XX. Század Intézet

Szöveg – Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Ottlik Géza – Iskola a határon


Listen Later

Ne csak olvasd, hallgasd is meg, mitől érdekesek a Neked szánt kötelező olvasmányok!

Legújabb, középiskolásoknak szóló Szöveg podcastunkban egy kultikus magyar regény, az Iskola a határon áll a középpontban. Ottlik Géza 1959-ben megjelent kötetével a legtöbben már középiskolában találkoztunk, de akárhányszor újraolvassuk Bébé, Medve Gábor és Szeredy Dani 1923-ban kezdődő katonaiskolai történetét, mindig újabb részleteket fedezhetünk fel benne. Vendégünk, Dr. Horváth Kornélia irodalomtörténész, az Ottlik-életmű kutatója volt, aki sok egyéb mellett beszélt a regény különböző értelmezési szintjeiről és arról, hogy milyen sok helyen tetten érhető benne az elnyomó rendszerek kritikája.

Az 1959-ben kiadott mű egy fejlődéstörténeti regény a zsarnokságról, önérvényesítésről és belső szabadságról, de ha figyelmesen olvassuk, kiviláglik, hogy a szöveget teljes egészében átszövi a történelem. Nem csak a cselekmény kereteit adó 1923-as, 1944-es és 1957-es évre kell figyelnünk, mert a belső monológokon, elszórt tárgyi és nyelvi emlékeken keresztül sok évszázad magyar múltja is megelevenedik.

A beszélgetésben szó volt a regény megannyi történelmi utalásáról, az emlékezés tökéletlenségéről, és arról, hogy a Kádár-rendszer diktatórikus keretei között Ottlik, a szereplők szavain és az általuk átélt eseményeken keresztül mennyire finom rendszerkritikát fogalmazott meg. Végül megtudhatjuk azt is, hogyan érnek össze a műben Dosztojevszkij gondolatai és Kertész Imre Sorstalansága.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

XX. Század IntézetBy Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány


More shows like XX. Század Intézet

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

7 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Griffsider by Digitális Legendárium

Griffsider

1 Listeners

Szabad Európa Podcastok by Szabad Európa

Szabad Európa Podcastok

2 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Régen minden jobb volt by Régen minden jobb volt

Régen minden jobb volt

0 Listeners

Történelem, csimpánz, isten by Györe Zoltán

Történelem, csimpánz, isten

2 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Frontvonal by Index.hu

Frontvonal

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners