Mazur kitágította az általában történelminek nevezett podcastunk kereteit és engedve egy jó sztori hívásának egy még élő emberről mesélt. Steven Seagalról, aki lehet, hogy a legtöbb hallgatónak csak egy pocsék színész, esetleg az aikido láncos kutyája, de ennél jóval színesebb személyiség. És hogy melyik ez a szín, az is kiderül az adásban. Ami egyébként talán rekord a történetünkben, hiszen majdnem elértük a három órát – nem véletlenül.

Grath szokása szerint olyan témát hozott, amivel egyszerre nevettetett és ríkatott meg minket. Mi történik, amikor a világ egyik legnagyobb városa egyszerre csodálkozik rá a tömény szeszesitalokra és ugyanebben a pillanatban a király engedélyt ad arra, hogy bárki, ellenőrzés nélkül készíthessen otthon ilyen italokat? Pontosan az történik, amit gondolnátok, igen. Illetve még pár olyan dolog is, amire biztosan nem gondolnátok, például a gint árusító macskadombormű. Szóval London érdekes hely volt a XVIII. század első felében. (Mazur hangja kb. a tizedik perc után pár percig egy távoli dobozból szól, ezért elnézést kérünk és semmiképpen nem azért történt ez, mert Mazur felvétel közben véletlenül kikapcsolta a mikrofonját.)

Tudjátok, hogy a Képtelen Krónika podcastban szeretjük a jó verseket. Csak egy valamit szeretünk még jobban: a rossz verseket. Vagy hát, "szeretjük", értitek. A témában megkerülhetetlen kópé Hazafi Veray János, és Stöki nem is kerülte meg, sűrű versidézetekkel adta meg a módját a megemlékezésnek. Hogy dőlne rá az iparcsarnok!

Ezúttal Grath állított be újabb figurát a kópépanoptikumba, méghozzá egy amerikait, aki utcagyerekből valami sokkal több lett, például a Bowery Kiplingje, bármit is jelentsen ez. Érzelmi hullámvasút New York egyik szegénynegyedében, egy különös és megindító "egyszer fent, egyszer lent" élettörténet. (Mivel Grathről van szó, azért sejthető, hogy inkább lent.)

Először is, elnézést kérünk. Nem tudjuk már utólag, mit kevertünk egymás italába, de Grath szép hajós témája vállalhatatlanul éretlen, fiúkoleszos viccelődésbe fulladt. Reméljük, ennek ellenére / ezzel együtt / éppen ezért tetszeni fog, mert tényleg jó kis téma: egy nagyszerű hajó, ami talán kevésbé nagyszerű embereket szállított, legalábbis a tűzföldi őslakosok véleménye valószínűleg nem volt egyöntetűen pozitív. És azt tudtátok, hogy Charles Darwin, a neves tudós mindent, de tényleg, MINDENT megevett?

Rulettkirálynak hívták a háta mögött az új fiút, ki Monte Carlóba költözött. Avagy Stöki újabb magyar kópét hozott nektek a dualizmusból, aki igazi szerencselovag volt, amennyiben kaszinók - legális! - fosztogatásából élt. A háttérben meghúzódó Krúdy-szálon már nem is kell meglepődni, de az adás okot adott bizonyos Rejtő-idézetekre is.

2024. május 7-én élő felvételt szerveztünk a Lurdy Ház egyik mozitermében, kb. 230 néző előtt. Ennek a felvételnek a minimálisan vágott verziója hallható az adásban. Először Grath mesélt egy népi hőssé vált walesi kabalafiguráról, majd Mazur tartott reklámszünetet amúgy KK Breaking módjára, aztán Stöki mondott egy KK Minire való szöveget egy magyar származású hamisítóról, végül Mazur tért vissza több mint százéves viccekkel. A tervezett műsor végén volt pár kérdés a közönségből, néhányat bevágtunk az adásba.

A moziterem adottságait kihasználva vizuálisan is szerettünk volna adni valamit a közönségnek, ezért képek kísérték a felvételt, ezeket itt lehet megcsodálni. De reményeink szerint a szöveg képek nélkül is szórakoztató.

Tovább épül a Képtelen Krónika Cinematic Universe (KKCU). Stöki ezúttal a Thaisz Elek-korszak egyik legendás kurtizánjáról mesélt, akiről Krúdy Gyula is írt. Krúdy is előkerült már például Zubovics Fedornál, de ezúttal nemcsak krónikás, hanem mellékszereplő is a történetben. Ismerkedjetek meg hát Pilisy Rózával, aki sokkal több volt luxusprostituáltnál: író volt, mecénás, a dualizmusbeli társasági élet szociometriai csomópontja és nem utolsósorban múzsa. (Vigyázat, Grath szóviccelő kedvében volt!)

Grath szép hosszú adásban mutatta be annak az embernek az életét, aki minden elől meghátrált. Avagy egy önjelölt mutatványos retrográd menetelése a nagy gazdasági világválság idején, amikor már a póznán ücsörgés és az orral mogyorózás sem elég.

Az egyik legjobban sikerült adásunk az 1904-es olimpiáról szólt. De milyen "olimpiák" voltak az első modern olimpiák előtt? Majdnem olyan jók, mint az 1904-es, köztük egy magyar sportverseny, amit egy szent őrült szervezett, vasból öntött diszkosszal.