
Sign up to save your podcasts
Or


Tele van a világ azzal, hogy mindenféle híres emberek szerint az AI véget vethet az emberi civilizációnak, de azt senki nem teszi hozzá, hogy pontosan milyen forgatókönyvek mentén képzeli el ezt a szomorú eseményt. Mi megpróbáltuk végigvenni, milyen doomsday forgatókönyvek vannak és melyiknek mekkora a reális esélye. Vajon tényleg a Skynet fogja bevégezni az emberiség sorsát?
Vendégünk volt Kovács Zsolt Imre rendőr százados, forenzikus szakértő, a digitális nyomok rögzítésének specialistája, aki ezek mellett nagy nyelvi modell alapon fejleszt a rendőrség (sőt, akár ügyészség és bíróságok) speciális körülményei között is használható digitális asszisztenst. Vajon fog-e a jövőben figyelmeztetni a diktafon arra, hogy nézzünk be az ágy alá is?
Ezen a héten Mester Tomival, a data36 alapítójával beszélgettünk a SaaS piac haláláról, az ember közösségekhez tartozásának szükségletéről, a hatákonyság és eredményesség egyáltalán nem magától értetődő együttjárásáról és a vibe kódolt falmászó applikáció elkésett megvalósulásáról. milyen tech stacket használ a Biznisz Boyz podcastból is ismert, adattudós sulit működtető vállalkozó, olvas-e még kódot és miben látja az ember valódi versenyelőnyét?
Az AI körüli pánik szintlépése mögötti gazdasági és politikai érdekek még mindig érdekesek, hiszen már a magyar mainstream sajtó is tele van a mindmeghalunk-forgatókönyvvel. A műsorvezetők szerint ez egy tudatosan felépített kommunikációs stratégia: a piacvezető cégek kartellszerűen védenék pozícióikat a nyílt forráskódú modellektől és Kínától, miközben az amerikai választások előtt saját önszabályozási javaslatokkal próbálják megelőzni a szigorúbb állami beavatkozást. Szóba kerül Dario Amodei legutóbbi posztja és Sam Altman már-már vicces kommunikációja, a kínai Qwen 3.8 térnyerése, a közelgő USA félidős választások demokrata esélyeinek hatása az apokalipszis-forgatókönyvekre, valamint az All-In Summiton elhangzott, Trump-hívással kísért Jensen Huang-interjú is.
Gyuri összeesküvés-elmélete szerint a nagy amerikai techcégek biztonsági aggályai és szabályozási kezdeményezései valójában saját piaci várárkaik mélyítését, valamint az olcsó kínai, nyílt modellek kiszorítását szolgálják. Azonban nem csak a frontier laborok biztonságról való kommunikációjában lát fordulatot, hanem a nagy modellek felhasználói megítélésében is. Erre példaként az OpenAI Navier–Stokes-egyenlettel kapcsolatos matematikai áttörését hozta, középpontban a kutatási adatok feltételezett felhasználása miatt kirobbant etikai vitával.
Lerátott csont, mégsincs reális képünk arról, hogyan tudná elvenni az emberek munkáját az AI? Mesterséges munkatársakra kell számítanunk vagy részben automatizált folyamatokra, amelyek annyit javítanak a hatékonyságon, hogy kevesebb ember is elég a kontrollingon vagy a marketingen? Ezt járjuk körül és közben előkerül a szervezeti memória és a váratlan hibák kezelése, az ai-2027.com, Linus Torvalds és az AI haterek, valamint lábjegyzetként a CERN és a RedHat összekülönbözése.
Ebben az epizódban a technológiával kapcsolatos társadalmi észlelés torzulásai játsszák a főszerepet: a szenzációs újdonságként tálalt, kereskedelmi forgalomba kerülő rákvakcinák (PROTAC alapú mellrák-vakcina és a Moderna mRNS alapú melanóma oltása) harminc éves kutatáson alapuló története, vagy az adatközpontok egyre negatívabb társadalmi megítélése az USA-ban, ahogy azt bemutatta Nate Silver Jasmine Sun kutatásán keresztül. A két téma közé pedig beékelődött egy meglepő statisztika: hogyan robbant be a GitHub forgalom a vibe coding hatására?
Vajon miért szálltak el a hardverárak az adatközpontok miatt, és hogyan hasonlítható ez a napóleoni háborúk gabonapiacához? Ebben az adásban az effektív altruizmus szilícium-völgyi világára is vetünk egy pillantást, amelynek most izgalmas képviselője, Leopold Aschenbrenner (a Situational Awareness esszé szerzője, amúgy csodagyerek) tőkealapjának kártyavárszerű összeomlásával került a hírekbe. Hogyan nullázta le a tőkeáttételes spekuláció a 450%-os csodahozamokat például az SK Hynix részvényárfolyam korrekciója miatt és miért ne bízzuk a pénzünket tapasztalatlan wunderkindekre? Inkább olyan biztos témákat ajánlunk, mint a lokális Qwen 3.8 modell, valamint a Compass Tech Summit programjai.
Kipróbáltunk néhány kis nyelvi modellt egy izmosabb laptopon: többé vagy kevésbé, de magyarul is tudnak, kódolni is tudnak, és ez még csak a kezdet. Az elemzői jóslatok szerint hamarosan a munkahelyi feladatok 80%-át lokálisan futó SLM-ek oldják majd meg és csak az igazán komplex és generalista megközelítést igénylő problémák miatt kell majd a felhős frontier modellekhez fordulni.
A vibe coding és a professzionális adatvizualizáció mintapéldája lett a holadelej.hu, jár a pirospont a készítőknek! Miért fordult meg a befektetői hangulat az adatcenter-beruházások kapcsán, és hogyan nőtt az Anthropic az OpenAI fejére? Képesek lesznek-e az Apple asztali gépei kiváltani a felhőalapú AI-t a helyben futó kisméretű nyelvmodellekkel? Mi újság a globális chipháború fordulataival, a magyar államkincstárt ért kibertámadással, valamint az újabb világvége-jóslatokkal? A humpr rovatban pedig szóba kerül egy zseniális oktatói trükk, a „Madagaszkár-csapda”.
From the publisher's feed

14 Listeners

10 Listeners

14 Listeners

43 Listeners

0 Listeners

9 Listeners

1 Listeners

22 Listeners

4 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

0 Listeners

53 Listeners

3 Listeners

0 Listeners