Friderikusz Podcast

AZ ÉN MOZIM FOLYTATÓDIK: 33 ÉVET ÉLT - Matatek Judit története, 2001. /// Friderikusz Archív 320.


Listen Later

Tragikusan rövid ideig élt, mindössze 33 évesen halt meg Matatek Judit, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány önkéntese és két éven át "arca", aki Sümegen született 1976-ban. Szüleivel és öccsével egy kis községben élt egészen hat esztendős koráig, amikor bekerült Budapestre, a vakok iskolájába. Az egyik szemén másfél, a másikon négy éves korában az ideghártyán kialakult rosszindulatú daganat miatt veszítette el látását. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy az általános iskolai és a gimnáziumi évek alatt minden szépre és jóra fogékony legyen: zongorázni és gitározni tanult, a sport számos válfaját kipróbálta: futott, evezett, lovagolt, kungfuzott, majd a hastáncban lelte meg a mozgás örömét. De közben a sors újabb tragédiát mért rá: tizenévesen árvaságra ítélte.

Bár matematika tagozaton érettségizett, tanulmányait a Pázmány Péter Egyetem Jogtudományi Karán folytatta, azonban másfél év után felismerte, hogy nem való jogásznak. Ekkor gyógymasszőri képzettséget szerzett és rövid ideig, fél éven át dolgozott is ebben a szakmában.
Országszerte akkor lett ismert, amikor 2001-ben Timár Péter Vak vagányok című filmjében ő játszotta a női főszerepet. Ekkor készült vele, akkori barátjával, Gáborral és öccsével, Attilával Friderikusz Sándor filmje is.
Matatek Judit emberfeletti erővel érte el mindazt, amit maga elé kitűzött, és nem ismert lehetetlent, látásának hiánya semmiben nem tudta megakadályozni, de még korlátozni sem nagyon. Azonban a rákkal vívott harcban 2009 nyarán alul maradt.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Friderikusz PodcastBy Friderikusz Sándor

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

47 ratings


More shows like Friderikusz Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners