Friderikusz Podcast

FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Hajsza a dicsőségért, 1996. /// Friderikusz Archív 343.


Listen Later

1996-ban tragikus véget ért egy rendkívüli vállalkozás: egy hétéves amerikai kislány, Jessica Dubroff – apja és repülésoktatója kíséretében – megkísérelte átrepülni az Egyesült Államokat, hogy korát meghazudtoló teljesítményével ifjúsági világrekordot állítson fel. A háromfős csapat azonban alig negyedórával a felszállás után lezuhant az egymotoros Cessna típusú géppel, és mindannyian életüket vesztették. A történet tragikus iróniája, hogy Jessica apja – akinek egész életét a beteljesületlen pilótaálmok árnyékolták be – gyermeke révén próbálta megvalósítani mindazt, amit ő maga nem tudott elérni. Amint a kislány betöltötte hatodik életévét, apja pilótaképzésre íratta be, majd alig néhány hónap múlva grandiózus tervvel állt elő: lányával együtt akarta átszelni Amerikát, miközben az utazásukat a televíziók élőben közvetítik. Ez az ambíció hajszolta őket végül a pusztulásba. A megrendítő esemény az egész amerikai közvéleményt felkavarta. Bill Clinton, akkori amerikai elnök kezdeményezésére törvény született, amely 16 éves kor alatt megtiltotta a repülőgép vezetését. Friderikusz Sándor 1996-ban a tragédia után több aspektusból is körüljárta az esetet: beszélgetett Jessica édesanyjával, Lisa Blair Hathaway-jel, valamint Fülöp András repülésoktatóval és Kígyós Éva klinikai szakpszichológussal a teljesítmény- és a szenzációhajszolás olykor végzetes ösztöneiről.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Friderikusz PodcastBy Friderikusz Sándor

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

47 ratings


More shows like Friderikusz Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners