Formula Podcast

S01EP12 – Sainz a Ferrarinál, Trulli a Formulánál!


Listen Later

Igazi F1-es időutazás a #FormulaHUPodcast 12. adásában! Körbejártuk a hét átigazolási híreit, hatásaikat a jövőre nézve, a múltat pedig egy különleges vendéggel, az olaszok korábbi fenegyerekével, Jarno Trullival idéztük meg.

Ahogyan Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása mellett, úgy a bejelentés pilótapiacra gyakorolt hatása mellett sem mehettünk el szó nélkül. A #FormulaHUPodcast törzsgárdája a legújabb adásban körbejárja Carlos Sainz és Daniel Ricciardo átigazolását, esélyeiket jövendőbeli munkaadóiknál, valamint azt is, hogy mi lehet a következő nagy lépés a nagy átrendeződés során. Lehet-e sansza Vettelnek beülni a Mercedesbe? Alonso felbukkanthat-e egy harmadik etapra a Renault istállónál?

Jarno Trulli a ’90-es évek második felétől egészen 2012 elejéig portyázott az F1-ben, ahol kétségkívül többre volt hivatott, mint egyetlen futamgyőzelme, amelyet a 2004-es Monacói Nagydíjon aratott. A talján expilóta először a közelmúltban ismételt 1999-es Európa Nagydíjon állhatott dobogóra: ennek okán hívtuk fel és ültettük mikrofon elé, hogy beszéljen nekünk karrierjéről, amely során érintette a Minardit, a Prost GP-t, a Jordant, a Renault-t, a Toyotát és Lotus/Caterhamet is. A manapság borászkodó, valamint gokartozó fia, Enzo útját egyengető Trulli a nagyinterjúban mindeddig nem hallott érdekességeket is elárult Alonsóról, Briatoréról, a Prost GP és a Toyota hanyatlásáról.

FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport


Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus

Formula.hu

Support the show

A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Formula PodcastBy Formula.hu


More shows like Formula Podcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

41 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

10 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

57 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Márkó és Barna Síkideg by Index.hu

Márkó és Barna Síkideg

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

Pitwall by Formula.hu

Pitwall

1 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners