? A fizikaoktatás és -kutatás jelenéről és jövőjéről Tóth Gáborral, az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet, a NIVaM komáromi kirendeltségének szakmai-fejlesztő pedagógusával, és Bukor Bendekkel, a pozsonyi Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Kar Elméleti Fizika Tanszékének doktoranduszával Gažík Viktória beszélgetett a Pátria Rádió oktatási műsorában.
Az edzői és a labdarúgói hivatás szépségeiről és kihívásairól, alkalmazkodásról és szenvedélyről, stresszről és higgadtságról, családról és szakmáról, fiatalságról és érettségről.
A dunaszerdahelyi Borbély Balázs több mint egy éve a Győri ETO labdarúgóklub vezetőedzője. Tavaly áprilisban vette át az akkor még másodosztályú csapat irányítását, amelyet öt mérkőzés után sikeresen feljuttatott az NB I-be, majd újoncként egészen a 4. helyig vezette a csapatot a legfelsőbb osztályban – nem kis meglepetésre.
Az új szezon kezdete előtt beszélgettem vele arról, hogyan vette át a csapat irányítását tapasztalatlan edzőként, miként kezeli a hirtelen jött figyelmet, milyen vezetőnek tartja magát, és milyen valójában az edzők élete a legmagasabb szinten. Szó esik profi labdarúgó-pályafutásáról is: az Artmedia Petržalka játékosaként komoly sikereket ért el pályafutása során.
A podcastból kiderül többek között:
A felvétel 2025. július 12-én került adásba.
Szlovákiában egyfajta folklór, hogy az uniós alapokból származó forrásokat, amiket a régiók fejlesztésére, az oktatás modernizációjára, valamint az infrastruktúra bővítésére kellene felhasználnunk, válságkezelésre irányítjuk át.
Bár a szakértők évek óta élesen bírálják ezt az eljárást, a kormányfő, Robert Fico hathatós közbenjárása lévén az Európai Bizottság ismét engedélyezte Szlovákiának, hogy a rendelkezésünkre álló brüsszeli pénzek egy részét az energiasegély finanszírozására fordítsuk.
De milyen következményekkel járhat, hogy újabb milliókat fecsérlünk majd el a fogyasztás támogatására?
Balík Péterrel, a beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős tárca egykori vezetőjével Tilajcsík Dóra beszélgetett.
Múlt éven mutatták be a Hancsovszky című szlovákiai magyarfilmet. Már eltelt annyi idő, hogy összegző módon kiértékelhessük ezt a művészeti vállalkozást. Mindebben Laczkó Sándor a film rendezője volt a segítségünkre. Akitől megkérdeztük, bánja-e, hogy nemkalandfilmet forgatott, hogy mi a sikeres filmforgalmazás titka, és hogy lesz-e folytatása a Hancsovszkynak.
Ritkán történik ilyen a felkészültségre törekvő riporterrel. Úgy ültem be a stúdióba erre a beszélgetésre, hogy fogalmam sem volt, mely irányba indulunk el, és hol lyukadunk ki. Ezenfelül Mészáros Árpád Zsolt már az elején leszögezte, hogy a daluk valójában semmiről sem szól. Ehhez képest sok mindenről szó esett a közel egyórás interjúban. A Celebmese – amely Mészáros Tamás 2017-es Címlapsztori című számának az átirata, duettváltozata – alapjául szolgáló téma ugyanis tág fogalom. Talán még a két előadóművész sem gondolta, hogy az újdonságuk ilyen sok síkon értelmezhető.
A podcastből kiderül:
A két előadóművész: a keszegfalvi születésű Mészáros Tamás és a Nyíregyházán született Mészáros Árpád Zsolt MÁZS Puha József július 21-i Nappalijának a vendége volt.
1. Orbán Viktor megtartotta szokásos, világmagyarázó beszédét, a határon túli magyar politikusok pedig sokadszor is hűségesküt fogadtak a „nemzeti kormánynak” Tusványoson.
- Miért nem tért ki Orbán nemzetpolitikai kérdésekre?
- Mit jelent a beszédben szorgalmazott közép-európai együttműködés a magyar kisebbség szempontjából?
- Mit képviseltek a határon túli magyar politikusok Erdélyben és milyen reakciókat kaptak itthonról?
2. Botrány a szlovákiai Kisebbségi Kulturális Alap igazgatóválasztása körül
- Meddig merészkedik a Magyar Szövetség a döntési mechanizmus törvényességének megkérdőjelezésében?
A virtuális törzsi kerekasztalnál Parászka Boróka Erdélyből, Finta Márk a Felvidékről és Pressburger Csaba Vajdaságból.
Mi a közös a reggae és a metál zenében?
Erre kerestük a választ Bohil Otto, komáromi zenésszel, aki Superior néven vált ismertté a magyar és szlovák reggae világában. Közel húsz éves zenei pályafutása során a metál is közel állt hozzá, az utóbbi időszakban leginkább a The Four Horsemen nevű Metallica tribute zenekarral koncertezik legtöbbet. A két, igazán különböző zenei stílus időszakonként váltakozik színes zenei pályáján, amiben nem csak csúcspontok, hanem bizony buktatók is voltak.
Beszélgetésünkből kiderült:
A felvétel 2025. július 5-én került adásba.
Hogyan lesz egy gyerekkori szenvedélyből hivatás?
Nagy Krisztián már több mint tíz éve a DAC 1904 labdarúgóklub PR-menedzsere és sajtófőnöke – de az ő története sokkal régebbre nyúlik vissza. Évtizedeken át önkéntesen, hobbiból gyűjtötte kedvenc klubja minden eredményét, történetét, statisztikáját és relikviáit – mára pedig ő lett a DAC két lábon járó krónikása: mindenkit ismer, és mindenki ismeri őt a klub háza táján. Elképesztő, de az elmúlt 40 évben csupán néhány mérkőzést hagyott ki!
Szenvedélyről, elhivatottságról, szurkolásról, az elmúlt 120 évről beszélgettünk, valamint arról is, hogy miért pont ez a csapat rendelkezik a leghűségesebb szurkolótáborral.
A beszélgetésből kiderült:
• hogyan örökölte a DAC-kötődést a családon belül,
• melyek az elmúlt 120 év legérdekesebb relikviái,
• melyik olimpiai stadion alapján mérték ki a dunaszerdahelyi pálya méreteit az 50-es években,
• hogyan alakult ki a klub neve,
• milyen emlékeket őriz legszívesebben a 80-as és 90-es évekből,
• hogyan készült a DAC-film,
• mit jelképez a klub,
• álommeló-e ott dolgozni.
A felvétel 2025. június 28-án került adásba.
From the publisher's feed

13 Listeners

6 Listeners

22 Listeners

3 Listeners

20 Listeners