Friderikusz Podcast

INTERJÚ AZ IZRAEL-HAMÁSZ HÁBORÚJÁRÓL Buda Péter nemzetbiztonsági szakértővel / F.P. 81.


Listen Later

Október 7-én a Hamász terrortámadást hajtott végre Izrael ellen. A több mint 20 izraeli városba és katonai támaszpontra való egyidejű behatolás 50 év óta a legsúlyosabb betörés volt Izrael védelmi rendszerébe és alapvetően megrengette az ország biztonságérzetét. A terroristák Izrael területén százakat öltek meg és ejtettek túszul, megközelítőleg ötezer rakétát lőttek ki a zsidó állam területére. A terrortámadás áldozatainak száma már meghaladja az 1.400-at.

Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök a támadás után bejelentette a hadiállapotot. Izraelben egységkormány alakult és általános mozgósítást rendeltek el, miközben az Egyesült Államok anyahajóból már kettőt is vezényelt a térségbe. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Hamász terrorakciója mögött jelentős iráni támogatás állhat, nem véletlen, hogy az iráni külügyminiszter hétfő éjjel kijelentette, „órákon belül” megelőző csapásokat hajthatnak végre Izrael ellen, és ezzel jelentősen kiszéledhet a háború.

Az Izraeli Védelmi Erők a terrortámadás után válaszcsapásként felszámolták az Izrael területén tartózkodó terrorista sejteket, majd az izraeli hadsereg vezetője bejelentette, hogy összehangolt invázióra készülnek a Hamász terrorszervezet ellen és behatolnak Gáza szívébe, bevetve a hadsereg szárazföldi, légi és tengeri erőit is. A Gázai övezet északi részén élő civil lakosságot pedig felszólították, hogy hagyják el lakóhelyüket.

Miközben a Hamász harcosai folyamatosan rakétákkal lövik Izraelt a Gázai övezetből, rendszeresek a tűzharcok Izrael északi határánál is, az izraeli erők a Hamász több vezetőjét pedig likvidálták.

Ezt az egyszerre szörnyűséges és bonyolult helyzetet beszéljük meg Buda Péterrel, a nemzetközi kapcsolatok és a hírszerzés, valamint podcastunk állandó szakértőjével.

- Együttműködő partnerünk a KARE Design, amely az alábbi linken érhető el: https://www.kare24.hu

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás

Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB

Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

#FriderikuszPodcast

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Friderikusz PodcastBy Friderikusz Sándor

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

47 ratings


More shows like Friderikusz Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

19 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

1 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

1 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners