
Sign up to save your podcasts
Or


DÁTUM: 2023.08.23. SZERZŐ: KÁRPÁTI JÁNOS
A nyugati média legfrissebb témáinak egyike, hogy hatalmának megdöntése fenyegeti Putyint, mert a keményvonalasok szerint nem eléggé határozott az ukrajnai háborúban.
A Focus német magazin szerint mind az orosz biztonsági szolgálatokat, mind általában véve az úgynevezett elitet sokkolta, mennyire gyengén reagált az elnök Jevgenyij Prigozsin Wágner-vezér puccskísérletére. Hivatkozik a Focus a Bloomberg amerikai hírügynökségre, amely úgy véli tudni, hogy a keményvonalasok alapvetően két követelést támasztanak Putyinnal szemben: az egyik Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök azonnali leváltása, a másik pedig a hadiállapot kihirdetése és a teljes mozgósítás elrendelése, minden orosz hadra fogható férfi háborúba küldése. Pillanatnyilag azonban – olvasható a német magazin portáljának helyzetismertetésében – az orosz elnök az eddiginél valamivel szilárdabban ül a nyeregben, miután elhallgattatta kellemetlen bírálóit, Szergej Szurovikin tábornokot és Igor Girkin ezredest. Az előbbit nem látták a Prigozsin-lázadás óta, az utóbbiról pedig tudni lehet, hogy júliusban őrizetbe is vették. Putyin – írja a Focus – a jövő évi regionális választásokon próbálja majd tovább szilárdítani a hatalmát. A háború kitöréséig függetlennek tekintett Levada-intézet felmérése szerint az elnök elfogadottsága jelenleg 82 százalékos, holott júniusban 70 százalékra esett vissza. A Focus megszólaltatja Tatjana Sztanovaja politológust, aki úgy látja, hogy Putyin most majd kicsattan a magabiztosságtól és derűlátástól.
A Newsweek amerikai magazin portálja szintén arról ír, hogy környezete határozottabb háborús fellépést vár Vlagyimir Putyintól. Az elnök viszont egyelőre nem hajlandó a teljes mozgósítás elrendelésére, mert azzal ellentmondana mindannak, amit eddig hangoztatott. Ahhoz, hogy több százezer embert lehessen behívni katonai szolgálatra, hadiállapotot kellene hirdetni. A lakosság körében az első, részleges mobilizálás tavaly ősszel volt – Sojgu szerint az 300 ezer tartalékosra, illetve releváns katonai tapasztalatokkal rendelkező személyre vonatkozott, bár Putyin rendeletéből ez egyértelműen nem derült ki. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter már ez év januárra várta az újabb orosz mozgósítási hullámot, de arra nem került sor, és Putyin júniusban azt mondta, arra nincs szükség. Az elnök akkor megjegyezte: „egyes közszereplők azt mondják, hogy még szükségünk van egy-két millió emberre, de ez attól függ, mit akarunk elérni”.
A Newsweek által megszólaltatott Konsztantyin Szonyin, a chicagói egyetem orosz születésű közgazdásza szerint Putyin azért ódzkodik a tömeges mozgósítástól, mert felismerte, hogy a háború mélységesen népszerűtlen az orosz lakosság nagy többsége körében. „Van néhány millió, aki örül az Ukrajna elleni háborúnak, van néhány millió, aki ellenzi a háborút, és több tízmillióan vannak azok, akik nem támogatják a háborút, bár nem is tiltakoznak ellene” – vélekedik Szonyin. Hozzáteszi, hogy az önkéntesek toborzása eközben teljes gőzzel folyik, az országos átlaghoz képest kiemelkedő fizetések ígérete mellett. Aki vállalja az ukrajnai harcot, eleve kap 195 ezer rubelt, vagyis 2080 dollárt. A havi fizetés eltérő, de nem kevesebb 204 ezer rubelnél, ami 2176 dollárnak felel meg.
Neil Melvin, egy brit védelmi-biztonsági elemző műhely vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy az eddigi behívások nem érintettek túl sok fiatalt az orosz nagyvárosokban, sokkal inkább vidéki kistelepülésekről, illetve etnikai kisebbségek lakta térségekből köteleztek embereket katonai szolgálatra. Melvin szerint ez Putyinnak azt a megfontolását tükrözi, hogy az elnök nem akarja vegzálni a nagyobb orosz városok lakosságát a jövő évi választások előtt.
A Newsweek az Orosz Mező elnevezésű, pártokhoz nem kötődő közvélemény-kutató intézet felmérését ismertetve azt írja, hogy a háború népszerűsége – tehát nem személy szerint Putyin elfogadottsága – jócskán visszaesett. A friss adatok szerint ez 45 százalékos, ami 9 százalékponttal alacsonyabb a korábbinál.
Az osztrák Der Standard furcsállja, hogy amikor Orbán Viktor hivatalában fogadta Sebastian Kurz volt osztrák kancellárt, akkor a külsőségek – fotósok számára kézfogás a magyar és osztrák zászlók előtt – azt a benyomást keltették, mintha hivatalban levő osztrák kormányfő látogatott volna Budapestre, holott Kurz magánemberként, az atlétikai vb-re érkezett, és „mellékesen” találkozott Orbán Viktorral is. A lap kérdésére – az egyébként különféle okokból bűnvádi eljárás alatt álló – Kurz szóvivője elmondta: semmi sem felel meg a valóságnak azokból a híresztelésekből, ami szerint Orbán a politika világába való visszatérésre ösztönözné a volt kancellárt.
A német Handelsblatt áttekintést közöl arról, hogy mennyire erős az egyes országok útlevele, főképpen annak függvényében, hogy hány országba lehet azzal külön vízum nélkül beutazni. Eszerint az élen Szingapúr áll: passzportját 193 államban fogadják el minden további nélkül. Az előző években Japán volt a listavezető. Magyarország – megosztva Ausztráliával, Kanadával és Görögországgal – az ötödik helyre sorolódott: 186 országgal. Az utolsó helyen Afganisztán áll, amelynek az útlevele mindössze 27 országban érvényes.
Pálffy Istvánnak nem sikerült csőbe húzni Márki-Zay Pétert.
Már ki, is rúgták.
Dr. Márki-Zay Péter youtube csatornája
https://www.youtube.com/watch?v=7q6J8sRlMI8
DÁTUM: 2023.08.22. SZERZŐ: KÁRPÁTI JÁNOS
Európai fasiszták tavasza – ezzel a címmel közöl elemzést a Politico amerikai hírportál európai kiadása az Alternatíva elnevezésű szélsőjobboldali német párt felemelkedéséről. A szerző – Matthew Karnitschnig – szerint csábító azt gondolni ugyan, hogy már láttunk ilyet, hiszen Európa szélsőjobbos pártjaival a múltban is többször megtörtént, hogy az elért választási sikereket belső meghasonlás, majd látványos összeomlás követte, most azonban alapvető különbség, hogy nem Finnországról vagy a belgiumi flamandokról, hanem Németországról van szó, és ilyenkor – olvasható a cikkben – ajánlatos menekülő-útvonalat keresni.
A szóban forgó, AfD-ként rövidített párt a múlt évben csaknem megduplázta híveinek a számát, átlépte a 20 százalékot, és mindössze 5 százalékponttal marad el a jobbközép kereszténydemokraták mögött. Az AfD a nyár folyamán tovább növelte előnyét Olaf Scholz kancellár szociáldemokratáival szemben. Újkeletű népszerűségének oka a Politico szerint nem kis részben az, hogy a szociáldemokraták, a Zöldek és a szabaddemokraták kormánykoalíciójának a résztvevői a klímapolitikától a gyermekjóléti támogatásokig minden kérdésben egymásnak – néha egymás torkának – esnek. De – teszi hozzá Karnitschnig – a siker fő hajtóereje, mint a többi európai szélsőjobboldali párt esetében is, a drámai mértékben erősödő migráció. A német rendőrség az idén eddig 43 ezer illegális migránst vett őrizetbe, ami több mint 50 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A lengyel határon ráadásul 140 százalékos ez a növekedés.
Az AfD egyik vesszőparipája a migráció és a bűnözés közötti – valós, illetve vélt – összefüggés. Ehhez járul, hogy a német gazdaságban a visszaesés jelei mutatkoznak, és a háború következtében az Alternatíva-párt az orosz gázimport elvesztésére, az Oroszországba irányuló német export visszaesésére hivatkozva ostorozza a Putyin elleni fellépést.
A Politico szerint az AfD szárnyalásában az a leginkább megdöbbentő, hogy a pártból hiányzik az, ami a legtöbb szélsőjobboldali pártnak pedig sajátossága: nincs karizmatikus vezetője. Az élén álló kettős – Alice Weidel és Tino Chrupalla – sokkal inkább adminisztrátor, mint irányadó vezető. A vezetés ilyetén hiánya tápot ad azoknak a félelmeknek, hogy domináns figuraként fog kiemelkedni a párt egyik legszélsőségesebb alakja, Björn Höcke, a türingiai AfD-vezér. A Politico minijellemzése szerint Höckéről – szemben a magyar Orbán Viktorral és például az osztrák Heinz-Christian Strachéval – nem állítható, hogy egyszerűen csak megragadja a lehetőségeket, hogy egyfajta politikai opportunista. Höcke a történelemben és a német filozófiában jártas olyan ideológus, akinek a rasszokról és a migrációról vallott nézetei az 1930-as évek fasiszta retorikáját idézik. Az egyik hesseni ügyész megállapítása szerint az ellene demonstrálóknak joguk van őt bátran nácinak nevezni. A szélesebb közvéleményben nem különösebben népszerű, de a párt bázisa jelentős mértében felé húz, és sikerült elfogadtatnia az AfD-vel azt a jelszót a jövő évi európai parlamenti választásokra tekintve, hogy – idézem – „az EU-nak meg kell halnia ahhoz, hogy az igazi Európa élhessen”.
Az Európát illető aggodalmak után szálljunk alább, és nézzük a Magyarország jövője iránti aggodalmakat. Van egy amerikai online magazin, amely 2000 óta jelenik meg, az a címe, hogy The Globalist, vagyis a globalista. Nem túlzottan jelentős orgánum, a megfelelő helyén kell kezelni, de annál megdöbbentőbbet írt a minap. Azt a gondolatot vetette fel, hogy a NATO az ukrajnai béke megteremtése érdekében fel kellene, hogy ajánlja Putyinnak a kivonulást legalább egy exkommunista kelet-európai országból, és ez leginkább az Orbán Viktor vezette Magyarország lehetne. A cikk érvelése szerint Oroszország és Ukrajna álláspontja olyan távol esik egymástól, hogy köztük igen nehéz életképes kompromisszumot találni. A Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő által megfogalmazott feltételek mindegyike – nevezetesen: a nyugati fegyverszállítások leállítása, Ukrajna lefegyverzése, demilitarizálása, nukleáris fegyverektől mentessé és el nem kötelezetté nyilvánítása, az öt ukrajnai régió orosz annektálásának az elismerése, valamint annak megtagadása, hogy Ukrajna kijuthasson az Azovi-tengerhez – szóval ezek mindegyike elfogadhatatlan Kijev számára. De bármennyire irreálisak is ezek a követelések, még mindig visszafogottabbak, mint a korábbi orosz célkitűzés, vagyis az, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997 előtti állapotok mögé. Igaz, akkor még az oroszok azt remélték, hogy néhány hét alatt lerohanják egész Ukrajnát. Most viszont – írja a The Globalist – jóindulata jeléül a NATO talán felkínálhatná Putyinnak Magyarországot, hogy ezzel megkezdődhessen Moszkvával a lókupeckedés. Orbán Viktor – így az eszmefuttatás – egyébként is egyfajta mini Putyinként viselkedik, a magyar nép történelmi sérelmeit saját személyes választási érdekeinek a szolgálatába állítja, és abból a célból, hogy mindörökre hatalmon maradhasson, felhasználja a látens antiszemitizmust és a romaellenes rasszizmust is. Putyin-stílusú kleptokráciát alakított ki, és saját szűk körét gazdagítja, nagyrészt EU-pénzen.
Az amerikai portál érvelése szerint annak az ajánlatnak, hogy Orbánt esetleg kitaszítanák a nyugati szövetségből, az lenne a végső politikai célja, hogy kijózanítsa az Orbán terhét cipelő, hiszékeny magyarokat.
A portál szerint nem szabad hagyni, hogy a végtelenségig önző és köpönyegforgató Orbán Viktor egyszerre legyen Putyin haverja, a NATO tagja és a brüsszeli pénzek haszonélvezője. Ha a NATO kényszerhelyzetbe hozná, akkor kénytelen lenne sietve visszatérni a nyugati táborba, vagy ha ezt nem tenné, akkor a magyar szavazóknak kellene őt rákényszeríteniük arra, hogy csomagoljon.
DÁTUM: 2023.08.21. SZERZŐ: CSERNYÁNSZKY JUDIT
Bruszt Lászlóval, a Bibó Szabadegyetem, a CEU Demokrácia Intézet társigazgatójával, egyetemi tanárral készített interjút Csernyánszky Judit arról, hogy miképpen érinti Magyarországot a Soros György által létrehozott alapítványok kivonulása az Európai Unióból.
Kemény vizsgát kellett letenni ahhoz, hogy valaki elnyerhessen egy Soros-ösztöndíjat, méghozzá az elsők között, mondja Bruszt László, a Bibó Szabadegyetem, a CEU Demokrácia Intézet társigazgatója, a CEU egyetemi tanára, akinek mentora annak idején Hankiss Elemér volt. Noha Afrikát segítette legelőször a Soros Alapítvány 1979-ben, de ezzel egyidőben a kelet-európai országokból, alapvetően persze hazánkból, kezdett el kiválogatni tehetségeket, akik számára a nyugati demokráciákba szervezett ösztöndíjat, így jutott el Orbán Viktor Oxfordba.
Évtizedek múltán is emlékezetes az egykori felcsúti fiatalember büszke bejelentése: „Orbán Viktor vagyok, 1987 nyarán végeztem a jogi karon. 1983-tól ’87-ig a Jogász Szakkollégiumnak voltam tagja, jelen pillanatban pedig a Soros Alapítvány ösztöndíjasa.”
Soros-ösztöndíjjal tanult Szájer József, Kövér László, Kovács Zoltán, Németh Zsolt, Schmidt Mária, és ki tudja még, hányan a Fideszből. Sorosnak köszönhetően jutott el Bruszt László is Nyugatra, méghozzá a New York-i Columbia Egyetemre. Bruszt szerint ez akkor nagyon, de nagyon nagy szó volt. Őt kérdeztem:
– Miért vonul ki/vonul vissza nem is kicsit Magyarországról a Nyílt Társadalom Alapítvány, az Open Society Foundation. Felvetésem, ebben a válságos időben a Soros Alapítványt is megviselhették a globális gazdasági és pénzügyi nehézségek. Másrészt azt sem tartom kizártnak, hogy annyi támadás érte épp Orbántól az utóbbi években Soros Györgyöt, és olyannyira reménytelennek látszik a kormányváltás, hogy egyszerűen feladta, magára hagyta az országot, mert véglegesen konszolidálódott az orbáni rezsim.
– Nem Magyarországról, ő Európából vonult ki. Egyébként nem vonult ki teljesen: hagyott bent sok mindent, de a nagyobb részét fölszámolja, ez kétségtelen. Mások az Alex Sorosnak és az új vezető testületnek a preferenciái, más témákra összpontosítanak és sokkal inkább foglalkoznak a világ déli részével meg az Amerikai Egyesült Államokkal, és azt gondolják, hogy hát itt, Európában viszont mégis inkább az EU-nak vannak feladatai. Azok a pénzek, amikről én tudok, ami a Nyílt Társadalom Alapítvány ellenőrzése alatt marad, az igen tetemesek.
– Amerika most Trump miatt lett nagyon fontos, sürgetően fontos?
– Már elég régen, legalább 6-8 éve sürgetően fontos. A világ más részein ott van Soros, aki globális oktatási hálót is működtet. Bogotától Új-Delhiig, Mianmartól Londonig rengeteg helyen szállt be felsőoktatásba, kutatásba. Európáról azt gondolja, hogy Európa az európaiaké.
– Tehát inkább az Európai Unió kezébe ad minket.
– Így van.
– Akkor így már érthető. Ami, persze, jelenleg Magyarországnak nem jó, hisz’ most pénzt sem kapunk az Európai Uniótól, miután a kormánynak sikerült eljátszania a becsületünket. És ha nem lesz fordulat a jövő évi uniós választásokon, akkor aligha kerülünk jobb helyzetbe.
– Az Európai Uniónak okosan, bölcsen kell megoldania ezt a nagy kérdést. Az EU ugyanis ma még makacsul tartja magát ahhoz a rossz gyakorlathoz, hogy pénzt csak központi kormánynak lehet/szabad adni, miközben az átutalással inkább támogatja a fennálló rendszert. Az EU-nak végre meg kellene tanulnia azt, hogy igenis lehet adni pénzt a régióknak, a városoknak, a civileknek egyaránt – a fejlesztési bankokon keresztül, és ezzel lazíthat a civilek függőségén a fennálló kormányoktól.
– Gondolom: ez nem megy egyik pillanatról a másikra…
– Dec nem ám! És így egyelőre megoldhatatlan maradnak a civilek gondjai. Másrészt: a kivonulás az Európai Unió területéről valószínűleg azt eredményezi, hogy Sorosék az eddiginél sokkal jobban figyelnek majd Ukrajnára…
– …ahonnan viszont Magyarország fog kimaradni, vagy legalábbis az újjáépítési folyamatból egészen biztosan – a tapasztalható kormányközi kapcsolatok okán.
– Ez eléggé valószínű és szomorú.
– Mennyire érinti a Demokrácia Intézetet a Soros-kivonulás?
– Nem tudunk arról, hogy ez minket érintene. Valószínű, hogy azok a programok, amik a Nyílt Társadalom Alapítványon belül a nagy kérdésekkel foglalkoznak, ez a változás nem érinti. Mi éppen most kaptunk tetemes támogatást arra, hogy négy kontinensen kezdjünk kutatást a fejlődés és demokrácia kapcsolatáról. A Nyílt Társadalom Alapítványnak egyetemi hálózatához öt kontinensen mintegy hatvan intézmény, egyetem, kutatóintézet tartozik. Ezt az együttműködést szolgálja az említett anyagi támogatás. Innen, Budapestről mi irányítjuk a közös munkát az afrikai, a dél-amerikai, az ázsiai kutatókkal a demokrácia és a fejlődés kapcsolatának kutatásában.
– Felkérésünk van arra, hogy szálljunk be abba programba is, aminek lényege: miként tudná erősíteni az európai integráció a demokráciát Ukrajnában…a háború utáni Ukrajnában. Jó kapcsolataink vannak az ukrán kormány mellett működő, az európai Integrációval foglalkozó tanácsadó csoporttal, illetve a Kijevi Gazdasági Egyetemmel. Még egyszer hangsúlyozom: a jelenlegi változások, tudomásom szerint, nem érintik sem a CEU-t, sem pedig a Demokrácia Intézetet.
– Fölvetődik: ki vagy mi fogja ellensúlyozni az MCC-t, a Mathias Corvinus Collegiumot?
– Hát az egész európai egyetemi rendszer – mondja Bruszt László. – Az egyetemek eredendő hivatása az egyetemesség, az univerzialitás, az, hogy nyitottak legyenen minden irányba. Az MCC viszont olyan társaság, amelyik ennek éppen az ellenkezőjével próbálkozik…
– …és még az Erasmus programot is ellehetetleníti.
– Igen, de azt gondolom, hogy bármilyen rendszer van is – még az Orbán-rendszer is próbálkozhat sok mindennel –, de az MCC nem lesz képes döntő hatást elérni. A most tapasztalható itthoni kísérletek a fejlődés kézben tartására – nem igazán működnek.
Soros, a magyar származású filantróp az angol font bedöntésével alapozta meg a vagyonát, de mindig többet költött belőle a demokratikus intézmények kiépítésére, mint amennyit megtartott vagy tartalékolt. 1947-ben menekült el Magyarországról Londonba, ahol vasúti pályaudvaron hordárként, éjszakai klubban felszolgálóként dolgozott. Így kereste meg azt a pénzt, hogy közben a London School of Economicson tanulhasson. 1956-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba. Alapítványa ma már 120 országban segítség, közöttük Magyarország mindig prioritás volt a számára. Hazánkban 1984 óta van igazán jelen, 1991-ben pedig a CEU-t is létrehozta. Kínában éppúgy segít, mint Koszovóban. 1993-ban Moszkvában is megvetette a lábát; az ottani kulturális intézet létrehozásának bejelentésekor találkoztam, beszéltem vele. Tíz évvel ezelőtt az arab tavasz kibontakozását is segítette. Legutóbb, a covid-járvány elleni küzdelemben számos programot támogatott. A legfrissebb adatok szerint mintegy 16 ezer tervet, elképzelést, igyekezetet, programot segít megvalósítani.
– Mennyire támogatta, mit jelentett Magyarország számára ez a 40 év, a Nyílt Társadalom Alapítvány? Mert ha úgy vesszük, akkor gyakorlatilag visszafejlődés történt.
– Meglehetősen sok geopolitikai, gazdasági, kulturális, illetve más szempont is szerepet játszott abban, hogy milyen irányba mentek a dolgok. Nagyon nagy mértékben segítette a Nyílt Társadalom Alapítvány az első időszakban az az új politikai elit kialakítását. Az rendszerváltás elkezdését, kibontakozását, az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttét. Ott voltam az Ellenzéki Kerekasztal alakulásánál, köröttem mintegy 16-18 leendő politikus, akiknek majdnem a háromnegyede kapott valamilyen támogatást a Soros Alapítványtól… Manapság nem kevesen és minden szégyenérzet nélkül próbálnak elfeledkezni, hogy éppen a Soros Alapítvány támogatta a szakkollégiumi mozgalmat, amiben nagy fantáziát látott. Az olyan intézményeket, mint a Rajk Kollégium, a Bibó Kollégium, derekasan támogatta akkor, amikor megkezdődtek a kerekasztal-tárgyalások. A Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor akkoriban jött vissza az Oxfordi Egyetemről…
– Váltsunk témát! Korrupció.
– A korrupció az intézményi korlátoknak is, meg politikai játszmáknak is az eredménye, hogy mekkora. Korrupció mindenütt van. Az a mértékű korrupció viszont, ami itt tapasztalható, nagymértékben azzal is összefügg, hogy miként oszlik meg a politikai és a gazdasági hatalom az országban. Tehát: ha egy olyan országban, ahol nagyon erős a hatalmi koncentráció, ott sokkal nagyobb a lehetősége és a tere a korrupciónak. Ott, ahol a kormányon lévők kényük-kedvük szerint bármikor változtathatják a jogszabályokat, ott nyilvánvaló, hogy sokkal gyorsabban lehet játékteret nyitni a korrupciónak, mint egy olyan országban, ahol nagyon nehéz változtatás, és léteznek-működnek fékek és ellensúlyok. Tehát a hazai korrupció a magyar alkotmány sajátosságaiból fakad. Lengyelországban vagy Romániában nem lehetett a magyarországihoz hasonló rendszert kialakítani, mert sokkal nagyobb védelmet kap a fékek és ellensúlyok rendszere…
– Azt olvastuk, hogy 40 százalékkal csökkennek a Soros-pénzek. A budapesti központ máris Berlinbe költözött. Mennyire lehet a hazai demokrácia kárára az anyagi támogatás csökkenése és a részbeni kivonulás?
– Bár a Soroséktól kapott anyagi támogatások mindig is részei a demokrácia fejlődésének, de magát a demokráciát végső soron a polgároknak kell kiharcolniuk maguknak. Azok a szervezetek, amiket összefoglaló néven Soros-hálónak szoktak nevezni a hazai jobboldali sajtóban, meglehetősen változatos forrásokból kapták, szerezték pénzeiket, és sosem kizárólag a Nyílt Társadalom Alapítványtól. Nekik mostantól egy darabig nehezebb lesz; de végignézve a múlt 30-40 évet megállapítható: a civil társadalomnak, kultúrának, a haladó intézményeknek nagyon sokszor kellett alkalmazkodniuk, amikor megváltoztak a finanszírozási lehetőségek. Volt olyan időszak, a ’90-es évek elején, amikor kizárólag az Egyesült Államokból és Angliából érkezett a legtöbb pénz ezeknek a szervezeteknek. Aztán egy jó darabig az Európai Unió volt a forrása egy bizonyos típusú finanszírozásnak…aztán meg mások.
– A fiatal, a Z-generáció tagjai már az Orbán-korszakban születtek. Őket ki fogja megtanítani a demokráciára? Ha ugyanis az ellenzéki pártokat nézzük, aligha látható a biztos jövőt, a fordulat jövője. Ráadásul az oktatásban, mindenekelőtt az általános és középiskolai oktatásban is megvetette a lábát a kormány, szorosan kézben tartja a pedagógusokat, mindenekelőtt anyagi vonatkozásban…
– A Demokrácia Intézetnek meg a Bibó Szabadegyetemnek, amit mi irányítunk, van még – ha tág nem is – hatóköre. Engem meglehetős derűlátással tölt el az, hogy egyre több magyar fiatal megy tanulni külföldre.
– Ez részben jó, részben viszont nem az; ők ugyanis már aligha jönnek vissza.
– Persze, van ennek rossz oldala is akkor, ha túl sokan maradnának kint. Még ennél is rosszabb annak a nagy kontrasztnak a megtapasztalása a között, amit itthon és amit ott látnak, tapasztalnak. Főleg az, hogy Magyarországon nincs vita, nincs kulturált politikai párbeszéd. Kulturális sokk-kal szembesülnek azok a diákok, akik kimennek akármelyik nyugat-európai országba. Tapasztalják például, hogy a televíziókban polgárok vitatkoznak egymással. De hisz’ ilyet itthon nem is láthattak! Úgy nőttek föl, hogy egyetlen egy vitát sem láttak-hallotta közpolitikai kérdésekről. És ezek a fiatalemberek remény szerint haza is jönnek, mint ahogy visszamentek Lengyelországba és visszamentek Romániába is… Tapasztalható már, hogy a mieink is jönnek már vissza, még ha mind nem is. De akik igen, azok biztosan vitába keverednek az itthon maradottakkal, a ki nem mozdulókkal, azokkal, akik a silány itthoni propagandán nőttek/nőnek föl, és akiknek IQ-ja – saját hibájukon kívül –el nem érheti az európai átlagpolgárokét. Ez mindenképpen ütközésekbe torkollik… Félreértés ne essék: nemcsak azokról beszélek, akik Leidenbe vagy Oxfordba mentek egyetemre, hanem azokról is, akik kimentek nyugatra dolgozni: londoni étterembe vagy Bécsbe, akár takarítónak is. Hazajönnek és elképesztő kontrasztot tapasztalnak. Tehát korántsem reménytelen helyzet…
– …megreformálni a 13 éve tartó rendszert, ami feltehetően 16 lesz… legalább ugyanannyi időbe telik majd.
– Nehéz ezt megmondani; demokráciák, demokráciánk elromlása is sokáig tartott. A dolgunk, hogy újra fölépítsük, mi több, megtanuljuk a demokráciát. Az a nemzedék, amelyik helyre fogja állítani a demokráciát Magyarországon, jórészt külföldről, nyugatról fog hazajönni, és tudja majd a teendőjét. Tudja, mi a demokrácia, és azt, hogy mekkora érték demokráciában élni – nyilatkozta Bruszt László, a Bibó Szabadegyetem, a CEU Demokrácia Intézet társigazgatója, egyetemi tanár.
A Lölő-jelenség – Szénási Sándor jegyzete
19/08/2023 15:02Szerző: Szénási Sándor/KlubrádióPesty László valahol ott tart, ahol a kommunista értelmiség a Rákosi korszak derekán, amikor azt hajtogatta magának, hogy az "eszme jó, csak a gyakorlat botlott meg". A megbotlás meg természetesen annak a tanulatlan, de feltörekedni vágyó, ízlés nélküli, hívő, de ostoba, suk-sükölő, nem ritkán kisnyilasból átvedlett tömegnek köszönhető, amely egy csodálatos vízióból felmosórongyot csinált.
A reformfideszes viszonylag új jelenség, nem is nagyon elterjedt, és persze az a közeg, ahol nyomokban előfordul, nem azonos a hitvallókkal, vagy a reményvesztettekkel, akik mit tehetnének mást, mint hogy a hatalomba kapaszkodnak, és nem azonos a középosztály jelentős részével, amely ugyan elbizonytalanodott, de úgy érzi, a rendszer még hoz a konyhájára, egyébként meg már régen lemondott a politizálásról.
Természetesen Pesty László filmrendezőről beszélünk, aki előbb Tusványoson nyilatkozta az úgynevezett Lölö-jelenségről, hogy "a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, hazudunk", és ezzel egy történelmi eszme kompromittálódik, most meg a Magyar Hang nevű független lapnak szolgált a rezsimkritika bővített változatával. Ebből két dolog szűrhető le.
Egyrészt azok, akik a fennforgó "jelenségben" vétkesek, tehetségtelen, büdös lábú, alanyt állítmánnyal egyeztetni nem tudó, végtelenül ostoba, ízléstelen, és tehetségtelen emberek, akik zsarolás és más BTK-s bűncselekmények révén ráteszik a kezüket sikeres vállalkozásokra. Másrészt, mivel maga a párt jó úton jár, és a fideszesek kilencven százaléka becsületes, jó keresztény, (valamint semmiképp sem ízléstelen, ostoba, és büdös lábú) a problémát könnyedén meg lehetne oldani a lölőség szimpla kimetszésével.
Gondolom, valahogy úgy, ahogy egy baziliomát kivágnak a páciens bőréből. Húsz-harminc perc az egész.
Pesty László valahol ott tart, ahol a kommunista értelmiség a Rákosi korszak derekán, amikor azt hajtogatta magának, hogy az "eszme jó, csak a gyakorlat botlott meg". A megbotlás meg természetesen annak a tanulatlan, de feltörekedni vágyó, ízlés nélküli, hívő, de ostoba, suk-sükölő, nem ritkán kisnyilasból átvedlett tömegnek köszönhető, amely egy csodálatos vízióból felmosórongyot csinált. Hogy enélkül a tömeg nélkül Rákosiék nem jutottak volna hatalomra, eszébe sem jutott.
Pesty is azzal áltatja magát, hogy Mészáros, mármint az a Mészáros, akit mi látunk, egy valóságos lény, önálló, független entitás, aki bűntársaival együtt tenyészik a rendszer testén, és nem annak része, sőt következménye, vagyis lényege. Pesty lelkiismereti válsága, amit azzal próbál feloldani, hogy nem hallgat tovább a "BTK-s bűncselekményekről", valószínűleg ennek ellenére mélyülni fog, mert a reformeszmék – főleg ha kimondásuk után csak elszállnak a széllel – törvényszerűen radikalizálódnak. A rendező is eljut odáig, hogy fel kell adja a "jó király" hazugságát, és sajnos, minden illúzióját a "történelmi eszmével" kapcsolatban. Ezt aztán vagy bevallja nyilvánosan, vagy úgy dönt, hogy a rezsim túlélheti őt, vagyis a fene nagy őszinteségnek sok teteje nincs, és hallgat, meg szolgál tovább.
Már ha hagyják. Ez most nem egy forradalom után ország, ahol a pár napra hatalmát vesztett elit belátta, hogy jobban jár, ha kicsit hízeleg a társadalomnak, mint ha még keményebben elnyomja. Ez a rezsim még nem tanulta meg, milyen érzés a félelem.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2023 augusztus 19-i adásában hangzott el.
Bolgár György és a hallgatók műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban, a műsor elődje 1992-ben indult a Kossuth Rádióban, Beszéljük meg! címen Bolgár György vezetésével.
DÁTUM: 2023.08.18. SZERZŐ: KÁRPÁTI JÁNOS
A londoni Financial Times minapi cikke után most a Bloomberg amerikai hírügynökség foglalkozik azzal, hogy Soros György visszavonulót fúj, miközben a jobboldal teret nyer Európában. Az írás szerint Soros a jobboldal mumusává vált a liberális ügyek globális támogatása miatt, és ez leginkább Európa keleti részére igaz, ahol dollármilliárdokat költött el a demokratikus értékek előmozdítására a vasfüggöny leomlását követően.
A döntést, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok legtöbb európai unióbeli tevékenységével felhagynak, fia, Alexander hozta meg, aki tavaly decemberben vette át az irányítást. Nem is jöhetett volna ez rosszabb pillanatban azon politikusok és aktivisták számára, akik megpróbálják megállítani a populista erők előretörését a kontinensen – állapítja meg a Bloomberg. A szerző emlékeztet arra, hogy a 93 éves magyar zsidó, aki túlélte a holokausztot, majd elmenekült a totalitárius uralom elől, hogy aztán amerikai állampolgárrá váljék, az alapítványokon keresztül 19 ezer millió dollárt fordított az elmúlt három évtizedben Európa korábban kommunista országaiban a roma kisebbség és a migránsok jogvédelmére, a médiaszabadság támogatására, a korrupció figyelemmel kísérésére és a jogállamiság erősítésére.
A nacionalista és populista erők befolyásának az utóbbi időben tapasztalható növekedésére két példát hoz fel a cikk: az egyik, hogy Giorgia Meloni lett a kormányfő Olaszországban, a másik pedig, hogy Robert Fico volt szlovák miniszterelnök vezeti a közvélemény-kutatások népszerűségi listáját a szeptember végi választásokhoz közeledve. Eközben egyre több finanszírozás jut azoknak a csoportoknak, amelyek ultrakonzervatív ügyeket karolnak fel – teszi hozzá a Bloomberg, és ennek alátámasztására megemlíti egyfelől azt, hogy egy európai parlamenti jelentés szerint a melegházasság és az abortusz elleni kampányokra 707 millió dollárt fordítottak 2009–18 között, másfelől pedig azt, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya 1300 millió dollárt öntött abba az állami alapba, amely a nacionalista Fidesz célkitűzéseit hirdeti.
A Nyílt Társadalom Alapítványok érvelése szerint ugyan a demokrácia ügyének a támogatása folytatódni fog a térségben, különösen az EU határain kívül található országokban, ám erre a visszavonulásra mégis akkor kerül sor, amikor a demokrácia ellenzői erősödnek – hangsúlyozza az amerikai hírügynökség.
A svájci Neue Zürcher Zeitung interjút közöl Timothy Garton Ash brit történésszel, aki évtizedek óta igen szoros figyelemmel kíséri a kelet-, illetve közép-európai fejleményeket, és aki új könyvében úgy fogalmaz, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború véget vetett úgymond „a fal utáni” – vagyis a berlini fal leomlását követő – történelmi korszaknak. A mostani interjúban is tesz egy figyelemre méltó megállapítást: azt, hogy ha a háború Vlagyimir Putyin orosz elnök vereségével érne véget, akkor az Oroszország számára győzelemmel érne fel.
A Frankfurter Rundschau egyik cikke felhívja a figyelmet arra, hogy Varsóban az elmúlt évtizedek legnagyobb szabású katonai díszszemléjét tartották meg kedden. Lengyelország ezzel Oroszországnak kívánt jelzést adni – írja a lap, és emlékeztet arra, hogy a parádét annak az 1920-i eseménynek az évfordulóján rendezték, amikor a lengyelek Varsó határában megállították a Vörös Hadsereg támadását. A díszszemlén felvonultatták a lengyel fegyverarzenál legfejlettebb technológiát megtestesítő eszközeit. A beszámoló arra is kitér, hogy a lengyelek által bejelentett fegyverkezési programok megvalósulása esetén az ország Európa legerősebb hadseregével rendelkezhet majd. A rekordnagyságú katonai költségvetéssel a mostaninak a kétszeresére akarják növelni a lengyel haderő kapacitását. Andrzej Duda államfő ünnepi beszédében kiemelte, hogy mekkora jelentősége van Lengyelország keleti határainak az Európai Unió és a NATO szempontjából. A Frankfurter Rundschau megjegyzi, hogy Lengyelország nem csupán Ukrajnával és Belarusszal határos, hanem a kalinyingrádi orosz enklávéval is.
Végül röviden egy jellemzően nyári hír, de valamennyire persze ez is politika: a bajor Münchner Merkur arra figyelmezteti olvasóit, hogy nem mind Schengen, ami EU – vagyis, hogy az Európai Unión belül is számítani kell határellenőrzésre adott helyeken. Erre nem gondolt az a két német turista, aki önfeledten átbiciklizett a magyar-román zöldhatáron, konkrétan a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolcról a mindössze négy kilométerre, de már a román oldalon található Szárazberekre. Csak akkor szereztek tudomást arról, hogy szabályos átkelőhelyet kellett volna választaniuk, amikor megjelentek a határőrök, és eljárást indítottak ellenük.
From the publisher's feed
Megbeszéljük című műsor telefonszámai:
+36-1/387-8452 , +36-1/387-8453
Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.
Weboldal: https://www.klubradio.hu
Telefon: +36-1/2406-953 , +36-1/2407-953 , +36-30/3030-953
SMS: +36-30/3030-953
E-mail: [email protected]
Facebook: https://www.facebook.com/klubradio
Instagram: https://www.instagram.com/klubradio
YouTube: https://www.youtube.com/klubradiotv
Kedves Hallgató, kedves Klubtárs!
Több mint harminc évvel a rendszerváltás után kiszolgáltatottabb a média, mint azt józan ésszel korábban bárki képzelte volna. A civil értékek közvetítése szinte irreális kihívás lett. Olyan helyzet állt elő, amely mellett felelős polgárként nem lehet szó nélkül elmenni. Morális és szellemi leépülés fenyegeti a nyilvánosságot. A demokrácia, a szabadelvűség, a baloldaliság, a polgári eszme hirdetői könnyen fórumok nélkül maradhatnak, a szabad sajtó ma még létező maradványai is elveszíthetik önállóságukat, gazdasági és politikai érdekkörök kiszolgálójává válhatnak.
A Klubrádió az egyetlen szabadelvű, a demokrácia iránt elkötelezett rádió ma Magyarországon, amely a kiélezett helyzetben is meg tudta kétszerezni az átlagos hallgatottságát. A különleges eredmény forrása a világos értékrendre alapozott függetlenség. A hazai médiaviszonyok egyik természetellenes jellemzője, hogy a hallgatottság növekedése és a kereskedelmi bevételek alakulása között nincs egyenes összefüggés. Részben azért, mert ma a piac szereplői is kiszolgáltatottak. Üzleti döntéseiket gyakran vélt vagy valós elvárások alapján hozzák meg.
A Szabad Sávért Alapítvány annak az elősegítésére jött létre, hogy a drasztikusan megváltozott médiaviszonyok között támogatást nyújtson a rádiózás magas színvonalú szakmai, etikai és tartalmi értékeinek folyamatos felszínen tartásához, megőrzéséhez. A Klubrádió csaknem két évtizede szolgálja a vélemények szabad nyilvánosságát. Napjainkban már szinte egyedül – és egy ideje csak online.
Tisztelt Klubtárs! Most Önhöz fordulunk: közreműködése hallgatóként és véleményalkotóként a rádió számára nélkülözhetetlen. Mostantól azonban másfajta részvételre is szükség van. Ha teheti, lehetőségeihez mérten, jelképesen fogadjon örökbe évi tizenkét műsorpercet, tizenkétezer forintért, hozzájárulva az immár többszázezer állampolgár által igénybe vett szolgáltatás fenntartásához. Minden perc számít!
Ha banki átutalással akar támogatni, íme a Szabad Sávért Alapítvány számlaszámai:
______________
HUF 10918001-00000068-67980006
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 83 10918001 00000068 67980006
______________
EUR 10918001 00000068 67980020
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 93 10918001 00000068 67980020
______________
USD 10918001 00000068 67980037
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 22 10918001 00000068 67980037