Friderikusz Podcast

A SZÓLÁS SZABADSÁGA: CSERHÁTI ZSUZSÁRA EMLÉKEZÜNK, 2003. /// Friderikusz Archív 337.


Listen Later

Cserháti Zsuzsa EMeRTon-díjas énekesnőt, mint a második popgeneráció egyik legkiválóbb előadóját tartják számon mind a mai napig, a zenekritikusok szerint Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja volt az övé, ennek megfelelően az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnőjének is számított. Aztán a ’80-as években egyszer csak háttérbe szorult, amit az őt körülvevő szakmai féltékenységgel magyarázott. Jó ideig Debrecenbe, az Arany Bika Hotel bárjába szorult vissza, de Debrecenben és másutt bárénekesként nem kevesebb, mint 14 évet töltött. Magánéleti és szakmai válságai következtében jelentős túlsúlyt szedett fel, talán emiatt is tűnt el teljesen a színpadról. Azonban 1996-ban újra felfedezték, a Hamu és gyémánt című albumával óriási sikert aratott. 1996 szeptemberétől egy év leforgása alatt összesen 4 önálló lemeze jelent meg, ezekkel minden korábbi sikeres időszakának zenei termékenységét felülmúlta. 1999-ben orvosai segítségével még sikerült lefogynia is. De ez az ígéretes életszakasz nem tartott túl hosszú ideig. A kétezres évek elejétől depresszióssá vált, azonban halálát nyelőcsővel kapcsolatos betegség okozta. 55 éves korában halt meg.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAnchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Friderikusz PodcastBy Friderikusz Sándor

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

47 ratings


More shows like Friderikusz Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners