PTI Podcast

A szimbolikus politizálás, a határon túli közösségek helyzete és általában a nemzeti vagy közösségi jelképek használata évtizedek óta fontos kérdései a társadalomtudományoknak. Arra azonban, hogy a radikális jobboldali hálózatokon túl ezeket a szimbólumokat széles körben hogyan és mire használják, kevesebb reflexió született. A székely zászló 2004-óta tartó rövid története jól összefoglalja, hogy a XXI. században mik a klasszikus nemzetépítés határai, milyen nehézségei vannak a közösségi jelképek elfogadtatásának, valamint, hogy a politikai reprezentáció és közösség-koncepciók milyen viszonyban állnak a megélt identitással. Mindemellett arra is rávilágít, hogy az identitáspolitika hogyan hatott az etnopolitikai kérdések hétköznapiasodására, banalizálódására és piacosodására.

Legújabb adásunkban témáról megjelent új kötete kapcsán Patakfalvi-Czirják Ágnes kultúrakutatóval, a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének tagjával Pap Szilárd István újságíró beszélgetett. Moderátor: Antal Attila jogász-politológus, a Társadalomelméleti Műhely koordinátora moderálta.

A beszélgetésben az alábbi kérdések kerülnek szóba:

- Mit jelent és minek a szimbóluma a 2004-ben tervezett székely zászló?

- A szimbolikus politikák és a fogyasztás kapcsán milyen közös pontok ragadhatók meg? A politikai elköteleződések és az identitás kommunikálásában milyen szerepe van a nemzetre utaló, azt megtestesítő tárgyaknak?

- Mi a székely identitáspolitika tágabb társadalmi kontextusa, és hogy lehet elhelyezni a globális kapitalizmus keretében?

- A székely zászló mint árucikk esetében hogyan kapcsolódik össze a helyi nemzetépítés, a nacionalizmus és a globális identitáspolitikai mozgalmak felerősödése?

- Milyen kapcsolat van a székely identitáspolitika, a székely zászló és az Orbán-rendszer között?

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Photo credit: Unsplash + Wikipedia

A „Trianon-mitológiát” szedték darabokra az újabb kutatási eredmények alapján Ablonczy Balázs és Romsics Gergely történészek, az ELKH BTK Történettudományi Intézetének kutatói, akikkel Csunderlik Péter, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa beszélgetett még 2020 júniusában, a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriumán.

Az adás eredetileg a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában hangzott el 2020. június 12-én.

A beszélgetés fontosabb kérdései:

- Indokolt-e a kijelentés, hogy a hagyományos magyar politikai elit már 1918 tavaszán elvesztette az első világháborút, hiszen a háború nem egyesítette a nemzetet, hanem kiélezte a politikai, társadalmi, gazdasági ellentéteket, miközben a Tisza-rendszer elitje defenzívába szorult? Esterházy Móric miniszterelnökként ugyanis már maga kereste fel a Népszava szerkesztőségét, a termelést a szakszervezetek nélkül nem lehetett már működtetni, a választójogi reform pedig feltartóztathatatlan volt. Megállapíthatjuk-e, hogy a „Régi Magyarország”, amelyet a trianoni megemlékezésekkor siratnak, már a világháborúban megbukott?

- 1918 őszén volt-e alternatívája Károlyi Mihály miniszterelnökségének?

- Miért ideális bűnbak Károlyi Mihály, és jogosak-e a vele és a Károlyi-kormány katona- és külpolitikájával kapcsolatos vádak?

- A Tanácsköztársaság kikiáltásának és a proletárdiktatúra harcainak volt-e bármilyen hatása a leendő trianoni határokra? Párizsban valóban „magyar nacionalisták blöffjének” gondolták a magyar kommünt?

- A Clemenceau-jegyzékkel kapcsolatos üzenetváltások idején a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsában a megcsonkított Magyarország gazdasági életképtelenségével érveltek az ellenállás mellett, és a „gazdasági életképtelenség” érvét utóbb a jobboldal is átvette 1919 után. Ám a trianoni béke gazdasági hatásait vizsgáló Tomka Béla kimutatta, hogy az ország kétharmadának elvesztése hosszabb távon nem is volt akkora gazdasági csapás. Valóban gazdasági katasztrófát okozott-e Trianon?

- Ténylegesen mekkora csapást jelentett Trianon a határon túli magyaroknak? Volt-e „Trianon-trauma”, vagy az általunk ma ismert „Trianon” egy olyan kulturális trauma, amit az irredenta propaganda állított elő a két világháború között? Lehet-e a „kulturális trauma” melletti érv az a közvéleménykutatás, amely szerint gyakorlatilag minden magyar tudni véli, hogy Trianon egy súlyos, katasztrofális csapás volt, ám közülük kevesen tudják, hogy konkrétan mi is történt.

- Trianon egyik maradandó kulturális hatása a székelyek mint „szupermagyarok” mitotoposzának létrejötte a nemzeti mitológiában. Van bármi értelme a történésznek cáfolgatni ezeket a toposzokat, vagy bele kell nyugodnia, hogy a tudomány úgyse lehet erősebb, mint a mitológia?

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

Photo credit: Unsplash

Audio credit: Music by TimMoor from Pixabay

150 éve, 1871. május 28-án fojtották vérbe a párizsi kommünt.

A munkásmozgalom-történetírás megpróbálta amolyan proto-proletárdiktatúrának láttatni, míg Émile Zola a Második Császárság bomló hullájából támadt dögvésznek tartotta, és a kiéhezett és rémképektől gyötört, patkányokat megevő ostromlottak részeg haláltáncaként írta le a kommünt Az összeomlás című naturalista regényében. A francia-porosz háború elvesztését követően a körbezárt párizsiak úgy döntöttek, hogy ők nem kötnek megalázó békét a III. Napóleon rendszerét elsöprő poroszokkal, ellenálltak, mire az Adolphe Thiers vezette ideiglenes kormány elmenekült. A hatalmi vákuumban a kommünárok – köztük a Párizsban élő szocialista, Frankel Leó – vették át a hatalmat, és egy kettős ostromgyűrűbe zárt világvárosban próbáltak berendezni egy születésekor halálra ítélt szocialisztikus városállamot.

Amikor elbuktak, a 19. század legvéresebb megtorlását szenvedték el: a Párizsba behatoló ellenforradalmi csapatok 1871. május 21–28. között egy héten át gyilkolták a „bűnös város” lakóit. Az áldozatok számát egyes történészek több tízezerre teszik, John Merriman, a Yale Egyetem történésze a modernitás egyik ősbűnének tartja a teljesen indokolatlan, véres ellenforradalmi bosszút a The Massacre – The Life and Death of the Paris Commune of 1871 című könyvében.

A párizsi kommünről és emlékezetéről Csunderlik Péter, az ELTE BTK oktatója és a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa beszélgetett Balázs Gáborral, Párizsban élő történésszel, a Párizs, szabad város – 1871 című 2020-as könyv szerzőjével és Hahner Péter történésszel, a Rubicon Intézet főigazgatójával, a francia történelem szakértőjével.

A beszélgetés fontosabb kérdései:

- A párizsi kommün a francia-porosz háborúban elszenvedett francia vereség válságterméke volt, így létrejöttének magyarázata elválaszthatatlan a „kis Napóleon” uralmától. III. Napóleont csak egy Napóleon-paródiaként tartja számon az emlékezet, de vajon igaz az, hogy bár birodalma egy nagyoperának szerette volna mutatni magát, A. J. P. Taylor hasonlatával csak egy Offenbach-operett volt, és az első komolyabb kihívásra össze is omlott?

- Mi volt a híres-nevezetes haussmanni városátalakítás szerepe a kommünben? A kommün „radikális városnegyedeit” tényleg III. Napóleon rendszere hozta létre azzal, hogy Párizs átépítésekor a korábbi otthonaikból kiköltöztetett szegény lakókat oda koncentrálták?

- Mi volt a párizsi kommün kikiáltásának oka? Párizs népe a háborús ellenállást akarta-e elsősorban, vagy a társadalmi átalakulást?

- A munkásmozgalom-történetírás előszeretettel állította be amolyan „proto-proletárdiktatúrának” a párizsi kommünt, de valójában milyen szerepet játszottak benne a munkások?

- Mik voltak a párizsi kommün legfontosabb intézkedései, és azokból kirajzolódik-e egy „szocialista városállam” 19. századi utópiája?

- Beszélhetünk-e a párizsi kommünárok terrorjáról?

- Volt-e esélye a kettős ostromgyűrűben a kommünnek a túlélésre, vagy csak egy „haláltánc” volt ez a 72 nap? Mi volt a kommünárok perspektívája? Volt-e jövőképük?

- A történettudomány mai álláspontja szerint hányan estek áldozatul a „véres hét” idején az ellenforradalmi megtorlásnak?

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

Nem a bolsevikok csinálták a forradalmat, hanem a forradalom a bolsevikokat: az 1917-ben megjelent Állam és forradalom nem egy receptkönyv volt, mert Lenin politikáját az újabb és újabb kihívásokra adott válaszok alakították.

A polgárháború idején bevezetett hadikommunizmus, majd az 1921-ben elindított új gazdaságpolitika is következmény volt, hiszen a történelemben csak okok és okozatok vannak, de nincs teleológia. Így a szovjet történelem 100 évvel ezelőtti fordulópontját is csak az előzményei felől tudjuk megérteni. Ebben az adásunkban a témáról Csunderlik Péter beszélgetett Krausz Tamás történésszel, az ELTE BTK professor emeritusával, a Szovjetunió történetéről szóló könyvek szerzőjével, Lenin- és Sztálin-életrajzírójával.

Az adás eredetileg a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában hangzott el 2021. május 7-én.

A beszélgetés az alábbi kérdéseket járja körül:

- Forradalom, puccs vagy ellenforradalom? Mi volt az 1917. novemberi bolsevik hatalomátvétel?

- Volt-e liberális demokratikus alternatíva az 1917-es Oroszországban?

- A bolsevikok hogyan tudtak megszerezni a hatalmat, és miképp tudták megtartani?

- Teoretikus vagy hatalomtechnikus volt-e Lenin?

- Népszerűek vagy népszerűtlenek voltak a bolsevikok?

- Miként nyerték meg a bolsevikok a polgárháborút?

- Mi vezetett a kronstadti matrózfelkeléshez?

- Forradalmárok vagy csak lázadók voltak a kronstadti matrózfelkelők?

- Mi volt a NEP?

- Világforradalom helyett „szocializmus egy országban” - Miként fejezte be Sztálin a forradalmat?

Ajánlott irodalom:

Stephen F. Cohen: Rethinking the Soviet Experience. Politics & History Since 1917. New York-Oxford, Oxford University Press, 1985

Sheila Fitzpatrick: The Russian Revolution. New York-Oxford, Oxford University Press, 2008

Krausz Tamás: A cártól a komisszárokig. Az 1917-es oroszországi forradalmak történetéből. Budapest, Kossuth, 1987

Krausz Tamás: Lenin. Társadalomelméleti rekonstrukció. Budapest, Napvilág, 2008

Krausz Tamás: Szovjet thermidor. A sztálini fordulat szellemi előzményei, 1917–1928. Budapest, Napvilág, 1996

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Photo credit: Unsplash 

Audio credit: Music by TimMoor from Pixabay

A magyar történettudományt, a szellemi életet, a közgondolkodást és a politikát hosszú évtizedek óta átszövik a nemzetviták.

Sokféle igen karakterisztikus vélemény fogalmazódott meg az 1945–1990 közötti időszakról is, annak helyéről a nemzet történelmében. Sőt olyan vélekedés is akad, hogy ez az időszak, illetve az 1945 utáni társadalmi-politikai berendezkedés normatív értelemben kívül esik a nemzeten, amely a szovjet „hódoltság” következtében nem rendelkezhetett önmagáról. Eszerint ami ebben az időszakban a nemzet érdekében történt, az mind a hatalom és a szovjet befolyás ellenében történt. Ez a két állítás azonban túl egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen.

Legújabb podcast adásunkban Földes György Nemzet és hegemónia – 1920–1990 címmel a Múltunk 2020/3. számában megjelent tanulmányáról beszélgetett a szerző és a nemzeti problematika, a határon túli magyar kisebbségek történetének szakértője, Bárdi Nándor. Moderátor: Takács Róbert, a Múltunk történeti folyóirat felelős szerkesztője.

Az adás eredetileg a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában hangzott el 2021. március 12-én.

A beszélgetésben az alábbi témák kerülnek szóba:

- Hogyan változott 1945 után a kommunista vezetés nemzetről való gondolkodása, politikája, illetve abban mennyire játszott központi szerepet a határon túli magyarság helyzete?

- Beszélhetünk-e az egypártrendszer időszakában nemzetépítési kísérletről? Ha igen – Földes György ezt nevezi antinacionalista nemzetépítésnek –, annak mik voltak a sajátosságai? Ha nem, milyen alapon tagadható ez meg?

- Sikerült-e az MSZMP által képviselt koncepciónak hegemón helyzetbe kerülnie az 1970-es évekre?

- Valóban csak a népiek csoportja fogalmazott meg ebben az időszakban alternatívát?

KAPCSOLÓDÓ OLVASMÁNY:

FÖLDES GYÖRGY: Nemzet és hegemónia – 1920–1990 (Múltunk 2020/3.)

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Photo credit: Unsplash

A közelmúltban jelent meg a Napvilág Kiadónál Philip E. Tetlock amerikai pszichológus, politológus Szakértő politikai előrejelzés. Mire jó? Hogyan mérhetjük? című kötete, amelyről Felcsuti Péterrel, a fordítóval és Róna Dániel politológussal beszélgetett Klopfer Judit, a kötet szerkesztője, a Napvilág Kiadó főszerkesztője.

A politikai előrejelzés napjainkban reménytelenül szubjektív műfaj. Teret nyert a közéletben egyfajta antiintellektualizmus: a (szak)tudás önmagában értéktelen; csak a velünk azonos nézeteket vallók véleményét vagyunk hajlandóak elfogadni, csak a saját „törzsünkkel” értünk egyet. De miért is kéne a politikai szakértőket felmenteni a pontosság és egyértelműség sztenderdjei alól, amelyeket minden más szakmától és tudományterülettől megkövetelünk? Tetlock a könyvében amellett érvel, hogy az előrejelző versenyek lehetőséget adnak arra, hogy előre mozdítsuk a vitán alapuló demokrácia ügyét – a versenyek révén erősödnek az objektív mérés szempontjai, így javul a közbeszéd minősége és csökken a polarizáció. Tetlock Isaiah Berlin nyomán a szakértőket két csoportra osztja: sündisznókra és rókákra; a gondolkodási stílus egyik végpontja a sündisznó, másik végpontja a róka kognitív stílus, e két kategória segítségével értékeli ki több tízévnyi kutatási anyagát, és dolgozza ki mérési módszerét a lehető legnagyobb objektivitásra törekedve. 

A beszélgetés az alábbi kérdéseket járja körül:

- Miben más a politikai előrejelzés és a politikai szakértelem más tudományterületekhez képest, milyen a befogadói környezetük?

- Összefügg-e az antiintellektualizmus mint közeg és a szakértők, illetve a médiafogyasztók mentális merevsége? Miért korrigálja álláspontját nehezen egy szakértő?

- Van-e esély rá, hogy javuljon a helyzet nálunk a pontosság és a mentális merevség terén? Tetlock az előrejelző versenyeket jelöli meg eszközként. Vajon sikeres lenne-e egy ilyen verseny itthon?

- Ki a jó szakértő? Számít-e, mit gondol, vagy csak az, ahogy gondolkodik?

- Melyek a sündisznó és róka kognitív stílus jellegzetességei? Kik a jobb előrejelzők? A médiafigyelem nagy részét sündisznó előrejelzők élvezik – mi az a sündisznókban, ami jobban fogyaszthatóvá teszi az ő véleményüket?

- A szakértőkkel kapcsolatos bizalmatlanság nem új jelenség sem az amerikai, sem a magyar politikában. Szóba kerülnek híres hibák, amelyek megrengetik a bizalmat a szakértők tudásában, de pozitív példák is.

Kapcsolódó olvasmányok:

Higgyünk-e a politikai elemzőnek, és mégis melyiknek?Az Előszó részlete a Mércén: https://merce.hu/2021/02/08/higgyunk-e-a-politikai-elemzonek-es-megis-melyiknek/

Vizsgálni a vizsgálhatatlant: mitől lesz jó egy szakértő?Kritika az Új Egyenlőségen

https://ujegyenloseg.hu/vizsgalni-a-vizsgalhatatlant-mitol-lesz-jo-egy-szakerto/

A szerző egy kapcsolódó könyve: Superforecasting. The Art of Science of Prediction

https://en.wikipedia.org/wiki/Superforecasting:_The_Art_and_Science_of_Prediction

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

https://www.polhist.hu/ 

www.polhist.hu/hirlevel 

https://www.facebook.com/polhist.hu

http://polhist.hu/pti-adomany-koltozes/

A kritikai baloldal jelenét, jövőjét és gondolkodásmódját meghatározó témák sokasága hever előttünk az asztalon. Gyakran azt tapasztaljuk azonban, hogy ezek a témák és vitapontok vagy elsikkadnak a „szürke hétköznapokban”, vagy ellenkezőleg: a cselekvési potenciál fenntartása és a mozgalmi egység nevében szándékosan szőnyeg alá söprik őket. „Szeressük egymást gyerekek!” „Mindenkire szükség van!” „A közös pontokra koncentráljunk!”

A heves csatározások általában a közösségi média egy-egy cikke vagy posztja alatt robbannak ki – sokszor nem kis frusztráció és az ilyen fórumokra jellemző valamennyi negatív kísérőjelenség társaságában. Ez a helyzet tovább erősíti sokakban azt a meggyőződést, hogy viták helyett először cselekedni kell – a nagy kérdések megválaszolására pedig majd ráérünk később. De valóban így van ez? Fel kell-e tennünk és ki kell-e éleznünk a rendszerkritikai mozgalmak sorsát meghatározó kellemetlen kérdéseket? Egyáltalán létezik-e olyan, hogy „A baloldal”, vagy helyesebb volna inkább „baloldalakról” beszélni többes számban, amelyeknek gyakorta nem túl sok közük van egymáshoz – így veszekedniük sem érdemes?

„Sikerült-e a baloldal gondolkodásmódjának és a rendszerkritikus politikának átlépnie a helyi keretekből egy globális szintre?” – teszi fel az egyik ilyen kényes kérdést KISS VIKTOR, aki ANTAL ATTILA politológussal és CSIGÓ PÉTER szociológussal beszélgetett új könyve kapcsán a PTI-TEM podcastjában. 

Kiss Viktor könyve itt érhető el:

https://napvilagkiado.eu/termek/kivul-belul-egy-uj-politikai-logika/

Az adásban még szóba kerül:

- Hogyan képzeljük el az antagonizmust? Mit tesz ehhez hozzá a pszichoanalitikus megközelítés?

- Hányféle baloldal létezik valójában? És honnan tudhatjuk, melyiknek van igaza?

- Mi az összefüggés a politikai konfliktus és a politikai cselekvés között? 

- Miért az új jobboldal érez rá inkább a mai korszak fő folyamataira, miért sikeresebb a világ megértésében? Elfogadható-e egyáltalán a „baloldal lemaradásának” tézise?

- Mi az oka annak, hogy miközben egyre inkább rendszerkritikus, antikapitalista retorika jelenik meg a baloldali közéletben, valójában sem a cselekedetek, sem az intézmények nem ebbe az irányba hatnak? Nem az-e a legnagyobb problémája a mai baloldalnak, hogy retorikájában forradalmi, gyakorlatában pedig moderált és beilleszkedő?

- Van-e direkt kapcsolat a (társadalom)elméleti és a politikai gyakorlat között, érdemes-e úgy tenni, mintha előbbiből következne bármi az utóbbira nézve?

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Photo credit: Unsplash

100 évvel ezelőtt, 1921. április 14-én lett Bethlen István Magyarország miniszterelnöke. A Horthy-korszak meghatározó konzervatív politikusa egy évtizedig töltötte be kormányfői posztot, és az általa kiépített autoriter politikai rendszer alapjai 1944-ig megmaradtak.

Bethlenről, a politikájáról és rendszeréről Csunderlik Péter történész (ELTE BTK, Politikatörténeti Intézet) beszélgetett Ignácz Károly (Politikatörténeti Intézet) és Romsics Gergely (ELKH BTK Történettudományi Intézet) történészekkel.

Az adás eredetileg a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában hangzott el 2021. április 9-én.

A beszélgetésben az alábbi témák kerülnek szóba:

- Bethlen Istvánnak 2013-ban szobrot avattak a budai várban: történelemi előkép-e a mai NER számára?

- Bethlen pályaíve és különböző jobboldaliságai

- Bethlen politikájának kettősége: a hagyományos uralmi és társadalmi rend helyreállítása és a modernizáció szükségessége

- Elitista hatalomgyakorlás a tömegpolitika korában a politikai rendszerbe

- Elitista hatalomgyakorlás a tömegpolitika korában

- A Bethlen-féle antidemokratikus választási rendszer nyílt szavazással és hegemón kormánypárttal

- Bethlen és a szélsőjobboldal: a fajvédők és Gömbös Gyula szerepe

- A háború utáni új európai rendbe történő integrálódás: a bethleni külpolitika

További ajánlott olvasmányok:

Romsics Gergely: A magyar külpolitika útkeresése, 1919–1923

Ignácz Károly: Választói magatartás 1926-ban. A kormánypárt választási gépezetének működése és egy statisztikai felmérés tanulságai nyílt szavazású választókerületekben

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Photo credit: Unsplash + Wikipedia

A budai Várhegy déli részén évszázadokig királyi lakhely állt. 

100 éve, 1921. március 27-én IV. Károly itt látogatta meg a frissen berendezkedett kormányzót, Horthy Miklóst. Ekkor járt utoljára megkoronázott uralkodó a palotában.

A következő évszázad, nem függetlenül drasztikus politikai és fizikai változásoktól az egész Várnegyed átalakulását hozták. A folyamat ma is tart, a Hauszmann-program keretében zajló teljeskörű épületrekonstrukciók és a Várba települő kormányzati negyed komoly vitákat vált ki. Sudár Orsolyával, a CEU doktoranduszával és Képes Gábor muzeológussal, vízivárosi lokálpatriótával, a Víziváros Facebook-oldal alapítójával arról beszélgettünk, hogy mit jelentett az elmúlt száz év a Várnak és a várbelieknek, miként lehet a Vár mindenkié, és lesz-e ismét koronás lakója a palotának?

Moderátor: Egry Gábor történész

A beszélgetésben az alábbi témák kerülnek szóba:

Funkcionálisan, lakóit tekintve, szimbolikus értelemben,

Milyen nagyobb változások történtek itt 19. század közepe óta? Vannak-e töréspontok, mik a politikai szándékok egykor és most, hogyan illeszkedik a vár nagy történeti elbeszéléseink változásához?

Kik az itt élők (már amennyire ezt lehet tudni), mit jelent a városrésznek és nekik a turizmus, a kultúra és a közigazgatás?

A várat nem kerülte el a szándékos vagy nem szándékolt radikális beavatkozás. Miként értelmezhető egy élő és változó városrész esetén a veszteség, mit adhat vissza a helyreállítás, és persze lehet-e helyreállítani a régit funkcionálisan más tartalommal?

Történet: mi egy épület története?

Mit kezdjünk azzal, ami évtizedekkel ezelőtt eltűnt? Helyreállítható-e, örökség-e még? Mennyiben igaz, hogy a vár élő múzeum vagy skanzen lenne?

Lehet-e egy szimbolikus helyszín a helyieké? Mit jelent várbelinek lenni?

További ajánlott olvasmányok ITT találhatók.

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Photo credit: Unsplash + Wikipedia

A Múltunk legutóbbi, 2020/4. számában közöltük Danyi Gábor recenzióját Mitrovits Miklós Tiltott kapcsolat. A magyar–lengyel ellenzéki együttműködés 1976–1989 című monográfiájáról. Ennek apropóján egy asztalhoz ültettük a szerzőt és a recenzenst, hogy az 1990 előtti magyar–lengyel kapcsolatok dinamikájáról, a két állam kultúrpolitikájának hasonlóságairól és különbözőségeiről, a kulturális érintkezések és transzferek sajátosságairól és az ellenzéki mozgalmak között kialakuló hálózatokról, információ- és tudásáramlásról beszélgessünk.

Moderátor: Takács Róbert felelős szerkesztő

A beszélgetésben az alábbi témák kerülnek szóba:

- Mennyire tartható a közmondásos „magyar–lengyel két jó barát” jellemzés az államszocialista időszakban? Hogyan hatottak erre az olyan kitüntetett történelmi csomópontok, mint az 1956-os forradalom/lengyel 1956, az 1968-as reformok előkészítése és gyakorlatba ültetése, illetve a Szolidaritás időszaka 1980/81-ben?

- Mit mondhatunk el a kapcsolatok szürke zónájáról, a tűrt és tiltott határán létrejövő kapcsolódásokról és transzferekről? Hol volt szabadabb a kulturális légkör, és mi volt ebben a regiszterben a transzferek jellemző iránya?

- Mikor kezdődtek el – még az ellenzék megjelenése előtt – a „tiltott kapcsolatok”, abban milyen szerepe volt a nyugati emigráció képviselőinek, illetve 1956 örökségének?

- Hogyan alakult át a mindez az 1970-es évtized végén, Helsinki után, és milyen konkrét eszmei áramlások és nagyon is gyakorlati tudásátadások történtek?

- Az 1980-1981-es lengyel válság, illetve a hadiállapot bevezetése miképp változtatta meg az ellenzéki kapcsolattartás feltételeit?

- A rendszerváltás folyamán milyen viszony jellemezte a magyar és a lengyel ellenzéket?

Kapcsolódó olvasmányok:

Danyi Gábor: Váltsunk át szabadságra hatvanöt zlotyit! Múltunk 2020/4. szám 214–230. (itt kapható)

Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat. A magyar–lengyel ellenzéki együttműködés 1976–1989. Jaffa, Budapest, 2020. 304 p.

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Kiemelt kép: Sztrájk a gdański Lenin Hajógyárban (1980 augusztus)

Audio credit: Music by TimMoor by Pixabay

Photo credit: Unsplash