XX. Század Intézet

Szöveg - Történelem az irodalomban-irodalom a történelemben: Szabó Magda: Abigél 2. rész


Listen Later

Legújabb, középiskolásoknak szóló Szöveg podcastunkban ismét az egyik legnépszerűbb magyar regény, az Abigél áll a középpontban. 

Korábbi adásunkban történelmi szemszögből jártuk körbe Szabó Magda legendás kötetét, ez alkalommal pedig a műben megjelenő református szellemiségről, a legfontosabb kálvinista értékekről és az egyház védelmező szerepéről mesél nekünk vendégünk, Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke.

 A regény elején, Gina, a főhős egy szigorú református internátusba kerül, ahol nehezen szokja meg az ott uralkodó szigort és a számos értelmetlennek tűnő szabályt. A regény végére viszont ráébred arra, hogy éppen ezeknek köszönheti, hogy megmenekül a második világháború szörnyűségeitől. Míg az erődszerű iskola falain kívül számtalan veszély vár Ginára, a falakon belül a rejtélyes Abigél óvja a diákokat és segít rajtuk a lehetetlennek tűnő helyzetekben is.

De hogyan jelenthet védelmet valami, ami ekkora mértékben korlátoz? 

Beszélgetésünkben szó esik a szereplők mindennapjaiban hangsúlyos rendről, fegyelemről és engedelmességről, egyén és közösség viszonyáról, test és lélek kapcsolatáról, valamint a református egyház zsidómentésben vállalt szerepéről.

Arról is szót ejtünk, hogy Abigél jelenléte vajon a bálványimádás vagy a védelmező isteni gondviselés megnyilvánulásának számít inkább.

Ha tudni akarod, hogy mit jelent a Matula jelszava, vagy érdekel milyen volt Balog Zoltán első személyes találkozása az általa csodált Szabó Magdával, hallgasd végig adásunkat!

Kövessetek minket további felületeinken is!
Weboldal: http://www.xxszazadintezet.hu
Facebook: https://www.facebook.com/xxszazadintezet
Instagram: https://www.instagram.com/xxszazadintezet
Youtube: https://www.youtube.com/xxszazadintezet

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

XX. Század IntézetBy Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány


More shows like XX. Század Intézet

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

7 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Griffsider by Digitális Legendárium

Griffsider

1 Listeners

Szabad Európa Podcastok by Szabad Európa

Szabad Európa Podcastok

2 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Régen minden jobb volt by Régen minden jobb volt

Régen minden jobb volt

0 Listeners

Történelem, csimpánz, isten by Györe Zoltán

Történelem, csimpánz, isten

2 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Frontvonal by Index.hu

Frontvonal

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners