Formula Podcast

S01EP20 - Magyar szív az F1-es Williamsben


Listen Later

Roy Nissany Budapesten nőtt fel, ezer szállal kötődik hazánkhoz, idén pedig nemcsak az Formula–2 versenyzői mezőnyének lesz tagja, hanem F1-es tesztpilótaként is helyt kell állnia a Williams istállónál. A #FormulaHUPodcast vendége az izraeli pilóta és menedzsere, Oláh Gyárfás, aki szintén több fronton bizonyít, hiszen személyében az MNASZ elnökét és az FIA offroad bizottságának vezetőjét is tisztelhetjük.

A 2018-as F2-es bemutatkozás után tavaly egy sérülés miatt tartott kényszerszünetet Roy Nissany, akinek idén másokhoz hasonlóan a koronavírus-világjárvány miatt kellett indokolatlanul sokat várnia a szezonrajtra. Pedig ha valakinek, neki valóban jó oka van izgatottnak lenni: az izraeli pilóta visszatér az F2-be, ahol a Trident versenyzője lesz, ráadásul január óta tudjuk, hogy a Williams versenyzői akadémiájának tagjaként az F1-es istállónál tesztpilótai feladatokat is kap majd, előreláthatólag több ízben is vezetheti majd a grove-i csapat versenygépét a pénteki első szabadedzéseken.

A #FormulaHUPodcast 20. adásában hallható exkluzív interjúban Roy felidézi, hogyan kapta meg kisgyerekként az első gokartos „dózist” Kecskeméten és azt is, hogy mit tanult az aktív pályafutása során a Minardinál és a Jordannél is tesztelő édesapjától, Chanochtól. A 25 esztendős pilóta beszél a hazánkhoz fűződő szoros kapcsolatáról, valamint arról is, hogy milyen sokat jelent számára az Oláh Gyárfás által gyerekkora óta biztosított stabil szakmai háttér.

Az elsőszámú magyar motorsport-diplomata személyesen csatlakozott az adás állandó gárdájához, Bethlen Tamáshoz, Gellérfi Gergőhöz és Mészáros Sándorhoz, így négyesben folyt a beszélgetés Roy Nissany előmeneteléről, a pilótamenedzseri feladatokról és arról is, hogy milyen esélyei lehetnek a fiatal tehetségnek arra, hogy akár már a közeljövőben versenyzőként is lehetőséget kapjon a királykategóriában. A #FormulaHUPodcast történetének első igazi elnök-vendége természetesen elárult néhány dolgot a közelgő Magyar Nagydíjról, valamint felvázolta a legfontosabb tudnivalókat az újraindulóban lévő hazai motorsport-élettel kapcsolatban is.

Kérdéseiteket, javaslataitokat, kritikáitokat, szidalmaitokat és átkaitokat a közösségi médiában a #FormulaHUPodcast hashtaggel juttathatjátok el hozzánk. Hallgassatok belénk!

*

A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. 

*

FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
Vályi Zsolt, a mindenkori vendég magyar hangja

Formula.hu

Support the show

A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Formula PodcastBy Formula.hu


More shows like Formula Podcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

41 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

10 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

56 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Márkó és Barna Síkideg by Index.hu

Márkó és Barna Síkideg

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

Pitwall by Formula.hu

Pitwall

1 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners