A monumentális milánói asztaldíszt 1838-ban, Ferdinánd császár lombard-velencei királlyá koronázása alkalmából rendelték. A dísz az ezüstgyûjtemény legterjedelmesebb darabja, 30 méteres hosszúságban állítható össze tükörberakásos alátétekbõl. A középsõ részen Lombardia allegorikus alakjai ismerhetõk fel a fal alakú koronával és a bõségszaruval, valamint Velence allegóriája a dózsesüveggel és a Márkus-oroszlánnal. Az alátétek szélén táncoló géniuszalakok gyertyatartókkal váltják egymást. Az impozáns asztaldísz elõtt állva élénken elképzelhetõ a császári asztalok pompája, különösen ha tudjuk, hogy az asztalt még csodálatos virágcsokrokkal, gyümölcsökkel és édességekkel is díszítették. A barokk asztaldíszítések hagyományát idézõ klasszicista jelképek visszanyúlnak arra a szokásra, hogy a barokk korban az étkezések jellegétõl függõen az isteni lakomák, a vadászat és a szerelem motívumait elevenítették meg.

Az udvarnál sokáig élt az az évszázados hagyomány, mely szerint a császár és a császárné minden év nagycsütörtökén megmosta tizenkét férfi és nõ lábát. A hagyomány annak emlékét õrizte, hogy Nagycsütörtökön Krisztus alázattal mosta meg az apostolok lábát. A császári szertartást nagyon idõs, szegény embereken végezték, akik nagycsütörtökön körültekintõ orvosi vizsgálat és alapos tisztálkodás után megjelentek az udvarnál. A kiválasztott személyek a tényleges lábmosást és a hagyományos böjti ételek elfogyasztását követõen ajándékként egy fedeles cserépkancsót kaptak fehérborral, valamint egy ezüstpoharat, melyen a kétfejû császári sas volt és az illetõ év száma. Emellett élelmet kaptak, valamint egy erszényt 30 ezüstpénzzel, utalva ezzel Krisztus árulójának, Júdásnak az ezüstpénzeire. A két aranyozott mosdókészletet a 18. század legjobb augsburgi ezüstmûvesei készítették. A Habsburgok keresztelõin, a nyilvános étkezések kézmosási szertartásánál és a húsvéti lábmosásnál használták.

A régebben „Laxenburgi készletnek“ nevezett desszertes készletet 1824-ben Ferenc Károly fõherceg és Zsófia bajor királylány, a késõbbi Ferenc József császár szüleinek esküvõje alkalmából rendelték a bécsi porcelánmanufaktúrától. A 18. század végén a võlegény édesapja, I. Ferenc császár Laxenburgban, a császári család egyik, Bécshez közeli nyári kastélyában hozatta létre Franzensburgot, amelyet a Habsburg-dinasztia emlékmûvének szánva rendeztek be. A kastélyban életnagyságú szobrok, festmények, címerek, sõt az üvegablak-díszítések is a család történetét dicsõítették. A dinasztikus eszme – jól látható módon – az étkészlet megválasztására is kiterjedt. A korábbi Habsburg-uralkodók és hitveseik címerei és portréi mellett hatvan, az Osztrák–Magyar Monarchia várainak és kastélyainak látképét ábrázoló, úgynevezett „romtányér“ teszi teljessé a romantikus családtörténeti visszatekintést. Nem véletlen, hogy az asztaldísz újgótikus formái ereklyetartókra, misekelyhekre és más szakrális eszközökre emlékeztetnek. A Német–római Birodalom 1806-os felbomlása után Ferenc császár azon fáradozott ugyanis, hogy kompenzálja a német császárság szakrális hatalmának elvesztését, és megpróbálja törvényesíteni a Habsburg-dinasztia szentségét és folytonosságát az új osztrák örökös császárságban. Ezért még az õsök portréival díszített étkészletet is az örökkévalóság igényének szinte liturgikus jellegével ruházták fel.

Ez az étkészlet a Trieszt melletti Miramare kastélyból került Bécsbe, amely Ferdinánd Miksa fõherceg, a késõbbi mexikói császár egykori rezidenciája volt. Miksa fõherceg Ferenc József császár öccse volt. 1854-ben a császári és királyi haditengerészet fõparancsnoka lett, 1864-ben elfogadta a mexikói császári méltóságot, de új birodalmában nem tudta hatalmát érvényesíteni. 1867-ben a republikánus Benito Juárez elfogta és statáriális eljárás alapján agyonlövette. (Errõl a császári lakosztályokban hallhat bõvebb információt.) Az étkészlet a magyar Herendi Porcelánmanufaktúra terméke, amely kezdetben kínai minták másolására szakosodott. Miksa császár a chapultepeki rezidenciája számára rendelte 1865-ben. 1867-ben, a párizsi világkiállításon Fischer Mór, a manufaktúra tulajdonosa az étkészletet termékreklámként állíthatta ki. A világkiállítás bezárása után Miksa azonban már nem élt, ezért az étkészlet sosem került Mexikóba.

A fehér–arany étkészletet 1851-ben vásárolták Ferdinánd császárnak. Ferdinánd, akit a nép „A Jóságosnak” nevezett, az 1848-as polgári forradalom idején fiatal unokaöccse, Ferenc József javára lemondott a trónról, a prágai várba költözött, ahol haláláig, 1875-ig élt visszavonultan. A fehér–arany étkészletet prágai háztartása felszereléséhez rendelték a cseh Klösterlébõl, a grófi Thun Porcelángyárból. Az étkészlet formája a korban nagyon modernnek számított, hiszen a század közepén megváltozóban volt az általános korízlés. A biedermeier hangsúlyozottan szigorú, határozott vonalait felváltották a lágyabb formák. A gazdag aranydíszítés megfelelt az arisztrokratikus pompa iránti növekvõ igénynek, amelynek hatása lemérhetõ volt a bécsi császári udvarban is.

Az 1848-as forradalom után beiktatott ifjú Ferenc József császár számára az elsõ új szerzemények egyikeként 1850/51-ben rendelték meg ezt az úgynevezett „újfrancia asztaldíszt“. Az aranyozott bronzból készült asztaldekoráció gazdagsága és díszítése tekintetében messze felülmúlja a többi asztaldíszt. A hatalmas, indákkal és kagylós díszítéssel gazdagon ékített karos gyertyatartókat játszadozó puttók, szökellõ vadak és röpködõ madarak teszik szinte élõvé. Egy ekkora asztaldíszre azért volt szükség, mert a fiatal Ferenc József császár rendszeresen meghívta az udvari étkezésekre tanácsadóit és minisztereit. Zsófia fõhercegnõ nagy befolyása miatt az udvarnál sokáig visszanyúltak a barokk és a rokokó formákra, ami fõleg a lakosztályok bebútorozásál tûnhet föl, de az asztalnemûk kiválasztásánál is érzékelhetõ ez a visszatérés a feudális korokhoz.

A zöld szalagos étkészlet XV. Lajos francia király különleges ajándéka volt Mária Terézia császárnének, jeléül az Ausztria és Franciaország közötti közeledésnek, mely a nagy veszteségekkel járó örökösödési háborúk után indult meg a két hatalom között. Az étkészlet fő díszítőelemét a zöld, egymásba fonódó szalagok adják, amelyek formája barokk aranymű;ves munkák alapján készült. A szalagok közé François Boucher festményei nyomán festettek kecses rokokó jeleneteket, melyek a szerelem, a költészet, a zene, a festészet és a szobrászat allegóriáit jelenítik meg, illetve a világirodalomra utaló célzásokat tartalmaznak, Homérosztól Molière-ig. Az étkészlet az 1738-ban alapított sèvres-i francia királyi porcelánmanufaktúrában készült, felettébb elegáns termékek egyik gyönyörű; példája. Speciális, könnyű;, törékeny frittporcelán-masszából formázták, amelyen az alacsonyabb kiégetési hőmérséklet miatt a színek egészen rendkívüli fényerővel izzanak. A készlet ragyogó zöld színét nem sokkal azelőtt fejlesztették ki. A dupla szalagmotívumot egyetlen alkalommal, a Mária Teréziának szánt ajándék készítésénél alkalmazták.

1777-ben II. József császár meglátogatta testvérét, Marie Antoinette-et, a francia királynét. Hazatértekor összesen 500 értékes porcelántárgyat hozott magával Sèvres-ből, köztük ezt az almazöld étkészletet és négy gyönyörű; levesestálat, amelyből három maradt fenn az ezüstgyű;jteményben. A kerek levesestál – amelyet erőleveshez használtak – és a másik két levesestál négy, ívelt lábú alátéten áll. A kalászkötegekből álló, aranyozott, szoborszerű; dísz és a medaillonokba festett gyümölcsök, zöldségfélék, virágok, tojások, valamint a tenger gyümölcsei, de még a kerti és a mezőgazdasági szerszámok képecskéi is a termékenység motívumára utalnak és a természetben végzett gyümölcsöző munkát idézik.

Az asztalkendõk fantáziadús hajtogatása régi, de sajnos kihalófélben lévõ mûvészet. A bonyolult legyezõ-, hal-, kagyló-, hattyú-, kacsa- vagy virágalakú alkotásokat fõleg a korai barokk idõben használták asztaldíszként. A hajtogatás csak akkor sikerül, ha az asztalkendõ a legjobb minõségû és elér bizonyos méretû vászonnagyságot. A hajtogatásra alkalmas császári asztalkendõ például 1 x 1 méteres. Számos 17. századi hajtogatásminta ismeretes még a hasonló mûvészi alkotások készítésére.

Az arany étkészlet a császári udvar legpazarabb porcelán étkészlete. A 12 személyes étkészlet minden egyes darabja fényezett arannyal van bevonva, részben belül és az alsó részen is aranyozott. Az aprólékos, tompa fényû arany díszítések az ókori díszszegélyek mintájára készültek. Az 1814-ben készült arany étkészlet a bécsi porcelánmanufaktúra remekmûve. A bécsi porcelánmanufaktúrától akkor rendelték meg az étkészletet, amikor 1814-ben Ferenc császár párizsi tartózkodásakor kiderült, hogy az európai nagyhatalmak kongresszusát Bécsben fogják megtartani. Beszerzésére tehát sürgõsen volt szükség, mivel a császári ranghoz illõ, korábbi, aranyból való étkészleteket a Napóleon elleni háborúk alatt beolvasztották, és érméket verettek belõlük. Az arany készlet legalább optikailag megpróbálta pótolni a pénzérmékre váltott arany asztalnemût.