
Sign up to save your podcasts
Or


Paul Verhoeven, a "Robotzsaru", "Az emlékmás", az "Elemi ösztön" és a "Csillagközi invázió" zseniális rendezőjének életművét tekintettük át még 2014-ben. Természetesen ezúttal is a mindenséggel mértük magunkat, hiszen a rendező senki által nem ismert hollandiai thrillerjeit is bemutattuk, amerikai alkotásait pedig kortárs kontextusukban helyeztük el, mint amilyen a "Robotzsaru" esetében a Reagan-korszak, a rendőrség privatizációjának kérdése.
A beszélgetés résztvevői:
Balázsy István
A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:
By Régen minden jobb voltPaul Verhoeven, a "Robotzsaru", "Az emlékmás", az "Elemi ösztön" és a "Csillagközi invázió" zseniális rendezőjének életművét tekintettük át még 2014-ben. Természetesen ezúttal is a mindenséggel mértük magunkat, hiszen a rendező senki által nem ismert hollandiai thrillerjeit is bemutattuk, amerikai alkotásait pedig kortárs kontextusukban helyeztük el, mint amilyen a "Robotzsaru" esetében a Reagan-korszak, a rendőrség privatizációjának kérdése.
A beszélgetés résztvevői:
Balázsy István
A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

50 Listeners

43 Listeners

10 Listeners

7 Listeners

23 Listeners

16 Listeners

3 Listeners

20 Listeners

4 Listeners

54 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners