Recorder podcastok

Tizenhatodik adásunk vendége Szabó Benedek énekes, dalszerző, zenész, a Galaxisok és a Zombie Girlfriend nevű együttesek frontembere, akinek az volt a nagy éve, amikor egy Offspring-kazetta miatt elkezdett zenélni, és látott egy csomó szuper filmet is.

Szabó Benedekkel beszélgettünk érettséggel keveredő nyugodtságról, szakmai irigységről, zenével kapcsolatos rémálmokról, példaképekről és intő példákról, színpadi személyiségről és csillogó szemű fiatal lányokról, absztinenciáról és hamburgerekről, illetve arról az ikonikus pillanatról, amikor a 2010-es évek elején egyszer csak megjelent Budapesten. Elmesélte azt is, hogy milyen számára az a nap, amikor megjelenik egy lemeze, miért kopnak ki dalok a repertoárból, valamint hogy hogyan viszonyul ahhoz, hogy pár nap múlva 35 éves lesz. Elvállalta volna a Rossz versek főszerepét? Kellett már kirúgnia valakit? Mit tenne, ha hirtelen 200 millió forinthoz jutna? Tényleg játszott birodalmi rohamosztagost a Pappa piában? Van, amit szeretne csinálni a zenében, de nem mer? Ezekre a kérdésekre is megkaptuk a választ.

Filmek, amiket említünk az adásban:

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Tizenötödik adásunk vendége Fodor Máriusz zenész, dalszerző, producer, pék, és apa. A Kaukázus és a Magashegyi Underground nevű együttesek egykori tagja, a Banana Records kiadó egyik vezetője, aki a saját dalait Superflake néven adja ki.

Gyerekkkorában a szülei műszaki boltjából hétvégére hazahozott szintetizátort nyomkodta, tiniként Illegal fedőnév alatt gyártotta a chiptune-zenéket, például a Géza férjhez megy című örökbecsűt. Hiába ért el sikereket különböző versenyeken a szerzeményeivel, szülői nyomásra gazdasági főiskolán végzett, és előbb borotvákat próbált rátukmálni vidéki boltosokra, később Szlovákiában vitt laptopbizniszt. Jó pár évvel később tért csak vissza a zenéléshez, és a Kaukázus és a Magashegyi Underground tagjaként megtapasztalta, milyen a magyar popsiker. Ezzel párhuzamosan elkezdett reklámzenéket írni, és hamar az ország legtöbbet foglalkoztatott reklámzeneszerzőjévé vált, aki egyszerre tud gyors és minőségi lenni, de az Aranyélet című HBO-sorozat főcímzenéjében is benne volt a keze.

Egy pont után kissé beleunt a rocksztár életformába, autodidakta módon megtanulta a levelestészta-készítés fortélyait, és Nigériában indított pékbizniszt. Beszélgettünk a Férfikör nevű titokzatos egyesületről is, amelynek a noszogatása nélkül lehet, hogy soha nem tudta volna rávenni magát, hogy Superflake néven elkezdje a saját dalait csinálni, szó esett a Kamával közösen gründolt kiadójáról, a Banana Recordsról, illetve arról, milyen szerencsés véletlenek útján jutott el abba a helyzetbe, hogy a Fókusz című tévéműsor hétperces riportban számolt be az első gyermeke születéséről.

Máriusz nagyon inspiráló, energikus személyiség, aki mindenben a pozitívumot látja. Hirtelen nehéz is volt kiválasztania a nagy évét, mert "annyira sok jó dolog történik mindig", de végül 2020 mellett döntött, és ezt alaposan meg is indokolta.

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Tizennegyedik adásunk vendége Mórocz Tamás, az egykori Jacked frontembere, a Bermuda tagja, az X-Faktor zenei szerkesztője, akivel több nagy, és több kudarcos évéről is beszélgettünk.

"Külföldön és itthon is sikeresek lesznek, előbb vagy utóbb" - írta 2007 nyarán Tövisházi Ambrus a Quartban a Jackedről, és erről a zenekar tagjai is meg voltak győződve. Az angolul éneklő, lendületes, fülbemászó indie-rockot játszó székesfehérvári együttes eleve a világhírt tűzte ki célul, és a rockandroll álmokat fűtötte a MySpace is, a kor népszerű közösségi site-ja, ahol mindig úgy tűnt, a nemzetközi berobbanás csak pár kattintásnyira van. De a Jackednek ott volt egy nagyon is konkrét lemezszerződés a Universalnal, ahol az első és utolsó lemezük, a beszédes című Stop The Show jelent meg 2008-ban.

A külföldi érdeklődés elmaradt, a fiúk elkezdtek kiállhatatlanul viselkedni, és egy évvel a lemez után eljutottak oda, hogy nem volt más választás, mint feloszlani. Tamást különösen érzékenyen érintette, hogy szertefoszlott ez az álom. A gyászmunka még tartott, amikor előbb alapított egy zenekart (Bastiaan) a Moog-os Tonyóval, az ex-Kispálos Mike Zweckerrel és Hó Mártonnal, majd egy másikat Calico Island néven, de hamar kiderült, hogy egy lágy folkrockot játszó tíztagú együttes nem életképes a magyar piacon.

Tamás rájött, hogy ha igazád kapcsolódni szeretne az itthoni közönséghez, akkor muszáj lesz magyarul énekelnie. 2012-ben meg is írta az első magyar nyelvű dalát, ami egyben az Urbán Dániellel közös Bermuda zenekarának az első száma is lett. Ez volt a Monte Carlo, ami valamit nagyon elkapott a zeitgeistból, óriási sláger lett, de még ennél is nagyobbat szólt a London, amit unásig játszott a Class FM, és még nyolc évvel később is nyomtak egy KIKA-reklámban.

A Bermuda sikerei csúcsán Tamást elérte egy súlyos alkotói válság, elfogytak az ötletek, egyszerűen képtelen volt dalt írni ("van, hogy belecsapsz a gitárba, és máris rossz"), ki kellett szakadnia budapesti mindennapokból. Rövid londoni kitérő után egy brightoni hostel recepciós pultja mögött találta magát, és ott is maradt három évig, miközben lassan visszatalált a dalszerzéshez. Akkoriban évente egy Bermuda-szám született (az egyikben Halász Judittal énekelt együtt), de Tamás elkezdett más előadóknak is dalokat írni - például benne volt a keze az elmúlt évtized egyik legjobb magyar popszámában is.

Kint rendet tett a fejében, elengedte a maximalizmust a zenében, és amikor hazajött, tele volt energiával és ötlettel. Továbbra is írt dalokat másoknak, de a legfontosabb váltást az hozta az életében, hogy 2018-ban elkezdett az X-Faktorban dolgozni zenei szerkesztőként. Megtalálta magát a kemény munkában és a tehetséggondozásban, de közben a Bermudát sem hanyagolta el: hónapokon belül jön az Utas és holdvilág által ihletett első lemez, amin annyi dal (tíz) lesz, mint amennyit a Bermuda összesen kiadott az első tíz évében.

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Idei utolsó adásunk vendége Schwarcz Ádám, alias Beton.Hofi, akinek nemcsak, hogy 2021 volt a nagy éve, de nála nagyobb éve talán senkinek nem volt idén. Megkértük Ádámot, hogy írja le, hogy mik történtek vele az elmúlt 12 hónapban - mielőtt meghallgatod az adást, érdemes elolvasni ezt a szöveget. 

Itt van belőle egy kis ízelítő:

JANUÁR

Jól esik az A4-es papírszélű, vagdosó hideg. Úgy érzem, hogy nagyon fáradt vagyok és kurva sok mindent kellene átgondolnom. Hazagyalogolok a a szilveszterből: Jászairól az Orczyra a Népszínházon keresztül.

FEBRUÁR

Kapitány Máténál sessionok, albumhajrá. Mikivel, Ivánnal elvonulás. Leforog a DAY01 nulla forintból. Főzős videók otthon, gasztroszatírák az ismerőseim számára Instagramon. Street workout. Reményteli hónap, sok vízió, izgalom. Először lesz bajszom tartósan :D KIALAKULNAK A VÉGSŐ DALOK. Anakonda megszületik. Elkészül a Balkaan freestyle art coverje, egy fotó, ami egy Nagy Feró-forgatáson készül, ahol Mikinek segítek. Fekvőtámaszozni tanítom Taxy Bandit és Lil Frakkot. Sokat vagyok titkos házibulikban. Érzem, hogy valami változni fog.

MÁRCIUS

COMIC SINS SEASON ON.

A további kilenc hónap történéseit itt tudod elolvasni.

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Tizenkettedik adásunk vendége Tövisházi Ambrus, az egykori Amorf Ördögök alapító tagja, a Péterfy Bori & Love Band és az Erik Sumo Band zenei motorja, aki egy 29 perces monológgal válaszolt arra a kérdésre, hogy melyik volt a nagy éve.

"Ilyen hosszútávon csak az foglalkozik zenével, akinek már nagyon korán becsípődött" - mondta A Nagy Évem podcastban Tövisházi Ambrus. Számára ötéves korában minden eldőlt, amikor felváltva hallgatta a "verses" lemezt (Sebő Ferenc: Énekelt versek), a "bácsis" lemezt (Jiří Brabec: The Best Of Country Beat) meg a "nénis" lemezt (Kučerovci: Hrají A Zpívají Kučerovci), és elképzelte, milyen lenne, ha ő irányítaná a zenét. Mesélt arról is, hogy miért volt meghatározó számára a Kispál és a Borz a kilencvenes évek elején, miért fura a viszonya a sikerhez, mi a szerencse szerepe egy zenei karrierben, és hogy miért csak kevés alkalommal tudta megszólítani a magyar nép lelkét. "Hogy mi lesz sláger, azt még azok sem tudják, akik azt hiszik, hogy tudják" - foglalta össze a lényeget.

Szóba jött az időszak, amikor az Est FM futtatta be az Amorf Ördögöket a kétezres évek elején, majd a Péterfy Bori & Love Band gyorsult be nulláról százra pár hónap alatt a Petőfi Rádiónak köszönhetően, illetve megbeszéltünk, hogy miért nem volt jó ötlet zenei újságírásra adni a fejét egy időben. Elárulta, hogy mi idegesíti rettenetesen Krúbiban, mi a tanulsága a YouTube Trendingnek, mi miatt volt nagyon hasznos számára az elmúlt két év, miért stresszes számára egy kislemez, és hogyan sikerült elérnie, hogy már 15 éve meg tud élni csak a zenélésből.

Az adás végefelé Ambrus említett egy nagyon jó könyvet, ami a New York zenei életéről szól hetvenes-nyolcvanas években, csak nem jutott eszébe a címe. Ez az a könyv: Love Goes to Buildings on Fire: Five Years in New York That Changed Music Forever.

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Tizenegyedik adásunk vendége Sallai László, a Felső Tízezer frontembere, aki hiába tagja még három másik zenekarnak (Platon Karataev, Galaxisok, The Somersault Boy) is, nemrég elindított egy új projektet Captain Average néven, amelynek art-punkos/krautrockos első lemeze (Heaven Capitulates) december elején fog megjelenni.

Sallai Laci családjában sok az ügyvéd, és érettségi után ő is a jogi egyetemre kezdett járni, de hamar kiderült, hogy ez nem neki való, és az első év végén kicsapatta magát. Aztán elvégezte a magyar-történelem szakot, és előbb egy gimiben, majd egy általános iskolában tanított. Ötévesen kapta az első szintetizátorát, később gitárra váltott, 17 éves kora óta játszik zenekarokban és koncertezik rendszeresen, a nagy indie-boom alatt még inkább metalt hallgatott, de a hálószobapop-forradalomból már kivette a részét. Foglalkozott koncertszervezéssel, tíz éve zenei újságíróként is dolgozik. 

Mi a titka annak, hogy ennyire hatékony? Hogyan lehet akkor is dalt írni, amikor épp nem jön az ihlet? A diákjai megnézték Laci bácsit a színpadon? Miért lett teljes kiégés a vége a tanári pályának? Milyen számára egy jól eltöltött nap? Mi a baj a magyar zenei újságírással? Arról is beszélgettünk, hogy melyik volt élete koncertje, milyen találkozni a zenei hőseivel, mire emlékeztet az akcentusa, és vajon melyik zenekara éli túl a következő tíz évet is.

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Tizedik adásunk vendége Dorozsmai Gergő, aki olyan zenekarokban játszik (vagy játszott), mint a Hammer of Gods, a The Moog, a Gustave Tiger és a Mayberian Sanskülotts, illetve mostanában Szalai Annával van egy közös projektjük. Több tucat lemezen dolgozott hangmérnökként vagy producerként, de ismerős lehet a Dalfutár című YouTube-sorozatból is. Igazi zenei multitálentum, aki adásunkban elmesélte, neki igazából két nagy éve is volt.

Az első 2008 volt (a másik majd a műsorból kiderül!), amikor a gimis baráti társaságból alakult rockzenekara, a The Moog a sikerei csúcsán volt, Amerikában és Európában is turnéztak, Seattle-be mentek lemezt felvenni, és ők voltak a budapesti indie-szcéna királyai. "Már akkor is éreztem, hogy a következő év valószínűleg nem lesz ilyen jó, aztán nem is lett" - mondta erről a podcastban, majd sokat mesélt a zenekar utolsó időszakáról, amikor a harmadik lemez után Los Angelesbe költöztek, hogy igazán befussanak, de nem akartak megszületni az új dalok, és közben a garázsrock is kiment a divatból.

A The Moog romjain aztán Szabó Sz. Csabával megalapították a Gustave Tiger együttest, ami több szempontból is az anti-Moog. Majd Gergő pár évvel ezelőtt beszállt a Mayberian Sanskülottsbe is, így jelenleg két, ereje teljében lévő, aktív zenekarban is játszik – amellett, hogy gyakorlatilag főállásban dolgozik a családi bizniszben (ami a Tom Tom Studio). Nem tervez újabb zenekarba belépni, de azért mondott egy szólóelőadót, akinek szívesen besegítene. Gyűlöli, hogy folyamatos önpromózásra vannak kényszerítve a zenészek, ő százszor inkább lép fel egy közönség nélküli koncerten, mint hogy kiszenvedjen magából egy jópofáskodó Facebook-posztot.

Későbbi feleségével, Kasiával egy lengyelországi Moog-koncerten ismerkedett meg, és Gergő még csak 21 éves volt, amikor megszületett a fia, Syd (a Pink Floyd-alapító Syd Barrettről kapta a nevét), aki az idén lesz tizenhat. Beszélgettünk arról is, hogy milyen volt fiatal apaként nyomni a zenekarozást, illetve helytállni a budapesti éjszakában. Azt is elárulta, szerinte kár, hogy mostanában mindenki olyan udvarias a zenei szakmában: sehol egy megsemmisítő kritika, sehol egy jó beszólogatás-csata vagy drogokon szétcsúszott zenekar.

Hogyan üríti ki a fejét, amikor már undorodik a zenétől? Mi az ars poeticája producerként? Mi a titka annak, hogy folyamatosan árad belőle a derű? És milyen volt, amikor a The Moog tagjaival egyszer csak az ex-White Stripes-os Meg White házában találta magát egy bulin?

Külön érdekessége az adásnak, hogy abban a stúdióban vettük fel, ahol pár évvel ezelőtt Tom Hanks beszélt a mikrofonba, miközben Steven Spielberg instruálta Skype-ról.

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Kilencedik adásunk vendége Csordás Zita, az ország elsőszámú dreampopzenekarának, a Mayberian Sanskülottsnak a frontembere, aki hiába áll hatéves kora óta a színpadon, továbbra sincs megbarátkozva azzal, hogy emberek nézik, miközben énekel. Beszélgettünk alkotói válságról, szorongásról, irigységről és önbizalomhiányról, illetve arról, hogy a dicséret milyen felemelő tud lenni ideig-óráig. Megtudtuk, miért olyan ellenséges Zita a közönséggel a koncerteken, milyen élmény volt az iszonyatosan menő Primavera Sound fesztiválon fellépni Barcelonában, és az európai turnéról, ami a koronavírus-járvány miatt sajnálatosan meghiúsult, de jövőre remélhetőleg összejön majd. Milyen fejeket szokott látni a színpadról? Miért jobb sötétben fellépni? Mit tudhatunk meg róla a kedvenc filmje alapján? Hova tűntek a sofőrök? Mi volt a nagy lufirobbanás és mi van ezekkel a szellemekkel?

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Nyolcadik adásunk vendége Barkóczi Noémi, énekes-dalszerző, animációs filmkészítő, aki négy évre kivonta magát a zeneiparból, de szeptemberben visszatért a második lemezével (Dolgom volt), amit most csütörtökön mutatott be az A38 színpadán, illetve két dala is felcsendül a mozikban még futó A legjobb dolgokon bőgni kell című filmben. Először "Laura Marling egri megtestesítője"-ként vetette észre magát a 2010-es évek elején, része volt a hálószobapop-szcénának, ugyanabban az évben (2016) jött ki az első albuma (Nem vagyok itt) és az animációs kisfilmje (Second Hand). Beszélgettünk írói válságokról, velőtrázó üvöltésekről, nagy szívfájdalmakról és a kimaradt négy évről is, meg persze arról, hogy miben hasonlít Noémi karrierje Justin Bieberéhez.

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Hetedik adásunk vendége Rutkai Bori, aki zenekarával, a Rutkai Bori Bandával a legvagányabb és legötletesebb gyerekdalokat csinálja az országban. Legújabb lemezük (és mesekönyvük), a téli tematikájú Mandulka és a Karácsonyvár október közepén jelenik meg, de pár nap múlva már hallgatható lesz a neten.

Hol másutt kezdtük volna a beszélgetést Rutkai Borival, mint a gyerekkoránál, hogy aztán másfél óra után a reinkarnációig jussunk. Közben kiderül, mit keresett tízévesen egy Jeles András-filmben, ahol életre szóló hatás érte, vagy hogy jutott az R-Go backstage-be, hogy ott sárkányrajzot nyújtson át Szikora Robinak. És miért került épp Fenyő Miklós nappalijába… Bori egy kis lakótelepen nőtt fel sok bandázás és rajzolás közepette, kalandok pedig már csak azért is bőven történtek vele, mert akad néhány művész a családban - például a híres színésznő, Ruttkai Éva is rokona. "Nem emlékszem, hogy valaha is unatkoztam volna" - mondta a gyerekkoráról.

Képzőművészként és egyedi stílusú sanzonénekesnőként működött a kétezres évek végéig, amikor váratlanul rájött, hogy számára a gyerekzene a csúcs. "Az első koncertnél azt éreztem, hogy váó, ez az!" A Vacka Rádióval kezdte, de akkor indultak be igazán a dolgok, amikor 2014-ben megjelent a Sárkányjárgány című első lemezük a Rutkai Bori Bandával. Zenéjükkel új minőséget hoztak a műfajba, a szülők összetett kézzel hálálkodtak, hogy végre olyan dalok szólnak, amiktől huszadik hallgatásra sem akarják kitépni a hajukat.

A Rutkai Bori Banda-koncertek fergeteges hangulata és kontrollált káosza legendás lett. Baj csak a szülőkkel szokott lenni (főleg, ha leülnek mobilozni, miközben a gyerek a színpadon totyorászik), a gyerekek önfeledten buliznak: "ahogy az egyévesek rogyasztanak ránk, az hihetetlen". A közönség persze pár évente cserélődik, mert "nullától ötévesig ott tombolnak az első sorban, és az egy hétévesnek már kicsit ciki". De nincs gond, majd visszajönnek akkor, amikor már gyerekük lesz. A lényeg, hogy senki ne nevezze őt Bori néninek, mert arra háklis.

Szó esik még a gyerekzenei szcénáról, céges bulikról, arról, hogy miért nem szeret bébiszitterkedni, hogyan haverkodott össze Halász Judittal, hol tudja a legjobban kiénekelni a feszültségeit, illetve, hogy vajon fog-e valaha Kossuth-díjat kapni. Hallgasd meg, mert Rutkai Borit hallgatni olyan megnyugtató!

A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.