Share Filmhu Podcast
Share to email
Share to Facebook
Share to X
A Budapesti Klasszikus Film Maratont szeptember 17-22. között 7. alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet. Ezúttal a 110 éves magyar animáció lesz a filmes esemény központi témája, a fesztivál díszvendégének pedig Wim Wenderst hívták meg. Az esemény programjáról, létrejöttéről, archív filmek felújításáról beszélgettünk Barkóczi Janka filmtörténésszel, a Filmarchívum munkatársával, aki a Maraton szervezője és kurátora, illetve Sovák Viktórával a Filmlabor igazgatójával.
Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja néven indult útjára az egyik legfontosabb hazai filmes esemény, amit pár évre rá CineFestre kereszteltek. Húsz éve járunk le Miskolcra gondosan összeválogatott nemzetközi filmeket és izgalmas magyar premiereket nézni, a napokban pedig kezdetét veszi a kerek évfordulót ünneplő fesztivál. Ebből az alkalomból Csákvári Géza művészeti igazgatóval és Muszatics Péterrel, a fesztivál egyik főszervezőjével és a CineClassics kurátorával a fesztivál múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a filmek válogatásáról, a sztárok felhajtásáról és a szülinapos programokról is beszélgetünk.
Dokumentumfilmet készíteni teljesen más élmény a fikcióhoz képest, ami nem csak a rendezőre, a producerre is érvényes. Kiss Viki Réka és Balogh Rita sok éve kizárólag dokumentumfilmekkel foglalkozik, de a műfajon belül nagyon sokszínű munkát végeznek. A két producerrel a műfaj nehézségeiről, finanszírozásról, a témákkal járó dilemmákról, az alkotók mentális higiéniájáról és persze a készülőben lévő és bemutatásra váró filmjeikről is beszélgettünk.
Idén 110 éves a magyar animáció, az évforduló alkalmából pedig a veszprémi MOZ.GO fesztiválon jelentettek be a hazai animációipar fejlesztésére irányuló cselekvési tervet. Pesti Ákos Filmipari kormányfőtanácsossal és Fülöp Józseffel, a MOME rektorával a további fejlődési lehetőségekről és az öt pillérből álló cselekvési program részleteiről beszélgettünk.
Tavasszal két filmjét is bemutatták a hazai mozikban, mindkettő az Inkubátor Program keretében készült és nemcsak a kritikusok, de a közönség is lelkesen fogadta őket. Felszeghy Ádámmal, a Lefkovicsék gyászolnak és a Kék Pelikan producerével beszélgettünk a producer szerepéről, az animációs filmek készítésének nehézségeiről, sőt, arról is, hogy vajon Kovács Ákos láthatta-e a Kék Pelikant, mielőtt engedélyezték az Induljon a banzáj! használatát a filmben.
1994. májusában, harminc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Cirko-Gejzír mozi. Európa egyik legkisebb független artmozija minden budapesti filmrajongó számára fontos találkozási pont, a legizgalmasabb szerzői filmek, fesztivál- és közönségsikerek otthona. A mozi csapata személyes kapcsolatot ápol a nézőivel, ezt erősíti például a Sátántangó szünetében felszolgált szendvics és a december 24-én, szenteste tartott vetítések. A Cirko-Gejzír és a Cirko Film múltjáról és jelenéről Balassa Péterrel és Garancsi Ágival beszélgetünk.
Az utóbbi időben több olyan magyar film jelenik meg, amely hazai zenészek, zenekarok pályáját mutatja be. A hamarosan kezdődő Magyar Mozgókép Fesztiválon, a MOZ.GO-n négy ilyen tematikájú alkotás is szerepel. A Filmgyár új adásban az egyik ilyen zenei dokumentumfilm rendezője, Petrovics Eszter a vendégünk, aki Cziffra György születése 100. évfordulójának alkalmából készítette a Tele van a két kezem boldogsággal című portréfilmet a világhírű magyar zongoravirtuózról.
Bíró Zsombor Auréllal arról beszélgettünk, hogyan lehet kollektív tevékenység a regényírás, hogyan függ össze a versenysportolói múlt a sikeres írói karrierrel, és hogy mi inspirálja őt Hemingwayben, Harry Potterben és a Magnóliában. Az egyetemfoglalás traumatizáló és személyiségformáló hatása mellett azt is megtudtuk, milyen darabot készül írni az SZFE kapcsán, miért visszatérő téma nála a férfiasság, és hogy meddig lehet elmenni a családi szennyes kiteregetésében autofikció írásakor.
Mernek-e a kistelepüléseken kérdezni egy Oscar-díjas rendezőtől? Mit gondolnak a meghívott szakértők egy-egy film hitelességéről? Mi volt a legextrémebb helyszín, ahol filmklubot tartottak? És van-e relevanciája 2024-ben a filmkluboknak? Az NFI közreműködésével készülő filmszakmai podcastunkban, a Filmgyárban ezúttal Lukácsy Györgyöt, az NFI filmklub szervezőjét és dr. Rácz Anna az ELTE jogi kar filmklub vezetőjét kérdeztük.
The podcast currently has 129 episodes available.
2 Listeners
4 Listeners
11 Listeners
2 Listeners
6 Listeners
5 Listeners
22 Listeners
0 Listeners
5 Listeners
23 Listeners
55 Listeners
4 Listeners
5 Listeners
1 Listeners
0 Listeners