Formula Podcast

S02EP56 – Lecsapott a Méhészborz, ütköztek a nagyok


Listen Later

Benne volt a levegőben, hogy újra csattan a két nagyágyú, ahogy szombat után a McLaren kiugró eredménye is, mégis csak kapkodtuk a levegőt a nagydíj közben – ugyanezt a sprintről nem mondhatnánk el.

Ha szeretnél hozzájárulni a műsor fenntartásához és fejlődéséhez, megköszönjük, ha támogatsz minket a Patreonon: https://www.patreon.com/formulapodcast.

A McLaren idei formáját látva benne volt a pakliban, hogy lesz az idén egy igazán nagy dobásuk, de ezt 100-ból 98 rajongó alighanem Lando Norristól várta elsősorban. Daniel Ricciardo viszont a legjobbkor rázta meg magát, fölénybe kerekedett az első olyan idei versenyen, ahol a papajacsapatnak reális győzelmi esélye volt, és ő szállította közel kilenc év után az első wokingi sikert. Ezen kívül is adódott persze beszédtémánk, természetesen szót ejtettünk (nem is keveset) Verstappen és Hamilton idei második ütközéséről, elmélkedtünk kicsit a sprintkvalifikáció jelenén és jövőjén, beszéltünk arról, hogy áll a Volkswagen tervezett (?) F1-es beszállása, s azt is elmondtuk, hogyan kerülhet ki Giovinazzi nevető sokadikként az Alfa Romeo második üléséért zajló versenyfutásból.

Szeptemberi adásaink elkészítését többek között Bertalan Zoltán, Móni István, Varga Csaba, Hetyey Júlia, Végi Ádám, Visi Ákos, Ort Noémi, Tóth Zsombor, Fehér Ákos, Varga Csaba, Rónaszéki Levente, Schneider Judit, Magda Zsanett Odett és Molnár Árpád támogatták. Köszönjük nekik!

*

A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
 
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Hilbert Péter, technikus

Support the show (https://www.patreon.com/formulapodcast)

Support the show

A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Formula PodcastBy Formula.hu


More shows like Formula Podcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

41 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

10 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

56 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Márkó és Barna Síkideg by Index.hu

Márkó és Barna Síkideg

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

Pitwall by Formula.hu

Pitwall

1 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners