Friderikusz Podcast

"FRIDERIKUSZ": Romagyilkosságok, nemzeti gyász nélkül - Tamás Gáspár Miklós, 2013. /// F.A.158.


Listen Later

Néhány nappal ezelőtt 74 éves korában meghalt Tamás Gáspár Miklós, Kolozsváron született filozófus, politikus, közíró, egyetemi oktató, a magyar filozófiatörténet egyik legnagyobb hatású, nemzetközileg is elismert alakja. A legszabadabb magyarként jellemezte őt a 444.hu, ennél találóbb meghatározást nemigen lehetett volna írni róla.          

Friderikusz Sándor műsoraiban hosszú időszakon keresztül gyakran szerepelt TGM, emlékezésképpen a mai napon öt interjút is közzéteszünk, amelyek ugyan nem kifejezetten vele készültek és róla szóltak, mert mindig valamilyen éppen aktuális ügy kapcsán kértük ki a véleményét.          
Tamás Gáspár Miklós - Iványi Gábor lelkésszel együtt - 2013-ban eljött a Friderikusz című tévéműsor stúdiójába, a téma a 2008-as és 2009-es romagyilkosság-sorozat társadalmi fogadtatása volt. A hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások nemigen váltották ki a magyar közösség megrendülését, amit Tamás Gáspár Miklós sajnálatosnak tartott és sommásan így véleményezett: "Ha ez nem nemzeti gyász, akkor ez nem valódi nemzet!"

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:

https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:

Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás

Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB

Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is:

youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi

#FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Friderikusz PodcastBy Friderikusz Sándor

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

47 ratings


More shows like Friderikusz Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

1 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

1 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners