Friderikusz Podcast

LAKATOS LABOR 10.: FOGYJUNK, VAGY NE FOGYJUNK? - A Friderikusz Podcast egészségügyi sorozata


Listen Later

A Friderikusz Podcast Lakatos Laborjában most egy igen közérdekű témát tűzünk napirendre, ami sajnos nagyon sok embert érint. A Magyar Elhízástudományi Társaság szerint Magyarországon az elhízottak aránya 30–32 százalék, míg a túlsúlyosak és elhízottak együttes aránya már közel 70 százalék. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 5–6 millió magyar felnőtt küzd súlyfelesleggel. A probléma különösen a férfiakat és az idősebb korosztályokat érinti, de a fiatalabb generációk körében is egyre gyakoribb.

Az elhízás nemcsak esztétikai kérdés, hanem komoly egészségügyi kockázatokat is hordoz, jelentősen növelve például a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és számos daganatos megbetegedés kockázatát. Ezért is tartottuk fontosnak foglalkozni a témával, amelyhez - sorozatunk névadója, dr. Lakatos Péter belgyógyász-professzor mellé - vendég-előadót is hívtunk, dr.Barna István obezitológust.

Most is azt ígérhetjük, amit sorozatunk korábbi adásai esetében: jelentősen bővíthetik ismereteiket azok, akiknek fontos saját egészségük.


- Egészségügyi sorozatunk első epizódját a pajzsmirigy betegségeiről az alábbi linken nézhetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=dKx1phdm3pA&t=431s


- Sorozatunk második adását a D-vitaminról az alábbi linken nézhetik vissza:

https://www.youtube.com/watch?v=YNZwaoDbuXQ


- Sorozatunk harmadik részét a csontritkulásról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=G54dVQDJh5k&t=306s


- Sorozatunk negyedik részét a szerelem és a szeretet biokémiájáról az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=K1fXNPexQkE&t=5s


- Sorozatunk ötödik epizódját a kávé egészségünkre gyakorolt hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:

https://www.youtube.com/watch?v=sXRl_J15j9I&t=399s


- Sorozatunk hatodik részét a genetika forradalmi változásairól az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=IMG2ZuQG1kQ&t=219s


- Sorozatunk hetedik részét az alvás fontosságáról és az alvászavarokról az alábbi linkre kattintva nézhetik vissza:

https://www.youtube.com/watch?v=R_6Di5_chn4&t=256s


- Sorozatunk nyolcadik epizódját az alkohol nagy adagban gyilkos, minimális mennyiségben gyógyító hatásáról az alábbi linkre kattintva nézhetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=gixqf8AXSTk


- Sorozatunk kilencedik részét a daganatos megbetegedésekről (a rákról) az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

https://www.youtube.com/watch?v=5gP7ijQgR5w&t=60s



A műsor díszletelemeit a Flexdecor biztosította, melynek falpanelei tökéletes megoldást jelentenek a lakások és a kereskedelmi terek díszítésére:

https://www.flexdecor-hungary.hu


...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Friderikusz PodcastBy Friderikusz Sándor

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

47 ratings


More shows like Friderikusz Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners