A Litera A meghívás fennáll című podcast-sorozatában írókat, irodalomhoz kötődő embereket kérdezünk munkájukról, életről, irodalomról és a világról. Legújabb vendégünk E. Csorba Csilla volt. Szekeres Dóra és Nagy Gabriella beszélgetett vele.

Sorozatunk legújabb vendége E. Csorba Csilla művészettörténész, múzeulógus, a Petőfi Irodalmi Múzeum tiszteletbeli főigazgatója, aki 2005 és 2016 között volt az intézmény főigazgatója, nevéhez köthető gyakorlatilag a múzeum felvirágzása, ebben az időszakban lett ugyanis a PIM nemcsak a klasszikus, hanem a kortárs magyar irodalom egyik legpezsgőbb találkozóhelye, számos kiállítás, beszélgetés, felolvasás, koncert, fesztivál és performansz valósult meg a múzeum falai között – volt olyan év, amikor több száz, naponta és egy időben több is. Találkozásunk apropója, hogy Csorba Csilla január 3-án ünnepelte 70. születésnapját.

Bár Budapesten született, de családjával Bakonysárkányban éltek, születése után is oda tértek vissza, és egészen 1956-ig éltek ott, akkor a család Kisbérre költözött, itt kezdte iskoláit, majd innen kerültek Budapestre, Pestszentlőrincre édesapja munkája miatt. Pestszentlőrinc, ahol évtizedekig élt, fontos része az életének, ahogy az is, hogy kert, valamilyen zöld vegye őt körül. A klasszikus, polgári nevelés (zenei tanulmányok, francia nyelv, balett) ellenére szülei jogi pályát szántak neki, ő mégis a bölcsészetet, azon belül is a történelem és a francia szakot választotta, 1975-ben diplomázott az ELTE-n. Ekkor már megszületett első gyermeke, lánya, mellette pedig elkezdte a művészettörténet szakot is. Elmondása szerint kamaszként és fiatal lányként nem volt lázadó alkat, ebbe belejátszott, hogy igen fiatalon ismerte meg férjét, Erdődy Gábort, és fiatalon is vált édesanyává. De később, már kisgyerekes anyaként – sokszor a kislányát is magával vitte – intenzíven részt vett a nyolcvanas évek pezsgő alternatív és ellenálló kulturális életében. Rengeteg művészi és szakmai kapcsolata ezekre az évtizedekre nyúlik vissza.

A diplomázás után került a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol először muzeológusként, majd 1983–1996 között a Művészeti Tár főosztályvezetőjeként dolgozott, 1977-től több éven át a Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíjasa volt. Ekkor kezdett fotótörténettel foglalkozni, 2007-ben alapító tagja volt a Magyar Fotótörténeti Társaságnak, amelynek jelenleg is elnöke. Tudományos érdeklődésének előterében a XIX–XX. századi magyar képzőművészet és fotótörténet áll; számos könyvművészeti, kultúrtörténeti és fotóikonográfiai tanulmány, forrásértékű fotóművészeti monográfia szerzője, többek között a magyar fotótörténet női fotográfusainak kutatója. Több olyan fotográfus nő életművének felkutatásában vett részt, akiknek alakja mára szinte a teljes ismeretlenség homályába vész, pedig koruk nagy tehetségű, meghatározó művészei voltak.

Bár Csorba Csilla szakmai és főigazgatói tevékenysége nagyon sokak számára ismert, ahogy az a szakemberekkel lenni szokott, ő magánemberként szeret a háttérben maradni – a beszélgetésből most azonban sok mindent felfed magáról. Kiderül például, hogy könnyen tud-e nemet mondani és rajongó típusnak tartja-e magát, hogy hogyan áll a megbocsátással, mit bánt meg anyaként, valamint hogy mit szóltak konzervatív szülei a hetvenes évek elején, amikor későbbi férje hosszú hajjal, szakállal, saruban első ízben megjelent náluk.