halottnak a coach bán andrással

060. többszöri újrakezdés a nulláról


Listen Later

a mai vendégem Bogi életútja eléggé eseménydús, sok mindenen keresztül ment már. mesél mély depresszióról és felépülésről, többszörös újrakezdésről. nagyon sokat költözött ide-oda a világban. erdélyből - londonba, majd onnan vissza 6 év után, később ingázás new york és london között 2 éven át, majd fél év a francia alpokban síszezonban, aztán hazaköltözés, lenyugodni vágyás. akkor jött egy ismeretlen ismerős aki végül svédországba hívta. 21 évesen került el erdélyből, most 32. nagyon sok minden van a “zsákjában” és ezekből pakol ki nekünk gyöngyöket ebben a duplának számító epizódban. fogadjátok szeretettel!

adásnapló:

  • elvágyódás erdélyből
  • irány london
  • pr-osként pincérkedés és az első pofon az élettől
  • az őrangyalok munkába állnak
  • au pair-kedés chelsea-ben és a második pofon
  • az első angliai karácsony: pénz és munka nélkül zokogás a hóviharban
  • érdemes-e a büszkeségünk miatt nem feladni?
  • kiegyensúlyozott évek, kialakul egy jó közösség
  • új munkahely és kiégés a semmittevéstől
  • Seasonal affective disorder - Wikipedia
  • beüt a szerelem - vissza erdélybe
  • szép remények és csalódás
  • irány a mélység - klinikai depresszió
  • megvilágosodás
  • ne félj A kérdéstől!
  • az eljegyzés felbontása
  • egzisztenciális válság és megvilágosodás
  • fordulópont: kiállni önmagunkért
  • vissza a nagyvilágba: újrakezdés
  • melyik önismereti út a helyes?
  • guruk és lózungok
  • road trip amerikában, új szerelem
  • ingázás london és new york között
  • a kapzsiság és a kapitalizmus legjava
  • hol szeretnél családot alapítani?
  • kizsákmányoló nyugat - rideg svédek
  • a nem-normálisok között a normális az nem normális
  • messiás-szindróma a párkapcsolatban
  • még egy pofon - nem ilyen lovat akartam!
  • a lista: mit fog elkerülni Bogi a jövőben?
  • a kiegyensúlyozott szerelem svédországban van és nem a gyomorban
  • mi hiányzik svédországban?
  • hol van az ideális világ és milyen az?
  • konklúzió
  • - - - - - - - - -

    kapcsolat:

    ha szeretnél velem együtt dolgozni: banandras.hu

    iratkozz fel a heti HAC hírlevélre!

    csatlakozz a HAC közösség fb csoporthoz!

    kövess az instagramon @halottnakacoach!

    adásnapló és blog: halottnakacoach.blog

    ADNI JÓ - legyél te is mecénás!

    egyszeri támogatás:

    paypal.me/halottnakacoach

    revolut: @andrasban

    iratkozz fel a halottnak a coachra a patreonon exkluzív tartalmakért és támogasd a munkámat havi 1 kávé árával!

    patreon.com/halottnakacoach

    köszönöm // andrás

    ...more
    View all episodesView all episodes
    Download on the App Store

    halottnak a coach bán andrássalBy banandras.hu

    • 4
    • 4
    • 4
    • 4
    • 4

    4

    2 ratings


    More shows like halottnak a coach bán andrással

    View all
    HVG podcastok by HVG

    HVG podcastok

    15 Listeners

    Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

    Az élet meg minden

    43 Listeners

    Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

    Képtelen Krónika

    9 Listeners

    csúnyarosszmajom by Dr. Egri János dr., Mr. Univerzum és fxMester

    csúnyarosszmajom

    1 Listeners

    HetiVálasz by Válasz Online

    HetiVálasz

    7 Listeners

    Partizán by Partizán média

    Partizán

    25 Listeners

    bezzeg a svédek, bro! by bán andrás

    bezzeg a svédek, bro!

    0 Listeners

    Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

    Hihetetlen Történelem Podcast

    15 Listeners

    Árnyék - a belpolitikai podcast külföldről by Árnyékpodcast

    Árnyék - a belpolitikai podcast külföldről

    3 Listeners

    444 podcastek by 444

    444 podcastek

    22 Listeners

    Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

    Pogi Podcast

    4 Listeners

    Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

    Friderikusz Podcast

    51 Listeners

    Karizma Podcast by Bolya Imre

    Karizma Podcast

    1 Listeners

    Portfolio Checklist by Portfolio

    Portfolio Checklist

    4 Listeners

    reményhal by reményhal kolletktíva

    reményhal

    0 Listeners