A kormány a gyermekes családok adókedvezményeinek növelésével szeretné megállítani a népességcsökkenést. Eközben a társadalmi egyenlőtlenségek háttérbe szorulnak – sőt, a jelenlegi intézkedések inkább hozzájárulnak azok növekedéséhez. Az 1912-ben bevezetett családi pótlék egyszerre számít „szent tehénnek” és elsorvasztandó rendszernek. Erről beszélgettünk Kramarics Szandrával, az ELTE Szociológia Doktori Iskola doktorjelöltjével.

Kramarics Szandra fő kutatási területei közé tartozik a családpolitikai ellátások vizsgálata. Először arról kérdeztük, mennyire leegyszerűsíthető a családtámogatások hatékonyságának kérdése. Vagyis: ha pénzt adunk, attól valóban több gyerek születik?

Természetesen a válasz nem ilyen egyszerű. Ahogy Kramarics Szandra is elmondta, fejlett országokat is érint népességcsökkenés, még olyanokat is, amelyekben híresen jó a családtámogatási rendszer. Ilyen például a skandináv országok többsége vagy Franciaország, ahol nemcsak a pénzbeli támogatásokra figyelnek, hanem az intézményrendszer is igyekszik segíteni a gyermekes családokat. Sőt, munkaerőpiaci eszközökkel is támogatják a munka és a gyereknevelés összeegyeztethetőségét.

Magyarországon az elmúlt években láthattuk, hogy egy-egy nagyobb támogatási program – például a CSOK vagy a babaváró hitel – bevezetése időszakosan javította a születési statisztikákat. Ugyanakkor a következő években ezek után apályszerű visszaesés következett. Ez arra utal, hogy ezek az intézkedések inkább előre hozták a már tervezett gyermekvállalásokat.

Ha azt szeretnénk tudni, mi kell ahhoz, hogy a családok gyermeket vállaljanak, a kutatások szerint a legfontosabb tényező a tervezhető jövőkép. Ennek részei például: elegendő gyermekorvos, bölcsődei férőhely, iskolai tanár, valamint olyan munkaerőpiaci politika, amely támogatja a gyermeket nevelőket.

Az is jól látszik, hogy az elmúlt években csökkent a kétgyermekes családok száma. Ez arra utal, hogy sokan nem lépnek tovább az egygyermekes modellről a második gyermek felé – feltehetően a kiszámíthatatlanság miatt. Eközben az adókedvezmények rendszere éppen azoknak kedvez, akik munkajövedelem szempontjából előnyös helyzetben vannak, hiszen sokat nyernek azzal, hogy nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Az alacsonyabb jövedelmű, sokszor bizonytalan munkahelyen dolgozó vagy munkanélküli családok viszont nem részesülnek ebben az előnyben, így számukra a rendszer sem többletjövedelmet, sem biztonságot nem nyújt.

Megoldás lehetne például egy negatív adó bevezetése, amely biztosítaná, hogy az alacsonyabb keresetűek is hasonló összegű támogatásban részesüljenek, mint a magas jövedelműek. Így az adórendszer legalább részben kiegyenlíthetné a társadalmi különbségeket.

A családi pótlék univerzális támogatásként működik, amelyhez hosszú ideje nem nyúltak hozzá, így összege mára elinflálódott. A kormány nem meri megszüntetni – hiszen 1912 óta létezik –, de növelni sem kívánja. Ennek ideológiai alapja, hogy a dolgozó, munkával rendelkező rétegeket kívánják támogatni, nem pedig mindenkit (anyagi helyzettől függetlenül).