Régen minden jobb volt

Régen minden jobb volt

By Régen minden jobb voltSociety & Culture
Download on the App Store

Régen minden jobb volt episodes

  • Kevin Costner, az utolsó farmernadrágos "amerikai hős"

    Vannak olyan művészek, akik úgy képviselik a férfiasságot – legalábbis a heteronormatív, fehér, amerikai férfiasságot –, hogy úgy érezzük, elpusztíthatatlanok, gránitból faragták őket és állandóan kék farmert hordanak. Bruce Springsteen mellett Kevin Costner az, aki évtizedek óta stabil, bár kissé darabos személyiséget sugároz. Ő a jóarcú átlagember. Ő az a csávó, akivel szívesen meginnál egy sört, sőt még a slusszkulcsod is kint mered hagyni az asztalon, ha elmész a mosdóba. És egy rövid ideig tényleg ő volt „Hollywood hercege”.

    Costner filmes karrierjének csúcsa viszonylag rövid intervallum volt – az 1980-as évek végétől az 1990-es évek elejéig –, de ezalatt két Oscar-díjat és egy sor százmilliós bevételű filmet hozott össze. Aztán a „Waterworld-Vízivilág” (1995) erős ütést vitt be, majd a „The Postman-A jövő hírnöke” (1997) teljesen kiütötte a szupersztárok sorából. Azóta is szorgalmasan dolgozik, változnak a karakterszerepei és a járművei, de a nagy pillanat elmúlt. Később is mindig megtalálta a módját, hogy visszatérjen, és színészként folyamatosan releváns és népszerű maradjon (néha csak a DVD-polcok, vagy hangsúlyosan az európai nézők számára) és rendezői karrierje idén folytatódott a „Horizont: Egy amerikai eposz” című film révén.

    Ő már soha többé nem fogja megragadni a zeitgeistot; már sosem fog úgy hatni a közönség érzelmeire úgy, ahogy a „Baseball bikákban” (1988) vagy a „Baseball álmokban” (1989), de valószínűleg a legtöbb nézőnek még mindig pozitív véleménye van a színész-rendezőről. Talán azért is, mert igazából nehéz nem kedvelni Kevin Costnert. Jó arcnak tűnik. Az elmúlt években a legnagyobb sikert a „Yellowstone” (2018) című Taylor Sheridan-sorozattal érte el, amely célcsoportja az az idősebb demográfiai csoport, amely a „Farkasokkal táncoló” (1990) óta támogatja őt.

    Costner fénykorának színészi eszköztárában a mély hit mellett olyan sebezhetőséget fogalmazott meg, ami miatt a férfiak szemébe is könnyek gyűlhetnek. Tisztesség, idealizmus, józan ész, alkotó szellem: Costner ezeket a tulajdonságokat változó lendülettel testesítette meg. Szerencsére nem vonzotta a politikai pálya, ritka nehéz dolga lett volna az ellenjelöltnek, ha valaha is fontolóra vette volna, hogy állami tisztségért induljon. Ha karrierje mérföldköveit nézzük, kiderül, hogy több gyöngyszemmel találkozunk, mint amennyire elsőre emlékeztünk. Hiba lenne alábecsülni egy ilyen eltökélt alkotót! Hollywood utolsó farmernadrágos "amerikai hőse", Kevin Costner legjobb filmjeiről beszélgettünk.


    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Csunderlik Péter

    Laska Pál


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    1 hr 1 min
  • Gyűlölt futballjelenségek - Beszélgetés Pető Péterrel

    Mi dühít jobban egy futballstadionban? A focisták kényszeres köpködése vagy a VIP-páholyban proseccót lögybölő selyemzsebkendős paprikajancsik? A mindig más mezben parádző divatszurkoló vagy a szezononként más csapat címerét csókolgató játékos? A táncikáló, totyorgó, megtorpanó és hibázó büntetőrúgó, vagy a saját játékosait visszafogó, beszari "sikeredző"? A becenevek mezre íratása, vagy ha egy európai élcsapat szponzoraként egy olajdiktatúra tűnik fel? Ezekre a kérdésekre adtunk választ barátunkkal és csapattársunkkal, "A futball soha nem érhet véget" (2024) című könyv szerzőjével, Pető Péterrel, a 24.hu főszerkesztőjével.


    A beszélgetés résztvevői:


    Csunderlik Péter

    Dékány László

    Pető Péter


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    59 min
  • Pető Péter a "Leshatár" című regényéről

    Még 2017-ben beszélgettünk Pető Péterrel a "Leshatár" című szociografikus regénye kapcsán a Heves és BAZ megyei "vadkeletről", a játékvezetőket Chivas Regallal vesztegetni akaró építési vállalkozókról, a vasárnaponként stoplist húzó kubikusokról, a 40 évesen az életük gólját lövő és sírva térdre eső pocakos hátvédekről, a győztes meccs után az egész csapatot vendégül látó, fanatikusan rajongó pizzériatulajdonosokról, és azt is megtudhatjuk, hogy még játékvezetőként Pető Péter hogyan adott egy néma játékosnak reklamálásért sárga lapot.

    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István
    Csunderlik Péter
    Laska Pál
    Pető Péter

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:
    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    51 min
  • Top 5: Emblematikus indiánfilmek

    Míg a klasszikus western az amerikai imperializmus propagandáját szolgálta, a hidegháború idején a szocialista országok sorra készítették lényegében vadnyugatra helyezett partizántörténetekként az indiánfilmeket, amelyek egyik hőse, az ellenálló Osceola (természetesen Gojko Mitic alakításában), a "proletár internacionalizmus" mellett is kiállt, amikor befogadta a szökött fekete rabszolgákat. Hollywood a vietnami háború idején fedezte fel magának az addig kizárólag fenyegetően, empátia nélkül ábrázolt indiánokat, és a "Kis nagy ember" című 1970-es szatirikus filmben, az indiánfilmek Forrest Gumpjában először láthattuk, ahogy az amerikai hadsereg katonái népirtást követnek el egy felégetett indiántáborban, egyértelmű utalással az 1968-as My Lai-i vérengzésre. A nagy bocsátkérésre végül 1990-ben került sor, Kevin Costner "Farkasokkal táncoló" című eposzával. A tolldíszben a tévé elé ülő kisgyerekek persze csalódtak, hiszen izgalomra, csatákra és vadászatokra vártak, nem egy lírikus melodrámára, de az Amerikai Filmakadémia hét Oscar-díjjal jutalmazta. Legutóbbi adásunkban legendás indiánfilmekről beszélgettünk vendégünkkel, Paár Ádám politológus-történésszel.


    A beszélgetés résztvevői:


    Balázsy István

    Csunderlik Péter

    Laska Pál

    Paár Ádám


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    57 min
  • Top 5: államszocialista sci-fi-filmek

    Andrej Tarkovszkij „Sztalker” című 1979-es saras, rozsdás, földelt sci-fije valószínűleg a kultúra egyik legfontosabb alkotása, gyomorfekélyes szovjet művészek válasza a „Star Wars"-ra, ewok-macik helyett kóbor kutyákkal és jedik helyett a vodkát vizespohárból ivó félrecsúszott emberekkel. Amolyan kelet-európai higítós, amely után napokig csak folynak gondolatok. Tarkovszkij "Sztalkere" mellett négy másik államszocialista sci-fi-klasszikusról beszélgettünk az 1924-es szovjet "Aelita" némafilmtől az 1984-es lengyel "Szexmisszióig", vendégünkkel, Tóta W. Árpáddal.


    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Csunderlik Péter

    Laska Pál

    Tóta W. Árpád


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    1 hr
  • A "tory Blair": David Cameron és a brit Konzervatív Párt

    Úgy tűnt, hogy a 2010-ben hivatalba lépő David Cameron miniszterelnök személyében a konzervatívok megtalálták a "tory Blairt", azt a népszerű, fiatal, ambiciózus és lendületes "leadert", aki három cikluson át vezetheti Nagy-Britanniát és modernizálhatja a brit jobboldalt. Ezt ő is elhitte, ezért a modern politikatörténet legkockázatosabb húzásával 2016-ban népszavazást írt ki Nagy-Britannia EU-ban maradásáról, remélve, hogy az EU-párti szavazatok többségével végzetes csapást mér az uralmát szélsőjobbról fenyegető, erősődő "Brexit-párti" ellenzékére, egyszer és mindenkorra levéve a brit politikai napirendről az EU elhagyását.

    Cameron azonban vesztett a politikai oroszruletten: azóta válságról válságra bukdácsol Nagy-Britannia, a most júliusra előrehozott választáson pedig az 1997-esnél is nagyobb diadalt arathat a visszatérő Munkáspárt. David Cameronról és utódairól vendégünkkel, Tóth Csabával, a Mérce újságírójával beszélgettünk.


    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Csunderlik Péter

    Laska Pál

    Tóth Csaba


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    1 hr 1 min
  • George Lucas és a Star Wars-univerzum

    George Lucas minden idők egyik legfontosabb filmes figurája, mint író-rendező-producer valódi "auteur", noha e szót hallva Han Solo menten a lézerpisztolyához kapna. Rendezői munkásságát gyakran keverték össze az általa írt és gyártott projektekkel, például az "Indiana Jones"-franchise-zal és a "Star Wars"-univerzum tagjaival. Megosztó figura, sokan inkább ötletembernek, háttérmunkásnak tartják, de tagadhatatlan, hogy rendezői teljesítménye figyelemre méltó. Hatfilmes filmográfiája mindegyik eleme érdekes a maga módján, de színvonaluk meglehetősen egyenetlen.

    Új filmkészítési módszereket talált olyan mozifilmek elkészítéséhez, amelyek örökre megváltoztatták Hollywoodot és vele együtt az egész moziipart. Lucas úttörő volt a digitális képrögzítési technikák és a számítógéppel generált hátterek használatával; ezek nélkülözhetetlenek egy modern kasszasiker elkészítéséhez. A CGI iránti megszállottságát azonban komoly viták kísérték: a „Csillagok háborúja” különkiadásait éppúgy kritizálták, mint az eredeti trilógián végrehajtott változtatásait, amik miatt a vizuális effektusok frissebbnek tűnnek, de többnyire zavaróak.

    Filmjein érződik élete lenyomata: az ötvenes évek kisvárosi életformája, apja írószerboltja, autóversenyek, a Kaliforniai Egyetemen megnézett olasz és francia művészfilmek. Diplomamunkája, az „Electronic Labyrinth: THX 1138 4EB” díjat nyert az Országos Diákfilmfesztiválon. Ez hívta fel rá a szintén kezdő Steven Spielberg figyelmét, aki utóbb Lucasszal dolgozott együtt az "Indiana Jones"-filmeken.

    Az 1970-es évek elején Lucas két játékfilmet rendezett: a francia újhullámos rendezők, Godard és Truffaut sci-fi-filmjei hatása alatt készült disztópiát, a „THX 1138”-at (1971), valamint az ’50-es évek-nosztalgiáért, ekképp a „Grease”-ért és a Hungária együttesért egyaránt felelős „American Graffiti”-t (1973), hogy aztán elkészítse filmtörténeti eposzát, a "Star Wars"-trilógiát. Majd a '90-es évekig inkább íróként és producerként dolgozott, nem rendezett újabb filmet, amíg több mint 20 évvel később dolgozni nem kezdett a "Star Wars" előzménytrilógiáján.

    Saját filmjein kívül több filmkészítési ágat is megújított: a Pixar animációs óriás megalapításától az Industrial Light&Magic (ILM) vizuális effektcégen át a Skywalker Sound atmoszférateremtő hangszőnyegeiig sok elemen rajta hagyta a keze nyomát. George Lucas hatása a filmkészítés egészére a mai napig érződik, ezúttal a 80 éves mester életművéről beszélgettünk vendégünkkel, Tóta W. Árpáddal.


    A beszélgetés résztvevői:

    Balázsy István

    Csunderlik Péter

    Laska Pál

    Tóta W. Árpád


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt/

    1 hr 1 min
  • Orbán Viktor, az illiberalizmus Fidel Castrója

    "San Marcos exportcikke a vérhas" - hangzik el Woody Allen "Banánköztársaság" című, Fidel Castrót is parodizáló filmjében. Orbán Viktor láthatóan az kíván lenni az illiberalizmusnak, mint Fidel Castro a szocializmusnak: egy emblémává vált, pólókról visszaköszönő erős ember, aki egy kicsi és szegény ország erejét meghaladóan kavarja a matériát a nemzetközi politikában. Pénzekkel tömi más országok "lázadóit", exportálja az ideológiát, tanácsadókat küld a szövetségesek segítésére, katonákat parancsol Afrikába és nemzetközi rendezvényeket szervez, csak míg Havannában "antiimperialista" Világifjúsági Találkozót rendeztek, Budapesten trumpista CPAC-et. Legutóbb Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával és Berg Dániellel, visszatérő USA-szakértőnkkel beszélgettünk arról, hogy Orbán Viktor miképp igyekszik a magyar adófizetők pénzen minél nagyobb befolyást szerezni a nemzetközi politikában, többek között arról is, hogy miképp próbálja bevásárolni magát a Republikánus Pártba.


    A beszélgetés résztvevői:

    Berg Dániel

    Csunderlik Péter

    Krekó Péter

    Laska Pál


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    59 min
  • Michel Foucault életműve

    "A középkor végén a lepra eltűnik a nyugati világból." Ezzel a mondattal kezdődik Michel Foucault-nak az őrület történetéről írt munkája, "A bolondság története a klasszicizmus korában", amely 1961-ben új korszakot nyitott a történettudományos vizsgálatokban. Foucault ezzel a művével intellektuális szupersztár lett a '60-as évek Franciaországában. Szupersztári státuszát tovább növelte olyan munkáival, mint a módszertanát kifejtő "A szavak és a dolgok", és az 1975-ös "Felügyelet és büntetés". "A szexualitás történetét" már nem fejezhette be, mert elvitte az AIDS. Még 2014-ben beszélgettünk a 20. század második felének egyik legeredetibb gondolkodójáról, Michel Foucault-ról.

    A beszélgetés résztvevői:

    Baranyi Márton
    Benkő Krisztián
    Csunderlik Péter
    Édes Balázs
    Szilágyi András
    Urbán Bálint

    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    50 min
  • Hollywood kutyatekintetű kívülállója: Johnny Depp és filmjei

    Johnny Depp hosszú és változatos karrierjét óriási sikerek és bukások fémjelzik, változatos karakterekkel, filmek közötti hosszabb szünetekkel, hogy aztán a mozikban egyszerre jelenjen meg például kíváncsi könyvkereskedőként, visszatérő űrhajósként és viktoriánus nyomozóként egyaránt. A Kentucky államban, 1963-ban született, Floridában felnőtt rockzenész hollywoodi pályafutását tinimacsóként kezdte olyan filmekben, mint a „Rémálom az Elm utcában” című 1984-es horrorklasszikus és a „21 Jump Street” című republikánus, utóbb általa lefasisztázott rendőrsorozat.

    A sikerek stabil alapot adtak, hogy főszereplőként is kipróbálja magát, ehhez Tim Burton rendező kellett, akivel később évtizedekig együtt dolgoztak, először az „Ollókezű Edward” című 1990-es, amerikai kertvárosba ültetett gótikus mesében. Burton faragta belőle a különc furcsaságok és mélyen átélt lelkiség különleges keverékét, ami a védjegyévé vált. Ha egy filmben számkivetetteket vagy a társadalom peremére szoruló embereket kellett alakítani, akik a saját útjukat járják, már hívták is Depp ügynökét.

    Depp sokoldalú, de rejtélyes színész, aki eleinte független filmekben alakított, amelyek kereskedelmileg talán kevésbé lettek sikeresek, de ezen művek révén tett szert komolyabb ismertségre. A Keith Richards inspirálta Jack Sparrow kapitány figurájának világsikere mindent elmosott – néha még Depp korábbi filmjeinek árnyékát is. Négy évtizedes pályafutása alatt tíz Golden Globe- és három Oscar-jelölés a pályája mérlege, Sweeney Toddként meg is kapta az Aranyglóbuszt.

    Sikere titka talán abba is rejlik, hogy mindenki tud azonosulni vele. A tinilányok szemében még éppen romlott rocker, akit még jó útra lehet téríteni, a nők szemében vagány, aki izgalmat hoz a mindennapokba, a férfiak bármikor meginnának vele egy sört.

    Magánélete sokszor befolyásolta színészi karrierjét, legyen szó akár a „Wino forever” tetoválásáról, vagy egy francia kúriáról, amit akkori feleségével, Vanessa Paradis-val vásároltak, vagy akár Amber Heardtől történő, szappanoperai elemeket sem nélkülöző válásáig. Utóbbi miatt karrierje megfeneklett, mostanában kapaszkodik vissza. Rengeteg időt, pénzt, ajzószert elpazarolt, de talán ezért is szeretjük. Megérdemli a sikert, mert esendő, sápadt arcában izzó tekintete azt sejteti, hogy már

    mindent látott, de még többet akar az élettől. Legutóbbi adásunkban a 60 éves Johnny Depp emlékezetes alakításairól beszélgettünk.


    A beszélgetés résztvevői:


    Balázsy István

    Bezsenyi Tamás

    Csunderlik Péter

    Laska Pál


    A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

    https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

    1 hr 2 min

About Régen minden jobb volt

From the publisher's feed

A Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora.

More shows like Régen minden jobb volt

Balázsék by Balázsék

Balázsék

52 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

21 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

20 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

51 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

3 Listeners