
Sign up to save your podcasts
Or


A tiszta édesvíz valódi kincs, amire vigyáznunk kell. Többek között erről is szó lesz a Planet Budapest 2021 eseményein, ahol azt is megtudhatjuk, mit tehetünk vizeink védelméért.
Legfrissebb podcast adásunkban a magyarországi természetes vizek állapotáról, illetve vízkincsünk megóvásának fontosságáról is beszélgettünk Szöllősi-Nagy András hidrológussal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének vezetőjével. A professzor a korábbi Budapesti Víz Világtalálkozók nemzetközi programbizottságának elnökeként azok eredményéről és a Planet Budapest 2021 rendezvény aktualitásáról is mesélt.
A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik központi témája annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is. Erről Krakkó Ákossal, a Kék Bolygó Alapítvány kommunikációs vezetőjével beszélgetett Sápi Zsófia főszerkesztő.
Azt gondolhatnánk, hogy a vízhiány csak távoli földrészeket érint. Mára azonban régiónkban is ismert jelenséggé vált. Sokan megértették, hogy a víz értékes, és nem korlátlanul a rendelkezésünkre álló erőforrás, ezért vigyáznunk kell rá.
Ha érdekel, mi mindent tehetünk még az értékes ivóvíz megóvásáéért, látogass el november 30. és december 5. között a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó eseményeire. Találkozzunk a Hungexpón!
További részletek: www.planetbudapest.hu
*Az adás megjelenését támogatta a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó
By Greendex.huA tiszta édesvíz valódi kincs, amire vigyáznunk kell. Többek között erről is szó lesz a Planet Budapest 2021 eseményein, ahol azt is megtudhatjuk, mit tehetünk vizeink védelméért.
Legfrissebb podcast adásunkban a magyarországi természetes vizek állapotáról, illetve vízkincsünk megóvásának fontosságáról is beszélgettünk Szöllősi-Nagy András hidrológussal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének vezetőjével. A professzor a korábbi Budapesti Víz Világtalálkozók nemzetközi programbizottságának elnökeként azok eredményéről és a Planet Budapest 2021 rendezvény aktualitásáról is mesélt.
A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik központi témája annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is. Erről Krakkó Ákossal, a Kék Bolygó Alapítvány kommunikációs vezetőjével beszélgetett Sápi Zsófia főszerkesztő.
Azt gondolhatnánk, hogy a vízhiány csak távoli földrészeket érint. Mára azonban régiónkban is ismert jelenséggé vált. Sokan megértették, hogy a víz értékes, és nem korlátlanul a rendelkezésünkre álló erőforrás, ezért vigyáznunk kell rá.
Ha érdekel, mi mindent tehetünk még az értékes ivóvíz megóvásáéért, látogass el november 30. és december 5. között a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó eseményeire. Találkozzunk a Hungexpón!
További részletek: www.planetbudapest.hu
*Az adás megjelenését támogatta a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó

11 Listeners

6 Listeners

25 Listeners

15 Listeners

1 Listeners

5 Listeners

22 Listeners

6 Listeners

0 Listeners

53 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

2 Listeners

0 Listeners