
Sign up to save your podcasts
Or


A Kassai Nemzeti Színház kissé rendhagyó Hamlettelőadásának Mezőszállási Márk lett a címszereplője. Az ifjú szlovákiai magyar színészt, Shakespeare remekművéről, egy fontos telefonhívásról, a Kassán eltöltött időszakáról, a régimódi punkokról, akcentusról és a bemutató egyedihelyszínéről kérdeztük. A beszélgetésünkből még az is kiderül, hogy erre az előadásra miért nem javasolt ünneplőben érkezni.
Az Ady Street, a párkányi Ady Endre Alapiskola zenekara több mint harminc éve létezik. Diákként olyan zenészek fordultak meg benne, mint például Valasek Zoltán, a Jóvilágvan gitárosa, Csókás Zsolt, aki többek között a Kéknyúl gitárosa vagy Nemes Dávid, a Mennydörgés énekese. A mostani Ady Street kilenctagú. Talán ez az eddigi legsikeresebb felállás, végig koncertezték a nyarat, immáron második alkalommal nyerték meg a Gombaszögi Nyári Tábor közönségszavazását, szeptemberben rögzítették első saját, Csak engedd el című szerzeményüket, és most a másodikon dolgoznak. Az együttes egyik hétfői próbáján jártunk, amelyről csak egy tag hiányzott, az egyetlen középiskolás, a sulis teendői miatt. Az ifjú zenészpalántákkal és vezetőjükkel, Áron Andrea tanárnővel készült interjú a Pentaton beszélgetős változatában hangzott el.
A podcastből kiderül:
A kilenctagú Ady Street nyolc tagját: Balázs Luca énekesnőt, Madocsai András szólógitárost, Slama Bálint szólógitárost, Címer Vince Dániel basszusgitárost, Merész Rebeka fuvolást, Barta Szófia zongoristát, Turczel Dávid hegedűst és Szekeres Szabolcs dobost, valamint vezetőjüket, Áron Andrea tanárnőt Puha József faggatta az október 15-i beszélgetős Pentatonban. A kilencedik tag, a középiskolás Eszes Réka fuvolás az iskolai teendői miatt hiányzott a próbáról.
Szlovákia egykori svédországi nagykövetével, Mészáros Alajos egyetemi professzorral, valamint nejével, Csanaky Eleonóra újságírónővel és előadóművésszel megismerkedésükről, közös mindennapjaikról, versekről, munkájukról, az ünnepekről, és a nagykövetségi időszak kihívásairól beszélgettünk.
Mészáros Alajos Pozsonypüspökiből származik. Mérnöki diplomáját a Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán szerezte, és 1975 óta tanít ugyanott. Több mint kétszáz publikáció fűződik a nevéhez. Éveket töltött külföldi egyetemeken, ahol kiváló szakmai kapcsolatokat alakított ki és ápol ma is. A közéletben is szerepet vállalt: nyolc évig volt Pozsonypüspöki alpolgármestere, négy éven át az MKP európai parlamenti képviselője, 2006 és 2007 között pedig Szlovákia svédországi nagykövete.
Felesége, Csanaky Eleonóra – rádiónk egykori munkatársa – Diószegen született. A pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett tanári diplomát magyar–német szakon, majd a Hét kulturális hetilapnál kezdett dolgozni. Később a Szabad Földműves Újságnál, a Szabad Újságnál, majd a Szlovák Rádió magyar adásánál folytatta pályáját. Fő területe a kultúra, különösen az irodalom és a színház. Szerepelt irodalmi színpadokon, előadóesteket tartott és szervezett, és több könyve is megjelent – köztük az Ifjú Szivek 50 évét bemutató kötet.
A beszélgetést Jakubecz László készítette.
A HaTuMa legújabb adásában ismét szó esett a Beneš-dekrétumokról, a budapesti Szőlő utcai javítóintézet botrányáról és a NER 16 évérők a határon túli magyarok szemszögéből.
A Beneš-dekrétumok ügyének újabb fejleményei
Közvita a II. Vajdasági Magyar Fejlesztési Stratégiáról
A budapesti Szőlő utcai javítóintézet védenceinek bántalmazásáról kikerült videó visszhangja a határon túl
Mit jelent a visszhangtalanság?
A virtuális törzsi kerekasztalnál: Parászka Boróka (Erdély), Finta Márk (Felvidék) és Pressburger Csaba (Vajdaság)
A családból hozza a zene szeretetét: édesapja, a tavaly 80. életévében elhunyt id. Reiter István harminc éven át volt a Szlovák Filharmónia tagja, több évig koncertmestere, a Reiter Duóban pedig közösen is volt lehetőségük zenélni. Ifj. Reiter István Pozsonyban és Budapesten végezte zeneművészeti tanulmányait, a kétezres évek elejétől a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja, jelenleg szólamvezető-helyettese. Paszmár Líviának arról mesélt, milyenek a zenei együttes és egy zeneművész mindennapjai. A beszélgetés a szombati Reggeliben hangzott el.
November 21-e és 22-e között került megrendezésre a 20. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia, az FTDK, amelynek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara adott otthont. Hat szekcióban, 34 pályázó mérettete meg egymással kutatási eredményeit. A magyar tudományosság idén több évfordulót is ünnepelt: 200 éve alapították meg a Magyar Tudományos Akadémiát, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 70. alkalommal került megrendezésre, az FTDK 20 éves, az ünnepi sorozatot egy kitüntetésátadó ünnepi ülés zárta az MTA dísztermében november 25-én, ahol a fiatal magyar kutatóknak járó legrangosabb elismerést, a Pro Scientia Aranyérmeket is átadták, idén elsőízben kapta meg szlovákiai egyetem magyar hallgatója a kitüntetést, így a szlovákiai magyarság az elsőket is ünnepelheti. Oktatási műsorunk legújabb részében riportot hallhatnak az FTDK versenynapjáról.
Az összeállításban megszólalnak:
Nem volt az kőbe vésve, hogy csak angol nyelvű dalaik lehetnek. Így aztán születtek magyarok is, az Almaevés, a Sorozatgyilkos és a Rutinszerep. Egy 2019-es interjúban elmondták, hogy a jövőben viszont igyekeznek kizárólag magyar nyelvű szerzeményeket írni.
A somorjai székhelyű Renton and the Error Jam zenekarról az utóbbi időben keveset hallottunk. A zenészek a háttérben, mint kiderült, folyamatosan próbáltak, néha, évente kétszer-háromszor fel is léptek. Most megjelentették a nyolcszámos, magyar nyelvű Rezonál a csendem című albumukat. Ennek kapcsán faggattuk az öttagú együttesből lett kvartett három zenészét: Horváth László énekest, Bölcskei Milán basszusgitárost és Méry Dávid dobost könnyűzenei műsorunk beszélgetős változatában. A negyedik tag Pokstaller Szabolcs gitáros.
A podcastből kiderül:
A négytagú Renton and the Error Jam három zenészét: Horváth Lászlót, Bölcskei Milánt és Méry Dávidot Puha József kérdezte a november 19-i beszélgetős Pentatonban.
Pártkongresszusok a Kárpát-medencében, a Magyar Szövetség Pozsonyban, a román szélsőjobboldali AUR Gyulafehérváron. Évfordulók napja Romániában.
A Magyar Szövetség Pozsonyban, a román szélsőjobboldali AUR Gyulafehérváron tartott t. Mindkét nagygyűlésen születtek olyan döntések, amelyek új dinamikát vihetnek a magyar kisebbség és az ország legnagyobb ellenzéki pártja, illetve a magyar kormány viszonyába.
• Mit jelent az MSZ szempontjából a pártelnök hatásköreinek megerősítése?
• Hogyan befolyásolják az AUR-nak az RMDSZ-hez, az Orbán-kormányhoz és az erdélyi magyarokhoz fűződő viszonyát a kongresszus személyi döntései?
• Mit kezd az MSZ a Progresszív Szlovákia magyaroknak tett gesztusaival?
• Összehozhatják-e a „szuverenista” és „genderellenes” szólamok a nemzeti kisebbségi és a kisebbségellenes, szélsőjobboldali pártokat?
Romániában december 1-je – az Erdélynek a Román Királysággal való egyesülését kimondó határozat napja – állami ünnep. November 25-e, Bácska, Bánát és Baranya Szerb Királysághoz csatolásának dátuma, pedig Vajdaság hivatalos napja.
• Mennyire érzi a magyar kisebbség magáénak ezeket az ünnepeket?
A virtuális törzsi kerekasztalnál: Parászka Boróka (Erdély), Finta Márk (Felvidék) és Pressburger Csaba (Vajdaság)
Furcsa, de nem szokatlan kéréssel fordultak hozzám. Hogy a magánéletükről ne essen szó. Volt már ilyen, hiszen a bulvár legalsó szintjein tevékenykedő „kollégákat” csak ez meg a szaftos pletyka érdekli. Nekik bizonyára gőzük sincs arról, hogy az angol nyelvű szerzeményeket készítő Swim Swim Naked a magyar elektrozenei színtér egyik tehetséges, feltörekvő duója. Aztán az interjú egy pontján felnevettem, mert – ugyan eszem ágában sem volt a két fiatal magánéletében vájkálni – elég gyorsan kiderült, hogy az életben párt alkotnak. A gyógypedagógus Nagy Krisztina és a hangtechnikus Makkay Dániel nemcsak zeneileg, hanem szinte mindenben egy húron pendülnek.
A podcastből kiderül:
A Swim Swim Naked két tagját: Nagy Krisztinát és Makkay Dánielt Puha József faggatta a november 5-i beszélget
Lukács Hajnalka, érsekújvári származású illusztrátor, grafikus és tetoválóművész, legújabb kiállítása Elfelejtett lakók címmel nyílt meg a komáromi Dunamenti Múzeumban. A tárlat olyan kevésbé ismert, veszélyeztetett állatfajokat mutat be, amelyek lassan nemcsak a figyelmünkből, hanem a világból is eltűnnek.
Az interaktív, játékos kiállítás a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt megszólította. Nem véletlenül: Hajni ugyanis több gyerekkönyvet illusztrált már, gyerekeket tanít képzőművészetre, és művészetének fontos része a gyermeki kreativitás, a játékosság és a kíváncsiság.
A felvétel 2025. november 22-én került adásba.
From the publisher's feed

13 Listeners

6 Listeners

22 Listeners

3 Listeners

20 Listeners