Lezárjuk a testhorroros blokkunkat, és ezzel lezárjuk a Vakfolt podcast első évadját is. A Hellraiser című 1987-es filmet az elismert horrorszerző, Clive Barker adaptálta mozivászonra a saját novellája alapján. Vendéget is hívtunk, Veres Szilárd (Index2, Filmtett, a Twitter @averesszilard-ja és egykori @mrscottpilgrim-je) tartott velünk, aki eredetileg – viccből – javasolta, hogy nézzük végig mind a kilenc Hellraiser-filmet, amelyek többsége straight-to-dvd folytatás. Végül megelégedtünk az első, eredetivel.
Már az első Hellraiser is minimális költségvetésből készült, és Clive Barker zéró rendezői tapasztalattal vágott neki a forgatásnak. Jót tett a filmnek, hogy Barker szűretlen vízióját tudta vászonra vinni? Meddig ér a suspension of disbelief egy horrorban? Ki a legmenőbb kenobita? Most akkor jó vagy rossz ez a film, az isten szerelmére? Megtudhatjátok, mi a kapcsolódási pont a Hellraiser és a Reszkessetek, betörők! között, elhelyezzük Clive Barkert Stephen King képzeletbeli családfáján, és az interdimenzionalitás jegyében ezúttal talán még a podcast műsorvezetői sem menekülhetnek a tárgyalt alkotás rémei elől.
Van egy kis kivágott jelenetünk is, Szilárd ugyanis, fittyet hányva a formátumra és az adásidőre, két kitekintővel is készült, a vágó könyörtelen ollójától azonban nem menekült meg. Ezt a második ajánlót hallgathatjátok meg itt ScHoolboy Q új albumáról. És ha még ez sem elég (micsoda telhetetlenség!), várjátok meg a “stáblista” végét.
Linkek:
* The Green Room With Paul Provenza epizódjai a YouTube-on, illetve egy klip Garry Shandlinggel az adásból
* A BrainDead oldala a CBS-en és egy előzetes a sorozathoz
* Az Index kritikája a Rihanna-koncertről
* ScHoolboy Q Blank Face albuma a Spotify-on
* Vince Staples Summertime ’06 albuma a Spotify-on
* A Vakfolt podcast facebook oldala
* Vakfolt címke a Letterboxdon
* András a Twitteren: @gaines_
* Péter a Twitteren: @freevo
* Szilárd a Twitteren: @averesszilard
* Emailen is elértek bennünket: [email protected]
* A főcímzenénket az Artúr zenekar szerezte, akiket megtaláltok a Facebookon és aTwitteren is.