444 podcastek

Írás hiányérzetből és kíváncsiságból - Fábián Tamás a Nem rossz könyvekben


Listen Later

A közeljövő (sokszor kényelmetlenül) ismerős Magyarországán játszódik Fábián Tamás pár hete megjelent, Bravúros mutatványok, amiket senki se látott című regénye, ahol az életbe kilépő fiatal felnőttek próbálnak boldogulni, miközben életüket átszövi az írás iránti vágy, az egymáshoz való kapcsolódás nehézsége és a társadalmi rendszer, ami erősen korlátozza, hogy kinek merre vezethet az útja. 

Fábián Tamást elsősorban a Telex újságírójaként ismerhettük eddig, de most első regényéről kérdeztük a Nem rossz könyvek podcastban, ahol többek között arról beszélt nekünk, hogy milyen hiányérzet és kíváncsiság motiválta őt az írásra, milyen írói élmény volt megalkotni egy propagandista alakját és hogy hogyan ért össze a munka során az elképzelt, fiktív világ a mai Magyarországgal. 

A tartalomból:

  • 00:00 A könyv, amit a héten ajánlunk, olyan, amit már ajánlottunk korábban is, de most megjelent magyarul is: Helen DeWitt - Az utolsó szamuráj
  • 04:40 És a vendégünk: Fábián Tamás, akinek pár hete jelent meg első regénye, melynek főszereplői is folyamatosan az írással küzdenek. Ezért adja magát a kérdés, hogy mit is jelent az írás, és hogyan születik hiányérzetből és kíváncsiságból egy kézirat. 
  • 08:50 Regényt írni újságíróként, és eleve regényt írni: hány ember lehet, akiben ott cirkulál a gondolat, hogy írni kéne, de aztán megreked valahol. 
  • 14:50 Hogyan válnak a személyes történetek az irodalom alapanyagává? 
  • 18:50 Bravúros mutatványok a saját életünkben: senki nem látja elsőre, hogy honnan érkeztünk. Város és vidék viszonya a regény egyik vezérfonala.  És mintha beletörődtünk volna abba, hogy brutális társadalmi különbségek vannak, de hát ilyen az élet. 
  • 24:40 A regény szereplőinek háttere, és Bauer Béla, a sztárpropagandista alakja. 
  • 33:00 Fikció és valóság kapcsolata, és az állandó kompromisszumkeresések, a kinn is, benn is helyzetek. 
  • 36:40 Az erős női karakterek és az olvasás-írás lényege, hogy másokat elkezdjünk megérteni.
  • 43:00 Optimista vagy pesszimista regény ez? És számít egyáltalán: x év múlva lehet, hogy lényegesen cudarabb körülmények között fogunk élni, de ugyanezek az emberi dinamikák fognak játszódni. 
  • 49.00 Három könyv Fábián Tamás ajánlásában: Paul Auster - 4321Sinkó Ervin - OptimistákSimone de Beauvoir - Mandarinok

Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is.

See omnystudio.com/listener for privacy information.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

444 podcastekBy 444

  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9

4.9

18 ratings


More shows like 444 podcastek

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

55 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

4 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners