Szellem a palackból

A két Cabernet #80


Listen Later

Kétségtelenül két nagyon híres világfajtáról van szó, mégis azt kijelenteni, hogy a Cabernet Sauvignon a világ lejobb vörösbort adó szőlője, mindenképpen erős túlzás. Az igaz, hogy a Cabernet-k legjobbak között vannak, aminek az is az oka, hogy „jókor voltak jó helyen”, azaz a bordói borvidéken, ami a 300 éves angol uralom alól ugyan visszakerült a francia koronához, ám az angolok mindvégig sajátjukként tekintettek rájuk, s ezek hírét, kultúráját el is terjesztették a világban.
Előbb-utóbb szinte minden vörösboros régiót megkísértett a bordói fajták másolása, telepítése, a bordó blendek szűnni nem akaró áradata, ám ebből számos visszásság is fakad. Egyfajta ördögi kör alakul ki borivók és borászok között: sok borász olyan helyre is telepíti e fajtákat, ahol semmi helye nem lenne, mert azt gondolja, s tapasztalja, hogy ezeket ismerik, ezért ezeket lehet jól eladni, a borkeresők ezáltal pedig mindenütt e fajtákat látják a polcokon.
Az eredmény pedig a cabernet-k világszintű túlértékelése legalább ilyen kvalitású, más fontos fajták rovására, melyek így a szélesebb közönség előtt méltatlanul az ismeretlenség vagy az alig ismeretség homályába vesznek.
Adásunkban a két cabernet-ről beszélgetünk Dr. Mészáros Gabriellával.
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Gyarmati Orsolya
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners