Régen minden jobb volt

Régen minden jobb volt

By Régen minden jobb voltSociety & Culture
Download on the App Store

Régen minden jobb volt episodes

  • A Clinton-elnökség külpolitikája

    Visszatérő USA-szakértőinkkel, Romsics Gergellyel és Berg Dániellel beszélgettünk a Clinton-elnökség külpolitikájáról, és arról, hogy milyen szerepet játszott benne előbb ENSZ-nagykövetként, majd külügyminiszterként a nemrég elhunyt Madeleine Albright (1937-2022). Gyerekkorában, még Marie Jana Korbelováként, kétszer is menekülnie kellett a családjával Csehszlovákiából, előbb a náci megszállás, majd az 1948-as kommunista hatalomátvétel után. A doktori disszertációját az 1968-as "prágai tavaszról" írta (a lengyel emigráns biztonságpolitikai héja, Brzezinski témavezetésével a Columbián). Külügyminiszterként  - ahogy azt az "Egy bevándorló külügyminiszter emlékiratai" című memoárjában meg is írta - az egyik fő szorgalmazója volt a NATO keleti bővítésének, mert meggyőződése volt, hogy a közép-európai országok a "senkiföldjére" kerülnek, ha nem csatlakoznak a nyugati katonai szövetséghez. Élete utolsó cikkeként egy nappal Ukrajna lerohanása előtt írt egy publicisztikát a "New York Times"-ba, és emlékeztetett arra, hogy ne feledjük: Putyin nem sakkozik, hanem dzsúdózik. Ebben is igaza lett.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Berg Dániel
    Csunderlik Péter
    Laska Pál
    Romsics Gergely

    Romsics Gergely történésszel legutóbb a populista demokrata elnökről, Jimmy Carterről és külpolitikájáról beszélgettünk:

    https://anchor.fm/regen-minden-jobb-volt/episodes/A-populista-Jimmy-Carter-e1f9nj4


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    57 min
  • Top 10: A filmtörténet emblematikus erotikus jelenetei

    2019 végén előszilveszteri hangulatban beszélgettünk a filmtörténet legemlékezetesebb erotikus jeleneteiről, többek között arra a kérdésre is választ adva, amely Los Angelestől Heidelbergig izgatja az esztétákat, hogy Michael Douglas vagy Mickey Rourke dug-e többször a filmjeiben.

    A beszélgetés résztvevői:

    Bezsenyi Tamás

    Dékány László
    Laska Pál

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    57 min
  • A Macron-elnökség és a francia elnökválasztás - Beszélgetés Techet Péterrel

    Menthetetlenül rajongunk azért a népért, amelynek a "Marseillaise" a himnusza,  "tüneménynek" (Mirage) nevezi el a vadászgépeit és a nemzeti ünnepén Jean-Michel Jarre-t küldi ki szintetizátorozni az utcára, úgyhogy vigyázó szemeinket Párizsra vetettük: Emmanuel Macron 2017-ben a felvilágosodás megvédésének ígéretével kampányolt, bár franciák milliói megelégedtek volna azzal, ha a munkavállalói jogokat és a nyugdíjakat őrzi meg, miközben a szélsőjobboldali Marine Le Pen olyan lendülettel néppártosította a mozgalmát, hogy a nevét is átnevezte "frontról" "tömörülésre" és még az antiszemita apját is kizárta belőle. A 2022-es francia elnökválasztás az egész EU jövőjére hatással lehet: hogy vajon föderalizálódik-e Macron víziója szerint, vagy éppen a szétesés felé indul el, és mondanunk se kell, hogy a magyarországi választásokat kivéve mindig kockáztató Orbán Viktor az MKB-n keresztült 10 millió eurót tett Le Penre. Külföldi tudósítónkkal és visszatérő szakértőnkkel, Techet Péterrel beszélgettünk a Macron-elnökség elmúlt öt évéről és az elnökválasztási esélyekről.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Csunderlik Péter
    Laska Pál
    Techet Péter

    Techet Péterrel korábban a Merkel-korszakot értékeltük:

    https://anchor.fm/regen-minden-jobb-volt/episodes/A-Merkel-korszak-vge-s-a-nmetorszgi-vlasztsok-e17j7tq

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    1 hr 2 min
  • Németh Lászlótól Ötvös Csöpiig - A magyar kultúra 1956 után

    Takács Róbert történésszel az 1945 utáni nyugat-keleti kulturális kapcsolatokról és 1956 ezekre gyakorolt hatásáról beszélgettünk még 2015-ben, arról, hogy Németh László "Emelkedő nemzet" című cikkétől miképp jutottunk el a "Lúdas Matyi" cicis karikatúráiig és Ötvös Csöpiig. A nagy kérdésre is választ adtunk, hogy ábrázoltak-e a Kádár-rendszerben mellbimbót.

    A beszélgetés résztvevői:

    Csunderlik Péter

    Laska Pál
    Takács Róbert

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    57 min
  • Top 10: Filmes riporterek és médiagenyák

    A film- és sorozattörténet emlékezetes médiakaraktereit listáztuk, és igyekeztünk felnőni a szakma óriásához, Johnny Crunchoz, a KDRT hostjához. A "Família Kft." gyakornokától, Szép Krisztától jutottunk el reklám nélkül az évről évre aktuálisabb "Született gyilkosok" című Oliver Stone-film médiabálványáig, Wayne Gale-ig, akinek minden műsora saját magáról szól. Etessétek meg a koalát, aztán kezdődhet a showtime!

    A beszélgetés résztvevői:

    Csunderlik Péter

    Dékány László
    Laska Pál

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    58 min
  • Kiegyezés Kádárral - Beszélgetés Tabajdi Gáborral

    2014-ben beszélgettünk Tabajdi Gábor történésszel a "Kiegyezés Kádárral" című könyvéről, arról, hogy a forradalom és szabadságharc után miként konszolidálta magát 1956 és 1963 között az államszocialista rendszer, és hogy miként lett a diktátorból Kádár apánk, ahogy a véres kezű Ferenc Józsefből Ferenc Jóska. Mi kell nekünk, magyaroknak, a Gotterhalte vagy a Kossuth-nóta? A beszélgetésnek sajnálatos aktualitást adott Jancsó Miklós aznapi halála, hiszen a "Szegénylegények" a betyárvilág felszámolásának szűrében az ötvenhat utáni megtorlásokról szól.

    A beszélgetés résztvevői:

    Baranyi Márton

    Csunderlik Péter
    Édes Balázs
    Tabajdi Gábor

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    57 min
  • Top 10: Magyar krimisorozatok

    A magyar krimisorozatok nagy utat jártak végig az ávós kinézető őrnagy elvtársaktól a modellek közül rekrutált szédítő rendőrnőkig, Kántor kutyától a mindent kidobó computerekig, a francia állampolgárságú rókalelkű disszidensektől a kapucnis cyberbűnözőkig és az aktatáskányi plutóniumot simogató Pindroch Csabáig. A magyar krimisorozatok történetét szaglásztuk végig, a 10 legütősebbet vagy legnyomorúságosabbat helyszíneltük a "Megtörtént bűnügyek"-től a "Tűzvonalban"-ig.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Csunderlik Péter
    Laska Pál
    László Ferenc
    Szűcs Gyula

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    1 hr
  • A negyedik Orbán-kormány (2018-2022) - Beszélgetés Tóta W. Árpáddal

    Tóta W. Árpáddal beszélgettünk a negyedik Orbán-kormány (2018-2022) teljesítményéről, Orbán Viktor európai füstbement terveiről, és arról, hogy a tizenkét éve mindenhol puskaport szagoló Napóleonunkból miként lett menten egy lapító Zsákfos, amint nem "Brüsszel" ellen kell plakátháborúzni, hanem a gyerekkórházat is szétbombáztató Putyin ellen kéne fellépni, ha már úgyis a "védjük meg a gyerekeket" jelszóval fordult a választásra a Fidesz.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Csunderlik Péter
    Laska Pál
    Tóta W. Árpád

    A HVG publicistája legutóbb januárban volt a vendégünk, amikor a rendszerváltás utáni magyar politikai kampánydalokat listáztuk:

    https://anchor.fm/regen-minden-jobb-volt/episodes/Top-10-Magyar-kampnydalok-e1cmckk

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    57 min
  • Top 10: A legextrémebb filmes fegyverek

    A legendás filmes fegyverek után a különleges darabokat is listáztuk: fényfrizbik, lézerostorok, pengeélő kalapok és olyan organikus fegyverek, amelyeknek már a látványától is kihányja a belét az áldozat.

    A beszélgetés résztvevői:

    Bezsenyi Tamás

    Csunderlik Péter
    Dékány László

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    52 min
  • Top 10: akciófilmes klisék és legendás filmes fegyverek

    Megvan, amikor egy akciófilmben a gonosz bevásárol egy fegyverboltban, de fizetés helyett lelövi az eladót? Amikor az öreg róka és a fiatal titán lőgyakorlatoznak, és az utóbbi a félautomata pisztolyával viccet csinál a revolveres mesterből? És amikor a főhős a végső leszámolás előtt minden létező fegyvert a zsebébe dug és magára aggat, hogy megtudjuk, itt valami rettenetes fog következni? Adásunkban az akciófilmek elmaradhatatlan kliséit veséztük ki.

    A beszélgetés résztvevői:

    Bezsenyi Tamás

    Csunderlik Péter
    Dékány László
    Szűcs Gyula

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    59 min

About Régen minden jobb volt

From the publisher's feed

A Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora.

More shows like Régen minden jobb volt

Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

21 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

20 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

3 Listeners