Régen minden jobb volt

Régen minden jobb volt

By Régen minden jobb voltSociety & Culture
Download on the App Store

Régen minden jobb volt episodes

  • Top 10: A Magyar Televízió legrosszabb műsorai

    Sokan óvtak, hogy kinyissuk ennek a szobának az ajtaját, de megtettük: már az is nagy szívás volt, amikor azon a délelőtt maradhattál otthon betegség miatt, amikor a nemzetiségi műsorokat adta a tévé, de a következő műsorok aztán annyira rosszak voltak, hogy ezeket már tényleg csak a "Filmvilág" esztétái védhették meg. A tévéműsornak belőtt teletexttől a cicanadrágos mozdulatművészeken át jutunk el a "Civil Kurázsiig", amely megmagyarázza a civil szervezetek elleni kormánytámadásokat. Csak annyit mondunk, hogy nem ezek a produkciók ihlették Németh Lászlót az "Emelkedő nemzet" című cikkére. Vendégünk László Ferenc kritikus volt.

    A beszélgetés résztvevői:

    Csunderlik Péter

    Édes Balázs
    Laska Pál
    László Ferenc

    A top ten a "Régen minden jobb volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünkben olvasható:

    https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt 

    1 hr 1 min
  • Top 10: Pálinka- és egyéb piadalok

    Miután a magyar miniszterelnök alapvető élelmiszernek nevezte a pálinkát, a pálinka- és egyéb piadalokat listáztuk. A Kárpátiától Geszti Péterig mindenki írt már pálinkaslágert, jellemzőbb műfaja nincs a falunapokban és gasztrofesztiválokban fulladozó NER-nek, és aljasabb se: a jó zenészeket lezülleszti egy pálinkadal megírása, a szövegírókból pedig kihozza a legrosszabbat. A magyar popzene fausti alkuja, amikor valaki pálinkadal írásába fog, hiszen a siker garantált, ami a házipálinka-főzésről nem mindig mondható el, mivel könnyen bele lehet vakulni a rézelejébe.

    A beszélgetés résztvevői:

    Csunderlik Péter

    Dékány László
    Laska Pál

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    55 min
  • Top 10: A NER sportbűnei

    Pető Péter hírlapíróval, a "24.hu" főszerkesztőjével listáztuk az Orbán-rendszer sportpolitikájának tíz bűnét a David Lynch fejéből kipattant kabalafiguráktól a felfoghatatlan pénzszóráson át a "Puskás" márkanév lenyúlásáig. Pető Péter az orbáni sportpolitika átfogó rendszerkritikáját a 2020-ban megjelent "Lesgól" című könyvével tette le a klubszékházak és sportbüfék asztalaira.

    A beszélgetés résztvevői:

    Csunderlik Péter

    Laska Pál
    Pető Péter

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    1 hr
  • Top 10: A Facebook főbűnei

    Hiába csúszik Magyarország évente lejjebb a demokráciarangsorokban, Orbán Viktor nem ártott annyit a független médiának, mint a Facebook, és a magyar miniszterelnök valósággal a közéleti árkok betemetőjének tűnik a személyre szabott hírfolyamokhoz képest. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy még a magyar kormány is kifejezetten elszámoltatható, ha a techcégekkel vetjük össze, amelyek semmilyen felelősséget nem vállalnak a sokasodó mentális problémákért, a megnövekedett kamaszkori depresszióért és a Capitolium ostromába torkolló összeesküvés-elméletek terjedéséért, miközben adót se akarnak fizetni. Pető Péter hírlapíróval, a 24.hu főszerkesztőjével, a "Gyilkos lájkok - Manipuláció, nyilvánosság, újságírás a Facebook és Orbán Viktor korában" című könyv szerzőjével beszélgetünk ezekről a problémákról, miközben a Facebook főbűneit listáztuk.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Bezsenyi Tamás
    Csunderlik Péter
    Laska Pál
    Pető Péter

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    53 min
  • Top 10: Gyerekkorunk kedvenc mesesorozatai

    Buster Keaton-reinkarnációk, meddő lézercsaták, és a francia felvilágosodás szelleme lengi körbe válogatásunk, ami talán a legfontosabb az összes listánk közül, hiszen soha nem rejtettük mojitós vödör alá, hogy a rajzfilmet tartjuk az ember civilizáció egyik legnagyobb vívmányának, közvetlenül a fagyasztott pizza után. Egy jó rajzfilmsorozat ugyanis szórakoztat, tanít, nevel, tükröt tart, de legalábbis kiváló becenevekkel látja el a sarki kocsmák törzsközönségét és a pizzériák étlapjait.

    A beszélgetés résztvevői:

    Bezsenyi Tamás

    Csunderlik Péter
    Dékány László
    Laska Pál
    Szűcs Gyula

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    A top ten a "Régen minden jobb volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünkben olvasható is:

    https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/

    1 hr 1 min
  • Top 10: Gyerekkorunk leggyűlöltebb mesesorozatai

    Ki ne emlékezne arra, hogy a Varjúdombi mesék mennyire el tudta cseszni a vasárnap reggeleket? Hogy mennyire lehangolóan depressziós volt Mátyás, a házimanó, aki simán Martin Riggsként vehetett volna stukkert a szájába? És kinek állt érdekében a Szekrénymesék pszichoanalitikus rémálma? A „Hagyd aludni a papát!” felszólítás után nem egyszer a horror várt ránk, hiszen még akkor is gyurmafilmekkel kínoztak minket, amikor már a Tini nindzsa teknőcöket is lehetett nézni egy párhuzamos valóságban, arról nem is beszélve, hogy a G. I. Joe után mennyire vérszegénynek tűntek Heltai Gáspár fabulái. Öngyógyító céllal gyerekkorunk traumatikus mesesorozatait is kibeszéljük.

    A beszélgetés résztvevői:

    Csunderlik Péter

    Horváth Oszkár
    Laska Pál
    Puzsér Róbert

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    A top ten a "Régen minden jobb volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünkben olvasható:

    https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/
     

    1 hr 2 min
  • Top 10: emblematikus VICO-filmek

    Az Ön kedvenc rádióműsorából nem maradhat ki a VICO-filmek listázása sem, természetesen magyarul, hiszen minden adásunk szinkronizált. A Magyar Olimpiai Csapat hivatalos támogatójának tékájában mindent megtalálhattunk a "Törzsvendég" című romantikus komédiától a Michael Dudikoff-életmű csúcsáig, a forgalmazók egyetlen szempontja csak a minőség, vagy legalábbis így gondoltuk ezt gyerekkorunkban. A sárga VICO-kazettákat a Tony Montanaként csúcsra rakétázó és ott csúf véget ért médiacézárnak, Fenyő Jánosnak köszönhettük, aki annyira markáns arca volt a rendszerváltás utáni vadkapitalizmusnak, amennyire Charles Bronson a bosszúfilmeknek, hiszen csak annyira volt barátja a jogdíjaknak, mint Chuck Norris a terroristáknak.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Bezsenyi Tamás
    Csunderlik Péter
    Dékány László
    Laska Pál
    Szűcs Gyula

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    A top ten a "Régen minden jobb volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünkben olvasható:

    https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/

    58 min
  • Top 10: A magyar zenetörténet legnagyobb szereptévesztései

    Szilveszteri hangulatú listánkban ezúttal csupa olyan híresség szerepel, akiket nem rettentett el, hogy a kosárlabdaisten Michael Jordan milyen csúfosan megbukott baseballjátékosként, és úgy döntöttek, hogy egy alkalmatlan helyen és alkalmatlan időben megmutatják eddig nem ismert oldaluk, mint Karinthy artistája, aki hegedülni kezdett a cirkuszban. Csakhogy ezek a produkciók még John McClane-nél is pusztítóbbak lettek: itt vannak az önjelölt sztárok, elrugaszkodott fantaszták és önmegvalósító műsorvezetők és színészek, akik énekelni kezdtek, bár ahhoz értettek legkevésbé a hidegburkolás mellett. A magyar zenetörténet legnagyobb szereptévesztéseit listáztuk popsztársággal kacérkodó modellektől kórusban éneklő rendőrökön át a dalra fakadó Friderikusz Sándorig.

    A beszélgetés résztvevői:

    Bezsenyi Tamás

    Csunderlik Péter
    Dékány László
    Laska Pál

    A top ten a "Régen minden volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünkben olvasható:

    https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    58 min
  • A Trump utáni trumpizmus és a Republikánus Párt

    Donald Trump elnökségének utolsó heteivel, a bukott elnöknek a végét járó Tony Montanát idéző közösségi médiás ámokfutásával, a Capitolium ostromával és a Trumpot se kiköpni, se lenyelni, nemhogy megemészteni tudó Republikánus Párt jelenével és jövőjével foglalkoztunk visszatérő USA-szakértőnkkel, Berg Dániellel.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Berg Dániel
    Csunderlik Péter
    Laska Pál

    A 2020-as amerikai elnökválasztással foglalkozó korábbi adásaink:

    Weimarizálódik-e az USA? - Trump, Biden és az USA "összeomlása":

    https://anchor.fm/regen-minden-jobb-volt/episodes/Trump--Biden-s-az-USA-sszeomlsa-e18jkt3

    Az alt-right és összeesküvés-elméletek Krekó Péterrel:

    https://anchor.fm/regen-minden-jobb-volt/episodes/Az-alt-right-s-sszeeskvs-elmletek-e17q9rc

    Amerikai elnökválasztás - 2020:

    https://anchor.fm/regen-minden-jobb-volt/episodes/Amerikai-elnkvlaszts---2020-e18jklg


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    58 min
  • Stadler József és Tasnádi Péter tündöklése és bukása

    Bezsenyi Tamás kriminológus-történész ezúttal olyan történeteket mesélt a 90-es évek legjelentősebb mecénásairól, Stadler Józsefről és Tasnádi Péterről, csoda, hogy nem raboltak el minket a csecsen terroristák.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Bezsenyi Tamás
    Csunderlik Péter
    Laska Pál

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    56 min

About Régen minden jobb volt

From the publisher's feed

A Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora.

More shows like Régen minden jobb volt

Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

21 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

20 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

3 Listeners