Sign up to save your podcasts
Or
Amikor 2001-ben Őz Zsolt interjút készített Ágoston Bélával a Wanted magazin számára, Béla már számtalan zenekarban játszott, számtalan fúvós hangszeren a Dél-alföldi Szaxofonzenekartól kezdve a Grencsó Kollektíván át a Kampec Doloresig. Ekkor a Zuboly ötlete még meg sem fogant, és ha elkezdjük összeszámolni, hogy az elmúlt huszonegy évben milyen produkciókat hozott létre filmzenétől, színházi zenétől az Ágoston Trióig a dzsessz-hiphop-népzene-rock-sanzon sokszögben, valószínűleg Béla is hamar összezavarodna. Teljesen sima, lineáris életútinterjút terveztünk és ahogy adásunkból kiderül, ebből semmi sem lett, viszont a Wanted podcast konyhájában először szólal meg tuba, egy bőrönd sípoló játékállat, miközben olyan történeteket hallhatunk, hogyan énekelt a berni pásztorkutya Béla havasi kürtjével, mi köze van háromszáz tájfutónak két dudáshoz, vagy hogyan készült Marton László Távolodó legfrissebb, Hallgatás című kötetének bemutatójára.
5
11 ratings

11 Listeners
43 Listeners
9 Listeners
7 Listeners
7 Listeners
20 Listeners
3 Listeners
22 Listeners
5 Listeners
54 Listeners
3 Listeners
1 Listeners
3 Listeners
1 Listeners
1 Listeners