Ausztrál tudósok a modern géntechnológia vívmányait bevetve feltámasztanák a közel 100 éve kihalt erszényesfarkast – írtuk a napokban, ez pedig  remek vitaindítónak bizonyult.

Az erszényesfarkas egyébként rémesen cuki állat volt, már amennyire egy ragadozót annak lehet nevezni. Azon túl, hogy többek közt a kengurukhoz hasonlóan erszényében nevelte fel fejletlenül világra jött kicsinyeit, olyan különleges tulajdonságokkal bírt, mint hogy egyes krokodilokhoz hasonlóan közel 180 fokban ki tudta nyitni a száját.

A múlt idő sajnos azért indokolt, mert 1936.szeptember 7-én elpusztult Benjamin, a Hobarti Állatkert utolsó erszényesfarkasa, ezzel pedig véglegesen kihalt a faj. Ezt a véglegességet egyébként többen is megkérdőjelezték az idők során, többen is látni vélték a tasmán tigrisnek is nevezett faj egyedeit. Erről szól a podkasztban említett The Hunter című film is, ahol – nem nehéz kitalálni – az a főszereplő feladata, hogy vadásszon le egyet a megmaradt állatok közül. (magyarul egyébként A vadász illetve Az orvvadász címen is fellelhető a neten).

Sajnos azonban eléggé úgy tűnik, hogy erszényesfarkasok márpedig nincsenek. Ha újra találkozni szeretnénk velük, az egyetlen út valóban a feltámasztásuk lehet. De vajon ennek mennyi a realitása? És ha sikerül is, vajon mi várna erre a régi–új fajra? Lehet-e laborban olyan genetikai sokszínűséget (lásd tasmán ördög) megalkotni, hogy egy életképes populációt hozzanak létre és visszaengedjék őket a vadonba? Esetleg csak egy Jurassic Park-szerűen, látványosságként mutogatnák a „létrehozott” néhány egyedet?

Ausztráliában egyébként is rájár a rúd mostanság az állatvilágra. Írtunk és beszéltünk is a koalák helyzetéről, ami az elmúlt 10 évben drámai módon leromlott, a veszélyeztetett faj státuszig lökve a kedves, eukaliptusznyammogó szőrmókokat. De vajon nem lenne-e több értelme annak, ha a még létező fajok megmentésére koncentrálnánk és költenénk azt a tengernyi pénzt, amibe a génszerkesztéses eljárással létrehozandó állatok kerülnének?

A génszerkesztés, génmódosítás valahogy a laborban tenyésztett húsok felé sodort minket. (Azért rendkívül érdekes, hogy bármiről is beszéljünk, előbb–utóbb mindig kikötünk az ételeknél.) A kémcsövekben végzett hústenyésztés olyannyira nem sci-fi, hogy Szingapúrban néhány hónapja engedélyezték az első ilyen termék piacra dobását, de attól (szerencsére?) még távol vagyunk, hogy széles körben és elérhető áron megjelenjenek ezek a hústermékek. Ennek kapcsán viszont azon kezdtünk el gondolkozni, hogy vajon azok a vegetáriánusok vagy épp vegánok, akik állatjóléti megfontolások miatt nem fogyasztanak húst, vajon kivételt tennének a laborban növesztett változatokkal?

Nem terveztük, de egy kicsit a GMO növények tengerére is beeveztünk. Bármennyire is furcsán hangzik, a téma nem is áll olyan távol az erszényesfarkasoktól. Itt is arról van szó, hogy az ember belenyúlt a természet rendjébe. De míg talán a kihalt emlősnél tényleg a tudományos kíváncsiság, és talán az önzetlenség vezeti a kutatókat, addig a génekkel való variálás a mezőgazdaságban kő kemény biznisz. Ennek megfelelően rengeteg marketinglegenda lengi körül a GMO növényeket. A podkasztban egy kicsit beszélünk ezekről is, és lerántjuk a leplet a genetikailag módosított növényekről: jelenleg egyetlen olyan sincs közöttük, mely objektív szempontok szerint a hagyományos fajták fölé tudna kerekedni. Veszélyük ellenben rengeteg van.