Népszava Podcast

Népszava Podcast

By NépszavaNewsNews Commentary
Download on the App Store

Népszava Podcast episodes

  • SZIKE | 1001 orvos 2.0: kormányközelből az orvosbárók ellen

    Az elmúlt években a Magyar Orvosi Kamara volt az egészségügyi kormányzat egyik legélesebb kritikusa. Most viszont új helyzet van. Létrejött az önálló Egészségügyi Minisztérium, és a tárca meghatározó politikai posztjaira kamara korábbi vezető kerültek. Köztük azok az orvosok, akik mintegy 11 éve közösen hozták létre az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportot, és akik alig négy év alatt a Magyar Orvosi Kamarát is „elfoglalták”, és legfontosabb követelésüket, a hálapénz megszüntetését is sikerült elérniük.


    Az új helyzetben a kamara most visszakéri az etikai hatásköröket, a kötelező tagságot, és már több fontos reformjavaslatot is letett az asztalra, melyekből kitűnik, hogy „az új ellenségnek” az orvosbárókat tartják. A megváltozott hatalmi helyzetben ma már nem az, hogy meghallgatják-e őket, hanem az, hogy amikor a MOK javaslatot tesz, hol ér véget az érdekképviselet és hol kezdődik a döntéshozatal? Vagyis ebben a helyzetben mi a köztestület szerepe a kormányzati döntésekben? Ki fogja ellenőrizni az ellenőrt – és meddig tud megmaradni valódi érdekvédőnek a köztestület a hatalom közvetlen közelében.


    Ebben az epizódban Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke beszél:

    - miért tartják elsődlegesnek a kötelező kamarai tagság visszaállítását és az etikai jogkörök visszavételét?

    - mit jelent az „orvosbáró-jelenség”, és miért bénító teher ez az orvosok 93 százaléka számára?

    - hogyan omlik össze az ügyeleti rendszer a humánerőforrás-hiány és a vezénylések alatt?

    - miért nem lehet érdemi minőségi ellátást fenntartani minden jelenlegi ellátóhelyen?


    Ha érdekel, mi történik a kulisszák mögött, hogyan gondolkodik ma a MOK, és mit várhatunk a kormány–kamara „összefonódástól”, ez a beszélgetés kötelező. Iratkozz fel a csatornánkra, és ha fontosnak tartod a témát, oszd meg az adást másokkal is.

    1 hr 20 min
  • HOL ÉLÜNK? | Nem a mennyországba kerülnek a tisztítótűzből a fideszesek, hanem a pokolba

    Kockakőhöz aligha nyúlnak az élemedett korú fideszesek, ha Orbán Viktoron végül csattan a bilincs, inkább imára futja nekik a hőségben. Nagyon úgy néz ki, hogy az aranykonvoj-üggyel csúnyán elgaloppozta magát a volt miniszterelnök, aki jobb híján függetlenedni próbál a Fidesztől, nemzetközi szélsőjobb-celebként próbál megélni. Idehaza ugyanis Magyar Péter éppen lesöpri az asztalt, a NER maradékát is kitakarítják a közéletből. A Népszava Hol élünk? közéleti podcast lábfétis-szépségversenyét Papp Zsolt gazdasági újságíró és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes megosztva nyerte, míg Varga Dóra főszerkesztő-helyettes és Batka Zoltán a kulturált termékelhelyezéssel próbál javítani a lap helyzetén.

    1 hr 13 min
  • ERKÉLY | Új korszak előtt a magyar lakáspiac

    A jelenlegi drága, 8–8,5 százalékos projekt hitel kamatok visszafogják a piaci bérlakásépítéseket. Az uniós forrásokkal, állami, valamint önkormányzati telkek és a magántőke bevonásával, remélt fejlesztői kamattámogatással Magyarországon is elindulhat egy valódi bérlakásprogram, amely több tízezer újépítésű lakást, diákszállást és kollégiumi férőhelyet hozhat létre néhány év alatt. A bővülő kínálat hosszabb távon mérsékelheti a lakásárak és a bérleti díjak emelkedését, a modern bérlakás pedig valódi alternatívát és biztonságos, megfizethető lakhatást jelenthet a fiatalok és a saját otthont megfizetni képtelenek számára. Mindezekről beszélgetett Sándor Tünde gazdasági újságíró a Népszava podcastjében Kiss Gáborral, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület alelnökével, a Metrodom stratégiai igazgatójával.

    41 min
  • HOL ÉLÜNK? | Soha nem kellett egy kormánynak sem ilyen rohamléptekben átalakítani az országot, mint Magyaréknak

    Immáron biztos, hogy idén elmarad az uborkaszezon a politikában: a Tisza rátett egy lapáttal, naponta érkeznek az alapvető, Orbán évtizedes építményét lebontó jogszabályok. Közben a Fideszből elkezdtek dezertálni a polgári értékekre még fogékonyabb politikusok. Bálint Orsolya Visszhang melléklet-szerkesztő, Bernau Péter sportrovat-vezető, Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes és Batka Zoltán a Hol Élünk eheti adásában azt latolgatta, hogy alighanem Magyar péteréknek minden eddigi kormányzatnál nagyobb tempóban kell megreformálni az országot, így kezdésnek alig néhány hónapja van arra, hogy megszerezze a létfontosságú uniós forrásokat.


    1 hr 9 min
  • BAL-JOBB-BAL | A Tisza-szigetekben a következő forradalom érik?

    Murray Bookchin (1921-2006) amerikai baloldali gondolkodó a kis közösségek, önkormányzati egységek konföderációjában látta a kapitalizmus és a mai állam meghaladásának alternatíváját, a demokrácia kiteljesedését. Írásaiból jelent meg idehaza válogatás A következő forradalom címmel. A kötet fordítójával, Konok Péterrel és Tóth Szilárd János politológussal beszélgettünk Bookchin elképzeléseiről a Bal-Jobb-Bal új podcastjában, Egyikőjük sem lett a liberter municipalizmusnak nevezett koncepció híve, de tárgyalása szinte kikényszerített egy jókedvű kritikai utazást a baloldali gondolkodás világában, amelynek végállomása a mai magyar politika és a Tisza-szigetek szerepvállalása lett. Az új kpormány mögött álló népfrontos politikai szerveződés sajátos demokratikus mintát teremthet. Kérdés, mennyire akarja majd a centrum saját képviseleti és végrehajtó szervévé szelídíteni alulról szerveződő népi bázisát.

    1 hr 3 min
  • SZIKE | Mi történt? Egyetlen poszt alatt tört ki az egészségügy régóta érlelődő elégedetlensége

    "Nálunk évek óta műszakonként egy nővér dolgozik éjjel és nappal is, minden hónapban túlórázunk” – ilyen és ehhez hasonló hozzászólások lepték el az elmúlt hetekben az egészségügyi szakdolgozói érdekképviseletek közösségi oldalait. A szakdolgozók egy része már nemcsak a munkakörülményekkel elégedetlen, hanem úgy érzi, saját képviselete sem hallja meg a hangját.

    A Szike podcast vendégei – Gresz Ágnes mentőtiszt és egészségügyi rendszerszakértő, Pápai Tibor az ápolóképzésben felnőtteket is oktató tanár szakoktató és Tóth-Baranyi Zsolt intenzív terápiás ápoló, egészségügyi menedzser – arról beszéltek, hogyan jutott el idáig a szakma.


    Az adásban beszélünk:

    • a szakdolgozói elégedetlenség okairól

    • a kötelező kamarai tagságról

    • a túlórák és a kiégés problémájáról

    • a félelem kultúrájáról az intézményekben

    • és arról, hogy mit várnak az új egészségügyi vezetéstől

    1 hr 13 min
  • HOL ÉLÜNK? | Lehet-e neres módszerekkel eltakarítani a NER-t?

    Akár egy éven belül is megszűnhet a Fidesz ha így folytatják – hangzott el a Hol Élünk közéleti podcast mai adásában, ahol Angyal Gábor lapszerkesztő Bálint Orsolya Visszhang melléklet szerkesztő és Batka Zoltán beszélgettek arról, hogy a vártnál is jóval gyengébbre sikeredett a Fidesz ellenzékisége. A volt állampárt immáron teljes szabadesésben van, Orbánnal immáron totálisan képtelen a párt reagálni a Tisza tarolására. A Fidesz zsibbadtságát kihasználó Tisza ellenben néhány hét alatt egy évnyi törvénymódosításon, nemzetközi szerződéskötésen van túl. Ráadásul ez még csak a bemelegítés, az igazi tűzijáték ősszel kezdődhet, amikorra a Tisza-minisztériumok teljes fordulatszámmal tudnak üzemelni, míg a Fideszen egyre inkább erőt vesz a látványos demencia.

    1 hr 2 min
  • SZIKE | Nem véletlen, hogy Takács Pétert leárulózzák az orvosok

    Egy rendszer állapotát nem csak az mutatja meg, hogy mi történik a kórtermekben. Hanem az is, hogy ki meri elmondani.”A Szike új adásában négy egészségügyi szakújságíró - Élő Anita, Bodacz Péter, Koncsek Rita, Danó Anna - beszél arról, hogyan változott meg az információáramlás a kormányváltás után, mi maradt a régi rendszer örökségéből, és miért nem csak pénz- vagy szakemberhiányról szól a magyar egészségügy válsága.

    1 hr 11 min
  • HOL ÉLÜNK? | Mikor jönnek a fideszes nagyhalak? Elindult az elmúlt tizenhat év felszámolása

    A rendszerváltás utáni politikai elitnek szóló hadüzenet, hogy együtt vezetik el láncon a fideszes és baloldali politikusokat, akiket most korrupcióval vádolnak. De a tényleges lenyúlások feltárásán túl hogyan viszonyuljon a múltjához az ország, ahol a társadalom többsége így vagy úgy, de kénytelen volt együtt élni a kleptokratikus NER-rel? Hol húzódott az egyén felelőssége egy alapvetően gazdasági bűnözésre épülő, maffiokratikus rendszerben? A Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? eheti adásában Varga Dóra és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettesek, Bálint Orsolya, a Visszhang melléklet szerkesztője és Batka Zoltán műsorvezető próbálta megfejteni – részben a Népszava sorsán keresztül is –, hogy kinek hol húzódik a felelőssége a NER létében.

    58 min
  • HOL ÉLÜNK? | A NER elmúlik, a Népszava megmarad

    A mindenhová befurakodott állampárt most végvonaglásában magával rántaná 153 éves lapunkat. A Hol élünk? innen is üzeni: a baloldali gondolat elpusztíthatatlan, mindent túlél, a NER-t is. A Hol Élünk e heti adásában Bittner Dániel, Batka Zoltán újságírók, Varga Dóra és Horváth Gábor főszerkesztő-helyettesek a hét aktualitásai között arról beszélgettek, hogy Magyar Péter egy teljesen új politikai kultúrát hozhat Magyarországra, visszatérhet a kilencvenes évek kedélyesebb, emberközelibb politikai légköre a Parlementbe.

    1 hr 11 min

About Népszava Podcast

From the publisher's feed

Minden, ami a cikkekben van és azon túl. Elemzések közéleti, kulturális, gazdasági, környezetvédelmi témákról a lap újságíróival és meghívott vendégekkel. Semmit sem hagyunk szó nélkül.

More shows like Népszava Podcast

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

13 Listeners

Direkt36 Podcast by Direkt36

Direkt36 Podcast

2 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

21 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

20 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

A világ urai by Klubrádió

A világ urai

2 Listeners

Reggeli személy by Klubrádió

Reggeli személy

0 Listeners

Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet by Klubrádió

Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet

0 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

Flaszter by Magyar Hang

Flaszter

0 Listeners

Kontroll - Eljött az ideje by Kontroll média

Kontroll - Eljött az ideje

0 Listeners