KlubRádió unofficial

KlubRádió unofficial

By Bolgár György Megbeszéljük..., Világtükör, Csernyánszky Judit, Kárpáti János, Hetes StúdióNewsNews CommentaryPoliticsDaily News
Download on the App Store

KlubRádió unofficial episodes

  • Világtükör, Kárpáti János 2023. szeptember 05., kedd 07:10
    Nemzetközi médiaszemleA bajkeverő Orbán „kis nacionalizmusa” csak a hazájában sikeres

    DÁTUM: 2023.09.05. SZERZŐ: KÁRPÁTI JÁNOS


    A kínai CATL, a világ legnagyobb akkumulátor-gyártója Kínán kívül Németországban és Magyarországon fogja előállítani a Sen-hszing típusú, gyorsan tölthető akkumulátorát – közölte Kao Peng-fej, a cég főmérnöke a müncheni autóvásáron – jelenti a Reuters. A kínai gyártás már ez év végén megkezdődik, és az ilyen akkumulátorral ellátott járművek jövőre kaphatók is lesznek.

    Az európai gyártás megkezdésének az időpontját a főmérnök egyelőre nem tudta megmondani. A CATL szerint az új, lítium-vasfoszfáttal – rövidítve LFP-vel – készülő Sen-hszing akkumulátor tízperces töltés után 400 kilométer megtételét teszi majd lehetővé, teljes feltöltéssel pedig – aminek az időigényét azonban a Reuters-beszámoló nem adja meg – 700 kilométer lesz a megtehető távolság. Az LFP használata olcsóbb, mint a BMW, illetve a Tesla által használt nikkel-kobalt-mangán akkumulátor – állította Kao Peng-fej. A hírügynökség emlékeztet arra, hogy a CATL türingiai üzeme már tavaly decemberben megkezdte működését, az épülő debreceni telepen pedig, ami a tervek szerint a legnagyobb európai akkumulátorgyár lesz, két-három éven belül akarják megkezdeni a termelést.

    A hírügynökségi jelentés után röviden még ugyanerről a témáról egészen más műfajban: a francia Le Monde helyszíni riportot közöl a Debrecentől délre található, 5300 lakosú Mikepércsről, ahol a helyi lakosokat aggasztja a településre tervezett kínai akkumulátorgyár-beruházás, az erőltetett iparosítás várható környezeti hatása.

    A riportban megszólaltatott lakos szerint félő, hogy idővel nehézfém-oldatok szennyezhetik a talajt, a vizet és a levegőt, a hatóságok pedig nem nőttek fel ahhoz a feladathoz, hogy megtartassák az előírásokat. A cikk terjedelmes áttekintést ad arról, hogy Orbán Viktor akkumulátor-nagyhatalommá akarja tenni Magyarországot.

    Most pedig bővebben arról, hogy meglehetősen szokatlan kifejezést használ Giorgia Meloniról szóló elemzésében Anthony Constantini a Politico című amerikai portál európai kiadásában: nyugati nacionalizmusnak nevezi az olasz miniszterelnök politikáját. Meloni, mióta kormányfő lett, meglepetéssel szolgál a brüsszeli kétkedőknek: a posztfasiszta „Olasz testvérek” vezetőjétől sokan azt várták, hogy ugyanolyan bajkeverő lesz, mint Orbán Viktor. Ehelyett viszont azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ő legyen az első olyan jobboldali populista vezető, aki valódi összeurópai szövetséget kovácsol egybe. Ha ez sikerül neki, azzal végérvényesen átírhatja a brüsszeli játékszabályokat – vélekedik a Politico szerzője.

    Kitér arra, hogy belpolitikai kérdésekben Meloni visszafogta eddigi EU-ellenes nyelvezetét, a külpolitikában pedig határozottan Ukrajna-párti, szembefordult volt koalíciós partnere, Silvio Berlusconi Oroszország melletti kijelentéseivel. Jó viszonyban van más európai vezetőkkel, és még Joe Biden amerikai elnökkel is kijön, ami ritkaságszámba megy jobboldali populista európai politikusok körében.

    Meglepő módon Meloni Kínával szemben is határozottan fellépett, és nemrég bejelentette, hogy Itália kivonul a Peking által kezdeményezett „Új Selyemút” projektből. Mindez egyelőre kifizetődik, Meloni elfogadottsági rátája 57 százalékos.

    Anthony Constantini megállapítja: Meloni európai fogadtatása élesen eltér attól a gyakran fagyos légkörtől, amely körülvesz más jobboldali populista vezetőket, így Orbánt, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt, Marine Le Pen francia állandó ellenzéki vezetőt, illetve Janez Janša volt szlovén kormányfőt. A Politico elemzője szerint ennek az az oka, hogy a többieket csak a saját országuk szorosan vett szempontjai mozgatják – ezért őket Constantini „kis nacionalistáknak” nevezi, és ez a „kis nacionalizmus” csupán otthon teheti őket sikeressé, a páneurópai egyesült jobboldali koalíció létrehozásához már nem elegendő, nem alkalmas arra, hogy sikert arasson Brüsszelben, mert ezek a politikusok csak nyűgnek látják Brüsszelt, ahelyett, hogy meg akarnák reformálni.

    Meloni ezzel szemben – állítja a Politico elemzője – a „nyugati nacionalizmusban” hisz, amely a nyugati civilizáció továbbélésének és virágzásának a fenntartását tűzi ki célul, nem csak a saját államára összpontosít, és ez olyan újdonság az európai színtéren, amely képes lehet arra, hogy teljesen átalakítsa az Európai Unió politikai funkcióit. A Brüsszelt és Washingtont gyakran sértegető „kis nacionalistákkal” ellentétben Meloni világosan érti, hogy Brüsszel és Washington támogatása nélkül Olaszországnak nincs esélye a következő évszázadban.

    Constantini arra is felhívja a figyelmet, hogy az olasz miniszterelnök képes szorosan együttműködni a néppárti Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel, ami hasznosnak bizonyulhat egy olyan jövőbeli európai koalíció szempontjából, amely a centrumtól jobbra eső erőket fogja össze.

    Az Európai Parlamentet, amióta csak fennáll, mindig a jobbközép és a balközép nagykoalíciója vezette – ehhez képest földrengéssel érne fel az uniós politikában, ha a jövő évi választások nyomán jobboldali irányítás jönne létre, Meloni „nyugati nacionalizmusa” jegyében – olvasható a Politico elemzésében.

    7 min
  • Világtükör, Csernyánszky Judit, 2023. szeptember 04., hétfő 07:10
    Nemzetközi médiaszemleUkrajna NATO-tagsága: Gulyás is fölmondta az orbáni leckét

    DÁTUM: 2023.09.04. SZERZŐ: CSERNYÁNSZKY JUDIT

    Más megközelítésben tálalta a nemzetközi sajtó Gulyás Gergely Vajtán, a Joghallgatók Önképző Szervezete nyári egyetemén elhangzott mondatait, mint a magyar. Ez utóbbiak ugyanis a szuperállam-tematikát emelték ki, ami szerint a magyar kormány nem helyesli a Brüsszel által erőltetett ún. szuperállam létrehozásának az eszméjét, s helyette a szuverén országok közösségét szorgalmazza (ez, persze, csak a magyar kormány megfogalmazásában létezik ilyen formában), aközben a nemzetközi sajtó arra figyelt fel, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszternek sikerült tovább feszíteni a húrt, már ami a magyar–ukrán kapcsolatokat illeti.

    A brüsszeli Politico és az Ukrainszkaja Pravda (és a lap tudósítása alapján a Yahoo News is ismertette), valamint a Független Kijev a Gulyás-féle azokat a gondolatokat részletezte, amik szerint a nyugati hatalmaknak valamiféle biztonsági garanciákat kellene adniuk orosz kormány számára a háború befejezése végett, és azt is határozottan állította Gulyás, hogy nem lehet Ukrajnát felvenni a NATO-ba.

    A tudósítások megjegyzik: Gulyás felmondta az orbáni leckét, hisz’ a múlt héten hasonló gondolatokat fogalmazott meg a magyar kormányfő a bukott amerikai tévésztárnak adott interjúban. A Politico összeköti a szálakat is: emlékeztet arra, hogy szintén a múlt héten az uniós külügyminiszterek nem tudták tető alá hozni az Ukrajnának szánt újabb, mintegy 500 millió eurós katonai segélyre vonatkozó határozatot. „Természetesen” (ha egyáltalán lehet ilyet írni) a magyar ellenkezés miatt, aminek hátterében az oroszországi üzleti kapcsolatokkal rendelkező OTP elleni uniós szankciók állnak, amik továbbra is érvényben vannak.

    Nem mellékes téma a svédek NATO-tagságának elhúzódó ratifikációja sem, mert Gulyás miniszter megint a régi lemezt játssza újra és újra, hogy a svédek valótlanságot állítanak a magyar jogállamiság megítélésekor az Orbán-kormányról.

    Lengyelország felszólította az EU-t, hogy a határidő lejártával hosszabbítsa meg az ukrán gabonaimport-tilalmat öt uniós tagország számára az év végéig – olvashatók a Polskie Radio honlapján a lengyel agrárminiszter, Robert Telus szavai. Korántsem véletlen a felszólítás időzítése, mert ezzel üzenni akart a Córdobában ma összeülő uniós mezőgazdasági minisztereknek. Telus öt ország – hazája, Magyarország, Szlovákia, Románia és Bulgária – nevében szólt. Hozzátette azt is, hogy ha mégsem hosszabbítaná meg Brüsszel az importtilalmat, akkor Lengyelország egyszerűen bezárja határait az ukrán gabona előtt, mert számára fontosabb a lengyel gazdák érdeke, mint az uniós szabályozás betartása.

    (Ne feledjük: Lengyelországban az ősszel választások lesznek, ezért aligha kellene meglepődnünk e könyörtelen retorikán annak ellenére, hogy Mateusz Morawiecki kormánya hoz a legtöbb áldozatot az ukránok szabadságharcos győzelme elősegítéséért.)

    Melegség önti el szívünket, látván a brit The Telegraphban a pesti, nagykörúti New York kávéház aranytól pompázó képeit, és még nagyobb lesz az öröm, hogy a szerző, Adrean Bridge szerint megállja a helyét az a régi megállapítás: ez a világ legcsodálatosabb kávéháza. Riportjából kiderül: a tojásrántottára és füstölt lazacra betérő vendégnek a reggelije ellen sem volt semmi kifogása…

    Aggódnak a burgenlandiak a Fertő jövőbeni várható további apadása, esetleg kiszáradása miatt, s ezért szorgalmazzák, hogy intézkedjék a magyar kormány a Dunából nyert víz pótlásáról – olvasható a bécsi Der Standardban. A részleteket a tó környezetvédelméért felelős osztrák Christian Sailer ismertette a lapban, s ebből megtudhatjuk, hogy a szlovák határhoz közeli Hainburgnál az Öreg-Dunából, illetve a Mosoni-Dunából lenne érdemes kinyerni a vizet, azonban a magyar kormány pénz híján most nem tud intézkedni. A Fertő jelenlegi vízszintje kielégítő.: 115,08 méterrel van az Adriai-tenger felett, 15 centiméterrel magasabban, mint tavaly. „Elvileg bármi lehetséges” – mondta Patrik Hierner, az Észak-burgenlandi Turisztikai Szövetség ügyvezető igazgatója. Csak a mély merülésű hajók esetében van időnként gond.

    Didi Tunkel, a Burgenland Tourismus ügyvezető igazgatója is hasonlóan fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a Fertőben egyelőre van elég víz, de a képek és a „horror-forgatókönyvek” nyugtalanítják az embereket. Jó éve van a térség idegenforgalmának, csak néhányan mondták le az útjukat, azoknak pedig nincs közük az aggodalmakhoz.

    6 min
  • Világtükör, Kárpáti János, 2023. szeptember 01., péntek 07:10
    Nemzetközi médiaszemleFélreértésből látogat Budapestre a németországi Tübingen főpolgármestere

    DÁTUM: 2023.09.01. SZERZŐ: KÁRPÁTI JÁNOS

    Tegyünk kísérletet arra, hogy tisztábban lássunk a kérdésben: távozik-e vagy sem a Soros Alapítvány Magyarországról? Alex Sorosnak, a Nyílt Társadalom Alapítvány új elnökének, az alapító Soros György fiának a Politico című amerikai portál európai kiadásában tegnap közölt véleménycikkéből számomra az derül ki, hogy távozik is, meg nem is. Túl sokra tehát nem jutunk, de azért nézzük az írás fontosabb kitételeit.

    A cím azt állítja, hogy nincs kivonulás Európából, a cím alatti lényegkiemelésben pedig az alapítványi elnök annak a reményének ad hangot, hogy az intézmény – átalakított formában – képes lesz segíteni az európai ígéret teljes megvalósítását.

    Alex Soros szerint félrevezetőek azok az állítások, hogy az alapítvány távozik Európából. Európa továbbra is hatalmas stratégiai jelentőséggel bír az alapítványi tevékenység szempontjából, de – folytatódik a gondolatmenet – változtatásokra van szükség, miként történt ez a berlini fal leomlása után is, amikor a kelet- és közép-európai nemzetek EU-csatlakozása került a középpontba, valamint a 2008-i gazdasági válságot követően, amikor a Soros-alapítvány jelentősen növelte brüsszeli és nyugat-európai tevékenységét.

    Alex Soros szerint Európában most kelet felé fordul a figyelem. Beláthatatlan következményekkel jár majd az ukrajnai háború, Lengyelország gazdasági felemelkedése pedig az EU nettó befizetőjévé teheti az országot. „Az elszámoltatható, demokratikus európai kormányzás jövőjét most nem csupán Párizsban és Berlinben határozzák meg, hanem Varsóban, Kijevben és Prágában is” – olvasható a véleménycikkben.

    A Nyílt Társadalom Alapítvány tehát változtat európai prioritásain, és ez valóban távozás bizonyos tevékenységi területekről. Továbbra is támogatják viszont az ukrajnai alapítványt, továbbá a moldovai és a nyugat-balkáni alapítványokat. Folytatják, sőt, nagy mértékben növelik azon erőfeszítéseiket, amelyek Európa legnagyobb etnikai kisebbségének, a 12 millió, nagyrészt Kelet-Európában élő romának kijáró egyenlő bánásmód biztosítására irányulnak. És – írja Alex Soros – továbbra is elkötelezettek a Közép-európai Egyetem, a CEU mellett, amit Budapesten bezáratott (miért is ne?!) Orbán Viktor (ugyan, ki más?) magyar miniszterelnök, és ami Bécsben új otthonra talált. Arra is ígéretet tesz az alapítvány új elnöke, hogy nem hagyják cserben azokat, akik fellépnek a demokratikus jogokért az autokratákkal és a leendő diktátorokkal szemben, akár Európában, akár másutt.

    Ezután a Politico vendégkommentátora kifejti, hogy fel kell készülni bizonytalan és veszélyes időkre is. Úgy vélekedik, hogy Donald Trump vagy valamely más amerikai elszigetelődéspárti (!) republikánus jelölt elnökválasztási győzelme sokkal rosszabb következményekkel járna Európára, mint Amerikára nézve. Ezért aztán – írja – a Nyílt Társadalom Alapítványt alkalmassá kell tenni arra, hogy reagálni tudjon bármilyen helyzetre, ami előállhat az Atlanti-óceán két partjának bármelyikén.

    Most pedig ejtsünk néhány szót egy bizarr félreértésről, ami szerint Boris Palmer, a németországi Tübingen főpolgármestere szeptember 5–7. között látogatást tesz Magyarországon, ahol a – rövidítve MCC-ként emlegetett – Mathias Corvinus Collegiumhoz tartozó Német–Magyar Intézet meghívására előadást tart. Mint a Die Welt német lap írja, az MCC szorosan kötődik az Orbán-kormányhoz. Most azonban kiderült, hogy a városvezető a tübingeni egyetem egyik professzorának, Reinhard Johlernek a téves tanácsára fogadta el a budapesti meghívást. Johler, az egyetem empirikus kultúratudományi intézetének az igazgatója azt hitte, hogy a jóhírű budapesti Corvinus Egyetemtől érkezett az invitálás, és ennek nyomán még tavaly decemberben javasolta Palmernek, hogy azt fogadja el.

    A főpolgármester tervezett fellépése bírálatok kereszttüzébe került. Johler professzor az MCC által betöltött szerepet rendkívül kritikusan ítéli meg, míg a Corvinus egyetem nemzetközi elismerésnek örvendő intézmény – közölte a tübingeni egyetem, annak tulajdonítva a félreértést, hogy decemberben nem nézték meg alaposan, honnan is érkezett a meghívást tartalmazó email. Johler sajnálkozik, a városvezető azonban most, néhány nappal a tervezett út előtt már nem akarja lemondani a programját. Közleménye szerint ez aránytalan reagálás lenne. „Alapvetően helyesnek tartom a párbeszédet azokkal az eltérő politikai nézetekkel, amelyek Magyarországon vagy Lengyelországban többséget képesek vonzani” – idézi a Die Welt a tübingeni városvezetőt.

    Megjegyzem, hogy ennek a lapnak még nem is olyan régen az a Boris Kalnoky volt az egyik magyarországi tudósítója, aki most a Mathias Corvinus Collegium médiaiskolájának a vezetője.

    6 min
  • Világtükör, Csernyánszky Judit, 2023. augusztus 31., csütörtök 07:10

    Nemzetközi médiaszemle

    A Trump- és Putyin-hívő Orbánt idézi a nemzetközi sajtó: „Ukrajna nem fog győzni”

    DÁTUM: 2023.08.31. SZERZŐ: CSERNYÁNSZKY JUDIT

    Az időnként szélsőségbe hajló, jobboldali The Washington Times és számos, hozzá hasonló sajtóorgánum futtatja Orbán Viktor Tucker Carlsonnak adott interjúját, hisz’ kiváló kampányelem ez, jó kis reklám a négy vádemelést megélt, 200 ezer dollár óvadék fejében szabad lábon védekező Donald Trumpnak, akit visszasír a magyar kormányfő.

    Egyrészt azért idézik Orbánt, mert szerinte csakis Trump újbóli hatalomra jutásával lehetne véget vetni az orosz–ukrán háborúnak, másodsorban kiemelte azt is, hogy „a múlt évtizedek legjobb külpolitikáját valósította meg, mert Oroszországgal, Észak-Koreával és Kínával szépen viselkedett” – idéztem szó szerint. Trumppal a hatalomban egészen biztosan nem támadta volna meg a Kreml Ukrajnát – ismételte a régóta ismert tézisét Trump magyar híve. Mint ahogy azt is, hogy a nyugati világ egyedüli megmentője kizárólag ő lehet. Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút, mert hamarabb kifogy katonáiból, mint Oroszország – nyomatékosította Orbán, akinek szabadság-értelmezését is érdemesnek tartotta a cikk szerzője beemelni a fontosabb gondolatok közé. Mert: Moszkvának nem a szabadság a fontos, amit a Nyugat alapvető értéknek tekint, hanem az, hogy Putyin egyben tartsa a hatalmas országot.

    A cikk szerzője, Mallory Wilson megemlíti azt is, hogy 2021 óta ez a második interjú, amit a magyar kormányfő a Fox News egykori sztárjának adott, és amire a Budapestre csodálatos kilátást nyújtó teraszon kerítettek sort. Természetesen kitért a Trump vádemelésére vonatkozó részekre is. Magyarországon nem lehet elképzelni, hogy az igazságszoltáltatást politikai ellenfelek ellen fegyverként vessék be, mint ahogy ez most történik Trumppal, aki Magyarország jó barátja. Ez a barátság pedig a történelem megítélésén és a szívből jövő, azonos értékrenden alapul.

    Hadd tegyük hozzá: épp a most nyilatkozott Bob Woodward (Pulitzer-díjas amerikai tényfeltáró ujságíró, a The Washington Post munkatársa, aki Carl Bernsteinnel közösen leleplező riportokat írt a Watergate-botrányról, és ezzel hozzájárult Richard Nixon elnök lemondásához) az egyik amerikai tv-csatornának, hogy „Trump nem tett mást, mint tudatosan félrevezette a saját embereit és ezzel az országot is, ami szerinte az összes vádpont közül a leglényegesebb”.

    (Most már csak azt kell eldönteniük a nemzetközi politikát figyelő magyaroknak, hogy szerintük ki mond igazat: Orbán-e, vagy az amerikai körülményeket a lehető legjobban ismerő, nemzetközileg elismert újságíró-e?) 

    A Menafn – a Middle East North Africal Financial Network ellenben azt emelte ki ebből az interjúból, hogy ha a valaki ugyanazt tenné a földgázvezetékkel, azaz felrobbantaná, mint ami tavaly az Északi Áramlattal történt, akkor azt Magyarország, de még Szerbia is – miután Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök minapi látogatásán az orbáni Karmelitában erről közös álláspontot alakítottak ki –, az gyakorlatilag hadüzenettel érne fel. Ezt a németekkel valószínűleg meg lehet tenni, de a mi térségünkkel biztos nem – állította Orbán.

    A Politico a Carlson-interjú összefoglalójából kiemelte: Orbán szerint azzal hitegetni, hogy Ukrajna megnyeri ezt a háborút, nem más, mint hazugság. Ugyanakkor siet leszögezni a cikk elején, hogy maga Tucker Carlson ellentmondásos figura, noha nem részletezi, hogy Trumpról a háta mögött csak rosszat tudott mondani az utóbbi időben, de ez nem számított, amikor újra leült interjúzni vele, mert mindketten nagy népszerűségnek örvendenek, amit együtt csak megdupláznak. –Orbán szerint „Oroszország napról napra egyre erősebb lesz. Ukrajna pedig semmilyen körülmények között sem tudja megnyerni a háborút”.

    A török Anadolu Ajansi kiemeli: Orbán a harmadik világháború kirobbanásának a veszélyére figyelmeztetett ebben az ominózus interjúban, ha nyugati katonák betennék lábukat Ukrajnába.

    Az ukrán külügyminisztérium is megszólalt, reagálva az amerikás interjúra. Az Ukrainszkaja Právda és az Еvropejszakaja рravda idézi Orbánt, aki Ukrajna nyugati segítésének a leállítására szólított fel. Оleg Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő a Facebookra kitett üzenetét ismertetik a helyi lapok, aki már-már „elkezdett aggódni”, hogy Orbán Viktor jó ideje nem vagdalkozott Ukrajnával. De, ami késik, nem múlik. A kijevi külügy kifogásolta, hogy Orbán a Nyugat és Oroszország közti új biztonsági megállapodást szorgalmaz, illetve azt, hogy a magyar kormányfő szerint nincs realitása a Krím visszacsatolásának Ukrajnához, mint ahogy az ország NATO-tagságának sincs. Az ukrán külügyi tárca nevében Nyikolenko ezt írta: nem tudjuk, miként szokott ez lenni Magyarországon, de az biztos: Ukrajna nem fog alkuba bocsátkozni sem a saját területeiért, sem önmaga szuverenitásáért. A béke nem alku tárgya. Az oroszok pedig, bármilyen ügyvédeket fogadnak is fel (ezzel feltehetően Orbán jogi végzettségére is utalt), felelni fognak az ukránoknak okozott károkért.

    A Радио Свобода, azaz a Szabad Európa orosz nyelvű kiadásában is téma lett természetesen az, hogy Orbán felszólította a nyugati országokat: tegyenek le Ukrajna NATO-tagfelvételének a lehetőségéről és a Krím visszaadásáról – az eddigiekkel szemben sarkosabban adja vissza Orbán szavait, melyeknek értelmezéséhez hozzáteszi azt is, hogy Orbán az egyetlen állami vezető az egész Európai Unióban, aki szóba áll Putyinnal, és a magyar az egyetlen kormány is, amelyik nemhogy függetlenednék Oroszországtól, de áprilisban a korábbinál nagyobb volumenű gázszerződést kötött a Török Áramlat keretein belül Oroszországgal.

    7 min
  • Világtükör, Kárpáti János 2023. augusztus 30., szerda 07:10
    Nemzetközi médiaszemleOrbán, Vučić két jó barát, együtt szolgálja a Kreml urát

    DÁTUM: 2023.08.30. SZERZŐ: KÁRPÁTI JÁNOS

    A 12-es Csatorna elnevezésű izraeli kereskedelmi tévé több mint negyedórás budapesti riportot sugárzott a magyar közéleti állapotokról, azon belül a médiaviszonyokról, nagyrészt a Klubrádió sorsának bemutatásán keresztül. A riportban elhangzott, hogy a több mint két évtizeddel ezelőtti indulás óta a Klubrádió nagyon népszerű lett szerte az országban, és független intézményként nem riadt vissza a kormányzat bírálatától. Idővel vidéki sugárzási lehetőségét elvesztette, majd budapesti frekvenciaengedélyét is megvonták, így már csak az interneten keresztül hallgatható.

    Hardy Mihály főszerkesztő a történteket úgy értelmezte, hogy a kormányzatnak nem tetszett az, hogy a rádió független módon működik, és arról beszél, amit az igazságnak tart, így nem illik bele a megteremteni kívánt propagandakörnyezetbe. A politikai ellenőrzés alapvető eszköze, hogy a kormány kizárólag a saját embereit ültette a médiatanácsba. Kitért Hardy a pénzügyi vonatkozásokra is. Elmondta, hogy a Magyarországon jelen lévő nagy nyugati vállalatok sem mernek hirdetni a Klubrádióban, mert nem akarják elveszíteni a kormányzattól kapott kedvezményeket, illetve kitenni magukat hivatali vegzálásnak.

    A riporter megszólaltatta Herskovits Eszter szerkesztő műsorvezetőt is, akivel héberül tudott beszélgetni, hiszen Eszter öt évig Izraelben élt, és ott járt egyetemre. Elmondta, hogy a hatalom köreihez tartozók elkerülik azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek a hivatalos médiatanács hatókörén kívül esnek, és a Klubrádióval sem akarnak szóba állni, nem lehet őket kérdezni, nincs mód különböző felfogású emberek nézeteinek ütköztetésére, miként az Izraelben ma is lehetséges.

    A riporter beszélt Kovács Zoltán kormányzati kommunikátorral is, és amikor a médiatanács összetételéről volt szó, Kovács feketén-fehéren kimondta: szerinte a demokrácia szabálya az, hogy akié a parlamenti többség, az mondja meg, ki legyen tagja a testületnek.

    Orbán Viktor magyar miniszterelnök kiterjeszti csápjait a hozzá hasonlóan gondolkodó autokratákra, és befolyást épít magának a Balkánon – írja a liberális szellemiségű, bécsi Der Standardban megjelent elemzésében Adelheid Wölfl.

    Orbán és Aleksandar Vučić szerb elnök viszonyáról azt írja, hogy nincs még Európában két olyan politikai vezető, aki ennyire egységes lenne egyfelől ideológiai értelemben – abban, hogy a nyugati befolyást korlátozni, a migrációt pedig megakadályozni kell, és hogy a nemzet állítólagos nagyságát és történelmi áldozatait kell a középpontba állítani –, másfelől akiket ennyire összeköt az autokrata vezetési módszer, a médiával való illiberális bánásmód, valamint a Kreml-barát magatartás.

    Vučić a múlt héten, budapesti találkozójukon megígérte Orbánnak, hogy több orosz gázt fognak Magyarországra szállítani, ha Ukrajna felmondaná az Oroszországgal kötött tranzitszállítási megállapodását – emeli ki a szerző, és hozzáteszi: bár Szerbia hivatalosan EU-tagjelölt ország, és ekként az Európai Unióhoz kellene igazítania külpolitikáját, ezt mégsem teszi. Tavaly májusban három évvel meghosszabbította Oroszországgal érvényes gázmegállapodását. Eközben Magyarország – még 2021-ben – 15 évre szóló szerződést írt alá, majd 2022 augusztusában kijelentette, hogy kész napi 5,8 millió köbméterrel több orosz gázt vásárolni. Szerb és magyar állami vállalatok ez év júniusban szerződést kötöttek földgáz-kereskedelemmel foglalkozó új, közös vállalkozás létrehozására, újvidéki székhellyel.

    A Der Standard cikke Bosznia-Hercegovinát illetően felhívja a figyelmet arra, hogy az ottani szerb országrész vezetője, az oroszbarát Milorad Dodik a Szerbiából érkező, orosz gázt továbbító, Török Áramlat elnevezésű vezeték révén akarja még tovább erősíteni az oroszokhoz való kötődést – miközben létezik egy ezzel versengő elképzelés is, nevezetesen az, hogy a horvátországi Krk szigetének a termináljából nem orosz gázt továbbíthatnának Bosznia-Hercegovinába. A lap megjegyzi: az ukrajnai háború miatt Európa nagy részén csaknem teljesen felszámolták az orosz gáztól való függést, és a Magyarországra irányuló, illetve a Boszniának szánt további orosz gáz beszerzése ellentmond ennek a politikának, és az orosz érdekeket szolgálja, hiszen Putyin már éppen eléggé megmutatta, hogy kész egyszerűen elzárni a gázcsapot, ha valakit meg akar büntetni.

    Végül: a londoni The Guardian beszámol arról, hogy az Orbán-kormány által tetemes összegekkel támogatott és befolyásolt Mathias Corvinus Collegium – rövidítve: MCC – elnevezésű magánegyetem a brit fővárosban akarja létrehozni újabb kihelyezett részlegét, a Trafalgar térhez közeli magyar kulturális központban. A budapesti központ mellett az MCC már rendelkezik kihelyezett részleggel Bécsben és Brüsszelben is.

    A londoni működéshez a brit konzervatívok jobbszárnyához kötődő csoportok járulnának hozzá. Az MCC egyébként már most is jelen van Londonban, a Roger Scruton konzervatív filozófus szellemi hagyatékát ápoló alapítvánnyal kötött megállapodás alapján.

    7 min

About KlubRádió unofficial

From the publisher's feed

Klubrádió, szemezgetve a műsorokból.


  • Bolgár György Megbeszéljük...,
  • Csernyánszky Judit, Kárpáti János, Világtükör
  • Hetes Stúdió
  • A Lényeg -…