444 podcastek

Thomas Pynchon és a paranoia vezérelte rend


Listen Later

Támogatott tartalom. 

Március elején jelent meg magyarul Thomas Pynchon eddigi életművének legvaskosabb kötete, az eredetileg 2006-ban megjelent Ellenfényben. A több mint ezer oldalon harminc év félig fiktív történelmére épülő, anarchistákkal, bányászokkal, matematikusokkal és magánnyomozókkal teletömött, a hagyományos olvasási szokásainkat komoly kihívás elé állító regényről és az ismerten rejtőzködő, a nyilvánosságot teljesen kerülő Pynchonról is szó volt a kötet bemutatóján a Dugattyúsban. 

A bemutató a 444 és a Jelenkor Kiadó közös szervezésében jött létre, és az eredeti terv az volt, hogy majd én fogok beszélgetni a fordító Greskovits Endrével és Sári B. László irodalomtörténésszel, de engem aznapra leterített egy óvodások között terjedő vírus, így az utolsó pillanatban Zelei Dávid kritikus, szerkesztő vette át a helyemet, ezúton is nagy köszönet érte.

A tartalomból:

  • Vastag könyvek korában élünk: miért írnak ilyen vastag könyveket az írók, miért olvasnak ilyen vastag könyveket az olvasók, és miért fordítanak ilyen vastag könyveket a fordítók? Pynchonnak a paranoia vezérelte totalitás bemutatásához kell a tér.
  • Egy küzdelmes fordítás részletei.
  • Pynchon és Pynchon eddigi magyarországi története. Forgácsokban az Ellenfényben is tartalmaz motívumokat az addigi életműből. Sőt, ez egy kicsit ellágyult Pynchon. 
  • Kaleidoszkopikus történetmesélés és a kérdés: hogyan érdemes ezt a regényt olvasni? A Pynchon wiki nagy segítség a fordításhoz és az olvasáshoz is. 
  • Technológia és történelem: olyan ez a könyv, mintha 1900-ban írták volna meg sciencefictionként. Lugosi Béla és a Burger király operett Szegeden. 
  • És a nem elég mély karakterek kérdése, meg hogy ez probléma-e egyáltalán. 

Ez a tartalom a Jelenkor Kiadó támogatásával valósult meg. 

See omnystudio.com/listener for privacy information.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

444 podcastekBy 444

  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9

4.9

18 ratings


More shows like 444 podcastek

View all
Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Direkt36 Podcast by Direkt36

Direkt36 Podcast

2 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

53 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

4 Listeners