Cégépítők

Átverés helyett garancia, így reformálta meg a román használt motor piacot Enyedi Csaba (MotoMus)


Listen Later

A Cégépítők történetének első külföldi vendégét köszönthetjük Enyedi Csaba személyében ebben az epizódban. Egy olyan vállalkozót, aki a MotoMus létrehozásával nemcsak a TOP5 motorkereskedők egyikévé vált, hanem teljesen megreformált egy olyan iparágat, ami korábban az átverésekről és a „feketézésről” volt híres. Hogyan sikerült első lendületből és józan paraszti észből elérni az 1 millió eurós forgalmat, majd ennek a sokszorosát? Mi a titka annak, hogy olyan szervezetet hozott létre, ami, ha kell nélküle is működik és több országban is jelen van? „Ha a bizalmat elveszíted, azt egyáltalán nem tudod visszaszerezni” – vallja Csaba, aki szerint ezzel a hozzáállással egy trendet alakítottak ki a román piacon. Ugyanis az elsők voltak, akik garanciával és házhozszállítással árultak használt motorokat. Ráadásul mindezt az online térben, ahol a vásárlók 96%-a anélkül vásárol, hogy személyesen találkozna a termékkel, ami 100%-os bizalomra utal. Vállalkozásukkal egy égető piaci problémát oldottak meg, ráadásul kifogástalanul – hiszen azóta is másolják őket a konkurenseik. „Nem csak álmodozni, tervezni is kell. Le kell írni, le kell rajzolni és megvizsgálni, hogy milyen képességek kellenek a megvalósításához – majd ezeket a képességeket el is kell sajátítani.” Osztotta meg Csaba a titkát, aminek a folyamatos (évi 30%-os) növekedést és a duplázás lehetőségét köszönheti. Az epizódban mesél arról, hogy milyen szigorú rendszereket vezettek be a folyamatok működtetésére és ellenőrzésére vonatkozóan. Valamint arról is, hogy miért hibás az a logika, ami mentén a legtöbb cégvezető gondolkodik. Csaba szerint ugyanis azzal a tudással, amivel jelenleg rendelkezel, valószínűleg nem tudsz eljutni oda, ahova szeretnél. Ezért fontos a folyamatos fejlődés, tanulás a cégvezetők és a munkatársak számára egyaránt. 00:00 Hogyan indult a MotoMus? Miként sikerült megvetni a lábukat egy korábban alacsony bizalmat élvező piacon?09:00 Hogyan változott a piac és milyen szolgáltatásokkal, fejlesztésekkel tudtak lépést tartani a változásokkal és továbbra is diktálni az iramot a feltörekvő versenytársakkal szemben?28:00 Milyen struktúra mentén épülnek fel a belső céges folyamatok? Mi az a terület, amit a legtöbb cégvezető elhanyagol, pedig kulcsfontosságú az egészséges növekedés szempontjából?42:00 Milyen sajátosságai vannak az online kereskedelemnek? Hogyan sikerült áttörni a bizalmi gátat és elérni azt, hogy a vásárlók ne féljenek interneten keresztül motort vásárolni?01:06:00 Mi a MotoMus sikerének titka és milyen konkrét terveket és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a jövőbeli duplázás és a nemzetközi terjeszkedés megvalósulhasson? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/07/03/enyedi-csaba-motomus/Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:· Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq· Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu· Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj· Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:· Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/· LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/A Cégépítők adások teljes menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

CégépítőkBy BROCASTERZ


More shows like Cégépítők

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

3 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

62 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

2 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners