
Sign up to save your podcasts
Or


Jevgenyij Prigozsin már a Wagner-csoport feloszlatásáról hozott döntéskor tudta, hogy neki vége és lépnie kell valamit, így szinte biztos, hogy hetek óta készítették elő a múlt heti akciót – közölte Tarjányi Péter a Frontvonal legújabb adásában. A biztonságpolitikai szakember szerint ezt bizonyítja az is, hogy kevesebb, mint 24 óra alatt tudott 800 kilométert megtenni a Wagner-csoport Oroszország területén belül különösebb ellenállás nélkül.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Azzal, hogy Vlagyimir Putyin beismerte, hogy elhurcolták az ukrán gyerekeket, lényegében minden vitát semmissé tett, ami arról szólt, hogy ki a felelőse a jelenleg zajló háborúnak – jelentette ki Tarjányi Péter a Frontvonal legújabb adásában. A biztonságpolitikai szakember arról is beszélt, hogy az orosz vezetés azért akar békét sürgetni, mert győzelemként tudnák kommunikálni az eddig történteket. Ugyanakkor Ukrajna és a Nyugat érdekeit legkevésbé sem szolgálja az, hogy keleti szomszédunk elveszítse területe ötödét.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Nézői kérdésekre válaszolt az orosz–ukrán-konfliktussal kapcsolatban Tarjányi Péter a Frontvonal eheti adásában. A biztonságpolitikai szakértő beszélt többek között a zaporizzsjai atomerőműről, az orosz légierőről, a háborúban használt harci eszközökről és a kárpátaljai magyarokról is.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A ,,tavaszi hadjárat” úgy ért véget, hogy igazán el sem kezdődött, így a valóban komoly ellentámadások valószínűleg a nyári hadműveletek során indulnak – közölte Tarjányi Péter a Frontvonal legújabb adásában. A biztonságpolitikai szakember hangsúlyozta: azért van szükség a folyamatos eredménykommunikációra Ukrajna részéről, hogy az őket támogató nyugati társadalmak ne fáradjanak bele a végeláthatatlan háborúba.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Koszovó mindig is a Balkán puskaporos hordója volt az elhelyezkedése miatt és a mostaninál sokkal kisebb ügyek miatt is rendszeres zavargások vannak az ország területén jelentette ki Tarjányi Péter a Frontvonal legújabb adásában. A biztonságpolitikai szakember ugyanakkor a kialakult konfliktus kapcsán hangsúlyozta, hogy a Szerbek pontosan tudják, hogy egy esetleges túlkapás, vagy háborúvá fajuló konfliktus veszélyeztetheti az Eu-s csatlakozási törekvéseiket, így nem valószínű, hogy súlyosbodna a helyzet. Tarjányi hozzátette, hogy ugyanakkor a koszovói szerbek részéről egyértelműen szervezetten jól felkészült csoportok hajtottak végre támadásokat a rendfenntartókkal szemben.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Ukrajna ténylegesen elindította hadműveleteit és ezzel kezdetét vette a tavaszi ellentámadás – mondta Tarjányi Péter az Index Frontvonal című műsorának legújabb adásában. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette, az ukrán erők Bahmutban már most területeket tudtak visszaszerezni, aminek kommunikációs szempontból és lélektanilag van igazán jelentősége, mivel az oroszok hosszú hónapok alatt minden erejükkel sem tudták elfoglalni a várost, a honvédők pedig pár nap alatt területeket tudtak visszaszerezni.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az elmúlt hetek mind az orosz, mind az ukrán részről a felkészülésről szóltak hangsúlyozta Tarjányi Péter az Index Frontvonal című műsorában.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Bahmut térségben az orosz reguláris erők rosszul szerepeltek, az orosz hadsereg a második világháborús katonai taktikákat ülteti át a mindennapi hadműveletekbe. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az ukrán katonák kiképzéséről is beszélt a Frontvonal eheti adásában, valamint a Wagner-csoport vezetőjének beszédét is elemezte.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Ebben a háborúban kimondatlan szabályok érvényesülnek, amelyeket a Nyugat épített be, és ez ad egyfajta biztonságot a világnak Tarjányi Péter szerint. A Frontvonal e heti adásában a biztonságpolitikai szakértő az orosz elnök beszédeit, Bahmut térségének jelentőségét, a belarusz harcba lépés lehetőségét elemezte, valamint azt is, hogy világháborúvá fajulhat-e az orosz–ukrán háború.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az, hogy a Nyugat elindul egy katonai fejlesztéses, fegyverkezéses irányba, a teljes bolygónak üzenet. Tarjányi Péter és Holoda Attila energetikai szakértő a Frontvonal eheti adásában az orosz-ukrán háború elmúlt egy évének harcászati és energetikai szektort érintő folyamatait, valamint az amerikai elnök európai látogatását és Putyin lehetőségeit értékelték.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
From the publisher's feed

51 Listeners

13 Listeners

6 Listeners

6 Listeners

22 Listeners

14 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

53 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

0 Listeners