Generációk nőttek fel James Fenimore Cooper 1826-ban kiadott indiánregényén, Az utolsó mohikánon. Az egyik legnagyobb kortárs rendező, Michael Mann 1992-ben készítette el a maga változatát, és ismét tömegeket szédített meg fehér emberek és amerikai őslakosok túlcsorduló érzelmekkel, valamint brutális erőszakkal átszőtt konfliktusa, az amerikai táj vadsága.

Hogy tud a regény egyszerre lebilincselően kalandos, progresszív és rasszista lenni? Ebből mit mentett át a film és miért a gonosz indiánt játszó Wes Studi a legizgalmasabb karakter? Eltűnő indiánromantika, Sólyomszem tisztavérűsége és a hosszú erdei futások jelentősége – a klímavédelem felfutása hozhatja el ismét a történet népszerűségét. Az utolsó mohikán hazai bemutatójának 30. évfordulója kapcsán Kránicz Bence és Sándor Anna újságírókkal beszélgettünk.