Friderikusz Podcast

FRIDERIKUSZ SHOW: A pártalapító szélhámos, Kocsis Ferenc, 1992. / Friderikusz Archív 339.


Listen Later

Az 1990-es évek eleje a korlátlan lehetőségekkel kecsegtette az élelmesebbeket. Köztük volt Kocsis Ferenc is, aki látva a rendszer kezdetlegességéből adódó kiskapukat, gondolt egyet, és pártot alapított. Természetesen a könnyű pénzszerzés reményében. Ehhez nem sok minden kellett: párezer aláírás utcai járókelőktől, egy sokkmindenre alkalmas bélyegző, egy sima cégbírósági bejegyzés, és már fel is állhatott a Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely ebben a formában nem kevesebb, mint 80 millió forint állami támogatásra számíthatott. Fényes karrier előtt állt ez a párt is, de elnöke, Kocsis Ferenc telhetetlennek bizonyult.

Lebukás, majd börtönbüntetés lett a nagy menetelés vége, de miután Kocsis Ferenc 1992-ben szabadlábra került, eljött a Friderikusz Show-ba, hogy szélhámosságának történetét megossza a nyilvánossággal. Az eset és a felvétel óta eltelt 33 év, de a magyar valóság nem sokat változott, sőt, a hazai pártfinanszírozás gyakorlata csak professzionálisabb lett, annyira, hogy már nem tízMILLIÓK, hanem tízMILLIÁRDOK tűnnek el kézen-közön, Kocsis Ferenc utódainak jóvoltából!


Hogyan támogathatja a munkánkat?


- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:

https://www.donably.com/friderikusz-podcast


- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:

https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast


- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:

Név: TV Pictures

Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

Közlemény: Podcast-támogatás


Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB


Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!


Kövessenek, kövessetek itt is:

youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast

Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r

Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi

Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Friderikusz PodcastBy Friderikusz Sándor

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

47 ratings


More shows like Friderikusz Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners