444 podcastek

Tyúkól #33: Demi Moore lökte be 2025-öt, de sok jóra nem számítunk


Listen Later

Úgy érezzük, 2024 két hónap alatt telt el, és bár most azt terveztük, hogy a tavalyi év elemezgetése helyett kicsit optimistán, kicsit szkeptikusan, kicsit cinikusan és kicsit pesszimistán a jövőbe tekintünk, egy picit mégis elvesztünk abban, ami 2024-ben történt… Mert bőven volt miről beszélni 2024-ben, annak ellenére, hogy hihetetlenül gyorsan lepergett.

Akár bontottál pezsgőt szilveszterkor, akár nem, könnyen lehet olyan érzésed, mint nekünk, hogy 2025 csak a folytatás, és valójában semmi nem történt december 31-én éjfélkor. Közben viszont nehéz bármi biztatót mondani azok után, hogy tavaly elinflálódott a közbeszédben a bántalmazás, a gyerekvédelem, és gyakorlatilag leépítették az összes, a magyar közéletben ismertnek számító női politikust. 

A politika régen volt ilyen mozgalmas, de a társadalmi önszerveződés megfagyott, ami újságíróként is fájdalmas tapasztalás, hát még az aktivista múlttal. A 33. Tyúkól ezért hiába szeretett volna, nem lett vidám, de azért nem is lett nehéz. Vendégünk Oláh Kata, a 444 lapmenedzsere.

Bővebben:

  • 00:00:15 - Mindenki hallatszik, kezdhetjük, BUÉK!
  • 00:00:49 - Nem a múlton akarunk merengeni (spoiler: fogunk), nézzük, milyen lesz 2025!
  • 00:02:15 - Fos.
  • 00:04:49 - Régebben volt mit várni, most csak a nihilizmus maradt…
  • 00:07:12 - Nem telt el túl gyorsan 2024?
  • 00:08:08 - Vidám adásnak nézünk elébe 🙂
  • 00:09:26 - Nőjogi szempontból 2024 katasztrófa volt
  • 00:11:43 - A nők mindent megérdemelnek, ha nem úgy viselkednek, ahogy azt a férfiak elvárják tőlük?
  • 00:16:27 - Varga Judit történetének felhasználása újratraumatizálta/traumatizálja a bántalmazott nőket.
  • 00:19:26 - Propaganda lett a bántalmazás és a gyerekvédelem témája
  • 00:22:10 - Az adás szava: demoralizáló
  • 00:24:34 - Itt állunk 2025-ben egyetlen SZIGNIFIKÁNS női politikus nélkül
  • 00:26:42 - Magyar Péter felemelkedéstörténete (szimbolikával)
  • 00:30:50 - Sose volt igény arányosságra a politikában Magyarországon
  • 00:41:37 - Vannak jó példák az alulról szerveződésre, csak Magyarországon ezt is leépítették
  • 00:44:11 - Lányos a piros szín (???)
  • 00:46:06 - Mit gondoltunk 2000-ben, milyen lesz 2025?
  • 00:49:44 - Demi Moore Golden Globe-ot kapott, csupán 45 évet várt rá…
  • 00:54:07 - Miért kellenek külön női és férfi díjak a sportokon kívül?
  • 00:56:29 - Egy lehetséges magyarázat: ugyanaz a helyzet, mint a munka világában. A nők a gyerekvállalás miatt egyszerűen kiesnek.
  • 01:04:32 - Belinkeljük a cikket a GECI-ről. (Nem, nem arról.)
  • 01:06:20 - Tényleg boldog új évet kívánunk!

Olvasnivaló:

  • Nem új, de a közösségi médiában megint felkapták a Gender Dream Gap-et

  • Magyar Péter és Varga Judit ütésváltásainak a legnagyobb áldozatai a bántalmazott nők

  • Utolsó felépített női politikusát is megalázva szedte le a Fidesz

  • Dolgok, amik miatt a néni nem tud aludni, kiemelten fontos felvetés (de az egész csatornát ajánlom, csodálatos!)

  • Demi Moore beszéde

Javaslataid, ötleteid, meglátásaid várjuk a [email protected] címre! Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, és meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók.

Illusztráció: Botos Tamás/444

See omnystudio.com/listener for privacy information.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

444 podcastekBy 444

  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9
  • 4.9

4.9

18 ratings


More shows like 444 podcastek

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

55 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

4 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners